
Lapadula klubváltásáról tárgyal a Milan és a Genoa
Olasz sajtóhírek szerint a Milan előrehaladott tárgyalásokat folytat a Genoa együttesével Gianluca Lapadula átigazolásáról. Az…
Olasz sajtóhírek szerint a Milan előrehaladott tárgyalásokat folytat a Genoa együttesével Gianluca Lapadula átigazolásáról. Az…
Három korosztályban először kerül lebonyolításra az I. Smurf Bowl. Az utánpótlás fejlesztésben egy újabb szintre lépett hazánk, pontosabban a vidék. A Budapest Wolves és az Újpest Bulldogs fiataljai sokszor megmérkőzhettek már egymással, de az ő csatározásukba most már bekapcsolódik a …
A Honvédtól csábított el a bányász egy utánpótlás Eb ezüst, és vb bronzérmes játékost. Fotó: Madar Dávid / mvlsz.hu A férfi Ob I-ben szereplő Tatabánya is az elmúlt szezonhoz képest változáson megy át, mint megírtuk hét játékos távozott és hat érkezett. Most megvan a hetedik igazolás is, számolt be oldalunknak a Tatabánya vezetőedzője, Zantleitner Tamás. A […]
Hetven százalékkal több vendég lesz a fővárosban a vizes világbajnokság idején, mint tavaly ilyenkor – derül ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Fotó: MTI A honlap csütörtöki közleménye alapján egy éjszaka átlagosan 17 960 forintba kerül, s főként az apartmanokra és a háromcsillagos hotelekre van kereslet. A portál adatai szerint a vendégek átlagosan 2,3 napig maradnak […]
Az elmúlt futsalidény teljesítményei alapján a férfiaknál hat, a nőknél négy kategóriában jelölték ki a hazai élvonal legjobbjait.
A főszervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint egy héttel elhalasztják a szombatra kiírt 35. Balaton-átúszást. “Az OMSZ siófoki obszervatórium előrejelzése alapján a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével a szervezőbizottság döntése szerint a 35. Lidl Balaton-átúszást ezen a hétvégén nem rendezzük meg” – olvasható a közlemény az esemény honlapján. Az átúszás tervezett új időpontja: július 8. (MTI)
Ezúttal 18-as kerettel lesz összetartás U18-as válogatottunk számára. Mint ismeretes, idén Horváth jános és Dávid Zoltán vezetésével készül U18-as válogatottunk a máltai Eb-re. Június közepén már srácok Zágrábban készültek, most Budapesten fognak. A meghívottak névsora: Kapusok: Tóta Gergő, Jókai Miklós Mezőnyjátékosok: Horváth Ákos, Telek Marcell, Gál Dávid, Goschi Ádám, Turnai Bálint, Turnai András, Kürti Dominik, Magyar […]
Ma délelőtt a Milan a hivatalos honlapján tette közzé a csapat új idegenbeli mezét. Közel…
Igazi reklámidő fogadta az első NauBit IT és Telekommunikációs Regatta résztvevőit az elmúlt szombaton Balatonfüreden. Kellemes nyugatias szél, gyönyörű napsütés – ennek megfelelően jókedvű csapatok sorakoztak fel a 11 órakor megtartott kormányosértekezletre. A jókedv a verseny után is megmaradt, s nemcsak a győztesek, hanem a NauBit regattakövető applikációja is jól vizsgázott az igazi nagy bevetés, a Kékszalag előtt.
Néhány versenyzőből és számos igen lelkes „amatőr″ vitorlázóból álló csapat készült a 12 órára meghirdetett rajtra. Igali Csilla versenyvezető a kormányosértekezleten elmondta, hogy az előrejelzés szerint időnként megerősödő nyugatias szél várható, ezért a kiírásban jelzett „B″ pályát vitorlázzák majd: Siófokra és vissza Balatonfüredre.
