Zöld jelzést kapott a magyar kérelem

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elfogadta a Magyar Olimpiai Csapat kérését, és engedélyezte, hogy a kajak-kenu csapatban Molnár Péter és Tótka Sándor induljon a riói olimpián Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.

Ennek megfelelően a férfi K-1 200 méteres versenyszámban Molnár Péter ül majd hajóba, míg K-2 200-on a tavalyi világbajnok páros, Molnár Péter és Tótka Sándor duó.

Emlékeztetőül: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól kapott információk ismeretében, a szakmai vezetés előterjesztése alapján úgy döntött, hogy a Rióba utazó férfi kajakversenyzők névsorát megváltoztatja. A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Szabó Bence megkapta a szövetség hétfői elnökségi határozatát. Az abban foglaltakat tudomásul véve a MOB riói csapatvezetője, Fábián László megtette a szükséges intézkedéseket.

(MON, fotó: MTI/Kovávs Tamás)

Forrás: www.mob.hu – RSS