Zöld út Vad Lajos vezetőedzőnek 2013. június 30-ig

image

Fodor Lajos a Groupama-Honvéd vízilabdacsapatának szakosztályelnöke – a HM közigazgatási államtitkára – bejelentette: Vad Lajos vezetőedző június 30-án lejáró szerződését 2013. június 30-ig meghosszabbítják az újdonsült kupagyőztes kispadján.

"A döntés oka egyszerű: szeretnénk ha a vezetőedző és szakmai stábja nyugodtan folytathatná azt a munkát, amely olyan nagyszerű eredményeket hozott igen rövid távon, mint a Magyar Kupa győzelem és a Komjádi Kupa elsőség – közölte Fodor Lajos.
– Öröm számunkra, hogy a szakosztályvezetés által kijelölt célok eléréséhez Vad Lajos személyében megtaláltuk a legmegfelelőbb szakvezetőt, elvégre az eredmények és a szakma visszaigazolása alapján egyértelműen jó úton halad a csapatunk."
Az együttesre nehéz mérkőzéssorozat vár január hónapban, hiszen az olimpiai bajnok sztárokból álló ZF Eger otthonába látogat vasárnap, míg február 2-án eldől, hogy sikerül-e a LEN-Kupa elődöntőjébe kerülni a Digi Oradea együttesével szembeni páros mérkőzésen.
" Biztató számunkra, hogy az egri csapat az elmúlt két évben sem a kupában, sem magyar bajnokin nem tudott ellenünk győzni, reméljük ez a sorozat nem szakad meg vasárnap, míg a Nagyváraddal szemben kiélezett csata várható, de remélem, végül sikerül felülkerekedni a legutóbbi fordulóban a Florentia ellen bravúrral továbbjutó, több kiváló magyar játékost felvonultató román vetélytárson" – mondta a szakosztályelnök.
A kupagyőzelem után a LEN-kupában és a magyar bajnokságban is a négy közé jutás a cél, de emellett büszkeség valamennyi honvédos számára, hogy a két régi kerettag, Gergely István és Szivós Márton mellett dr. Kemény Dénes három fiatalt is meghívott a válogatott keretbe, így Bátori Bence, Hárai Balázs és Salamon Ferenc is a legjobbakkal edzhetett.

Forrás: Bartók Miklós – Groupama Honvéd vízilabda szakosztály http://www.honved-vizilabda.hu/