A héten jelentették be, hogy az edzőképzés megreformálásáért felelő Marczinka Zoltán helyett január elsejétől Zsiga Gyula lesz a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója. A legutóbb a Vác felnőtt-férficsapatát irányító, ám női és férfi együttesekkel egyaránt sikeres, 1999-ben a Dunaferrel BEK-győztes edzővel, az utánpótlás-nevelésért elkötelezett pedagógussal beszélgettünk.
reb • Változás a kézilabda-szövetségben: január elsejétől Zsiga Gyula a lesz a sportigazgató. A jeles szakemberrel ebből az alkalomból készítettünk interjút.
– A nyilatkozatmorzsákból úgy érzem, nem váratlanul érkezett a felkérés.
– Meglepetésről tényleg nem volt szó, hiszen korábban már beszéltünk a feladatról. Konkrét időpontról azonban nem esett szó, egyébként is, érvényes szerződés kötött a Vác felnőtt-férficsapatához, és szerettem volna a bajnokság végéig maradni, ráadásul utódomnak, Gúnya Péternek is jobb lett volna így. Az élet azonban máshogy hozta (november elején szerződést bontottak Zsiga Gyulával a váci vezetők – A szerk.), így már januártól betöltöm a pozíciót.
Januártól Zsiga Gyula lesz a szakmai igazgató • Forrás: MKSZ
– Otthonra lelt?
– Aki kicsit is ismer, vagy olvasta a blogomat, az tudja, hogy járom az országot, előadásokat tartok, határozott elképzeléseim vannak az utánpótlás-nevelésről. Most tulajdonképpen nagyobb infrastruktúrával, nagyobb volumenben végezhetem azt, amit eddig.
– Milyen tervekkel vág a feladatnak? Egyáltalán, mik lesznek a legfontosabb teendői?
– Igyekszem keretet adni a szakmai munkának, a nyolc éves kisgyerekektől egészen a juniorokig. Előrehaladott állapotban van az a szakmai anyag, amely egységes tematikát vázol az utánpótlás-nevelésnek. Nagyon érthető, használható, gyakorlatközpontú, videókkal és segédeszközökkel ellátott szakanyagról van szó, mindenki könnyedén alkalmazhatja.
– Miért van erre szükség, nem megfelelő idehaza az utánpótlás-nevelés?
– Egységes prioritásokkal zajló munkára van szükség, jelenleg pedig nem létezik az azonos szempontrendszer. Az utánpótlás-nevelés összefügg a versenyeztetéssel. Nem szabad, hogy a nevelőmunkának a győzelem legyen a célja, a legfontosabb, hogy versenyzés a nevelés eszköze legyen. Kétségtelen, szeretném, ha idővel az edzők betartanák a követelményrendszert, de itt nem alá-fölé rendeltségi viszonyról van szó, nyitni akarok mindenki felé, és segíteni az edzőknek.
– Ami a jelek szerint rájuk is fér, hiszen Novák András főtitkár szerint a szövetségnek a hazai edzői garnitúra kétharmadának, nagyjából ezerötszáz trénernek a tudására, szakmai képzettségére nincs rálátása.
– Sokan megszerezhették a papírt, akár háromhetes tanfolyamokon, de nem biztos, hogy a gyerekek neveléséhez szükséges tudás is a birtokukban van. Szeretnénk őket továbbképezni.
– Mi a helyzet azokkal, akik akár évtizedek óta a kézilabdában dolgoznak, akik esetleg nem fogadják szívesen, hogy megmondják nekik, hogyan oktassák a sportágat?
– Az élet minden területén léteznek fanyalgók, elkényelmesedett, Pató Pál típusú emberek, akikkel nem biztos, hogy tudunk mit kezdeni. Minden a nyitottságon múlik, hiszen sejthető, nem rosszat akarunk az edzőknek vagy a sportágnak. Bízom abban, hogy nem lesz probléma a szakanyag fogadtatásával.
– Mi az üdvös gondolkodásmód az utánpótlást illetően?
– Nem az eredmény a cél. Profiklub nem várhat el olyat a nevelőedzőitől, hogy a csapata az első három között végezzen, és szerintem nem is teszik. Az utánpótlásban nincs olyan, hogy csapatépítés. Egyéneket képzünk, sportolókat, akiknek a szüleikben is tudatosítani kell, hogy a csemetéik nem átlagos gyerekek. Előbb sportolóvá kell válniuk, aztán eldöntik, hogy pingpongozók lesznek, vízilabdázók vagy kézilabdázók.
– Ha az idősebbek felé lépünk: hogyan segítené az utánpótlás-játékosok felnőttek közé kerülését?
– Komplex a feladat. Egyrészt fontos lenne, hogy színvonalas egyetemi-főiskolai bajnokság működjön. Ami az élvonalat illeti, sok külföldi játékos játszik idehaza, és én nem állítom, hogy elveszik a fiatalok elöl a helyet, de legalábbis rizikófaktort jelentenek. Az sem segít a helyzeten, hogy gyakran a kluboknak jobban megéri légiósokat foglalkoztatni, mert a fiatal játékosok és a menedzserek sokkal több pénzt kérnek, mint a külföldiek.
– Hogy látja, mennyire élvezi a szövetség támogatását, hogy az akár hosszú évek múlva eredményt hozó intézkedéseket végigvigye?
– Nyilván nem véletlenül választottak erre a feladatra, hiszen nem árulok zsákbamacskát, rólam mindenki pontosan tudhatja, hogy milyen elveket vallok. Az utánpótlás-nevelésben tényleg hosszú évek kellenek ahhoz, hogy egy-egy változtatás eredményeiről beszélhessünk, de úgy érzem, mögöttem állnak az illetékesek.
– A grandiózus feladat hol helyezkedik el az eleve is gazdag szakmai pályafutásban?
– Mit gondol?
– Hadd halljam inkább öntől!
– Ez a csúcs, a legnagyobb feladat, amit eddig kaptam. Szeretem a kihívásokat, szeretek alkotni, márpedig ennél előbbre mutató, időtálló munka tán nincs is.
ZSIGA GYULA
Született: 1959. december 21.
Klubjai játékosként: Vasas, Pemü SE, Elektromos, Bp. Honvéd, FTC
Edzői karrierjének állomásai: Elektromos (férfi), Szolnok (férfi), férfi juniorválogatott (edző), Vasas (női), Hort SE (férfi), Dunaferr (női), magyar női válogatott (szövetségi edző), Vasas (női), Cornexi-Alcoa (női), Kiskunhalas (női), Ferencváros (női), Buducsnoszt Podgorica (női), montenegrói női válogatott (szövetségi kapitány), FTC-PLER (férfi), Váci KSE (férfi), Budai Farkasok (utánpótlás)
Eredményei edzőként: BL-győztes (1999 – Dunaferr), EHF-kupa-győztes (1998 – Dunaferr), európai Szuperkupa-győztes (1999 – Dunaferr), BEK-döntős (1994 – Vasas), City-kupa-döntős (1995 – Vasas), magyar bajnok (1998, 1999), Magyar Kupa-győztes (1998, 1999)
Végzettsége: TF-szakedző, magyar mesteredző, EHF-mesteredző
Publikációi: számos szakcikk, két szakkönyv (1993, 2010) szerzője a kézilabdás oktatásáról
