’18-ban U18-ban

Az európai szövetség egyhangúlag meghozott döntése értelmében Magyarország, egészen pontosan Győr lehet a házigazdája 2018-ban az U18-as atlétikai Európa-bajnokságnak.

MTI/UP-info Sportszempontból mindenképpen izgalmas és mozgalmas évek várnak Győrre, hiszen ha csak az utánpótlást nézzük, két világversenyt rendez a Rába-parti város. A 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hosszú ideje lázban tartja a helyieket, s most új eseményre készülhetnek, az európai szövetség ugyanis nekik ítélte a 2018-as U18-as atlétikai Európa-bajnokság megrendezését.

gyor_eb_u18

Eredményes prezentációs: Győré az U18-as atlétikai Eb

A házigazda szerepre Rieti is pályázott, de a döntéshozók egyértelműen Győr mellett tették le a voksukat, az olasz várost pedig a 2020-as eseménnyel kárpótolták.

A negyedórás prezentációban a magyar szövetség mellett Győr városa és az EMMI  részéről Kozmann György helyettes államtitkár is részt vett.

„A szövetségnek kiemelkedően fontos, hogy már a legfiatalabbaknak is olyan minőségű versenyeket tudjunk rendezni, amelyeken megtanulnak helytállni és hazai közönség előtt bizonyíthatnak” – mondta Gyulai Miklós, a hazai sportági szövetség elnöke.

„Győr hagyományosan kiváló helyszíne a nemzetközi sporteseményeknek, és örömteli, hogy a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra épülő új atlétikai központ egy évvel később a kontinens legjobb fiatal atlétáit láthatja vendégül – tette hozzá Borkai Zsolt, a város polgármestere, a MOB elnöke. – Amellett, hogy az új létesítmények a helyi lakosság sportolási lehetőségeit gyarapítják, új perspektívát jelentenek nekünk, ami hosszútávon jó a városnak, egész Magyarországnak és egyúttal a sportnak.”

A 2018-as győri eseménnyel a magyar szövetség az első olyan európai szervezet az 51 tagország közül, amelyik legalább egyszer minden korcsoportnak rendezett már kontinensviadalt, beleértve a fedett pályás és szabadtéri Európa-bajnokságokat is.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS