2017-ben a nagyok közé törne a rekorder

F1

2015. december 18. péntek, 12:34

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: McLaren

Ki hitte volna, hogy a GP2 (kis túlzással) létező összes rekordjának megdöntése is kevés lehet ahhoz, hogy valaki szerepet kapjon az F1-ben? Stoffel Vandoorne számára jelenleg ez a keserű valóság.

Nehezen tehetne valaki többet a versenypályán a Formula-1-be kerülésért Stoffel Vandoorne-nál, aki évek óta csúcsteljesítményt nyújt az utánpótlás-sorozatokban, s végül idén rekordokat döntve, sosem látott fölénnyel szerezte meg a GP2-es sorozat bajnoki címét. Ám, mint azt korábban például Robin Frijns esetében is láthattuk, az autósport igen kegyetlen tud lenni – s megfelelő anyagi támogatás híján igen korlátozottak a lehetőségek a bekerülésre.

Vandoorne-nak persze annyiban szerencséje van, hogy a McLaren támogatását élvezve megvan a lehetősége pusztán a tehetsége alapján ülést kapni, ehhez viszont bizonyítani kell, amit a belga idén maradéktalanul meg is tett: „Mindig nagy a nyomás. Miután tavaly második lettem, tudtam, hogy 2015-ben győznöm kell, de úgy érzem, hogy jól kezeltem ezt a helyzetet. Szinte minden GP2-es rekordot megdöntöttem, ami jól mutatja, hogy mennyire erős szezonom volt” – nyilatkozta idei évéről a belga versenyző.

vandoorne_mclaren

Vandoorne amellett, hogy a McLaren tartalékversenyzője lesz 2016-ban, a világ egyik leggyorsabb formulaautós sorozatában, a japán Super Formulában vállal majd szerepet a tervek szerint – az első tesztre már novemberben sor került. „Csak egy-két ütközés van a Formula-1-es naptárral, szóval nincs akadálya annak, hogy mindkét sorozatban elinduljak” – nyilatkozta Vandoorne az F1 Racingnek, majd azt is leszögezte, hogy a 2017-es szezonban már csak egyetlen dologgal éri be:

„Nincs F1-es ülésem a következő szezonra, de 2017-re remélhetőleg szerzek majd egyet. Ezen dolgozom minden erőmmel. Mindent megtettem, amit csak kértek tőlem, s továbbra is keményen fogok küzdeni, ám sajnos ebben a sportágban semmire nincs garancia” – mondta a belga tehetség.

Forrás: www.formula.hu – RSS