Mire azonban a hajók kiértek a füredi Bahart-kikötő magasságában elhelyezkedő rajtvonalra, a szél alaposan rácáfolt a prognózisra, és szinte teljesen felszívódott. A rendezőség halasztást jelzett, majd gyors döntés született: a „B″ pálya helyett az „A″ pályát kell vitorlázni, azaz irány Alsóörs. A döntésről nemcsak a rendezőség motorosra felhúzott lobogók, hanem kör-SMS-ben és szóban is tájékoztatták a versenyzőket. Így végül némileg az eredetileg tervezett időpont után, de kissé újra élénkebb, 1-2 Bft. erejű szélben eredt útjára a mezőny.
A rajt után a leghosszabb vízvonalú hajó, a Szatmári nevű Dolphin 28-as állt az élre, és hatalmas gennakerével egyre növelte az előnyét. Ám hogy élesen tudjanak haladni, inkább középvíz felé húztak, ami szerencsétlen döntésnek bizonyult, és a part mellett hátszélben vitorlázó hajók megelőzték őket. Az alsóörsi bójánál a Süvölvény, egy spoileres B25-ös vezetett a Sáfián László kormányozta Dolce Vita (FPC 30) előtt.
A bójavétel után a 3-4 Bft-re erősödő nyugatiban cirkáltak vissza a hajók. A Dolce Vita rutinja végül győzött, s a Szatmári is érvényesíteni tudta sebességét, így az első helyre Sáfiánék, a másodikra a Szatmári, a harmadikra pedig a Süvölvény érkezett be.
A díjkiosztón lelkes arcokat lehetett látni, ami igazolta, hogy az IT-sok is szerethetik az „outdoor” sportokat. Ráadásul az is kiderült, hogy a NauBit SmartBoat alkalmazás is jól vizsgázott: a résztvevők nagy érdeklődéssel nézték vissza trackjeiket. Az applikációhoz tartozó jeladók nemcsak a GPS-pozíciók, hanem egy sor egyéb adat továbbítására is képesek az Antenna Hungária IOT hálózatán, amelyet éppen ilyen típusú információkhoz fejlesztettek ki. Az egyes hajók dőlése, gyorsulása, a szélmérők által szolgáltatott jelek – ezek mind rögzítésre kerülnek, és gyakorlatilag real-time követhetők, illetve visszanézhetők.
A kimerítő nap után a résztvevőket a Hajógyári Kikötő éttermének kitűnő gulyáslevese és kitűnő balatonfüredi borok várták. Sokan fogadkoztak is: jövőre mindenképpen újra eljövünk.
Nagy érdeklődés mellett, kiélezett meccsen vágtak vissza a spanyolok az olasz válogatottnak a ’92-es fiaskóért. Fotó: rfen/twitter Mint beszámoltunk róla, a spanyol válogatott az olaszokat fogadta egy barátságos meccsen. A két gárda összecsapása egyben a 25 évvel ezelőtti olimpiai döntő visszavágójának is betudható, legalábbis így vezette fel a két ország sajtója. Nos, ahogy 1992-ben ez […]
A 17. FINA Masters Világbajnokság regisztrált résztvevőinek létszáma átlépte a tizenkétezer főt. Ezzel pedig megvan az esély arra, hogy a budapesti és balatonfüredi helyszíneken megrendezésre kerülő masters vb legyen történetének legtöbb regisztrált résztvevővel zajló masters világbajnoksága. 1986-ban rendezték meg az első masters vb-t az élsporttól visszavonult sportolók és amatőrök számára. Az akkor még csak úszás versenyszámokkal […]
Az Acélosok kemény csata után, míg a Kolomposok magabiztosan jutottak a döntőbe a Ratio Media HFL-ben. Az egyik elődöntőben egyértelműen megkaptuk, amire vártunk! Az utolsó pillanatig kiélezett csatát vívott egymással a regnáló bajnok Miskolc Steelers és a hatszoros magyar bajnok …
Keszthelyi Ritát, az UVSE 25 éves balszélsőjét és Nagy Viktort, a Szolnoki VSC 32 éves kapusát választották a szurkolók a 2016/17-es szezon legjobb vízilabdázójának egy internetes közönségszavazáson. A szerdai sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) fő támogatója, a Szerencsejáték Zrt. a május végén-június elején tartott online voksolással kívánta felhívni a figyelmet a vízilabdára […]
Az MLSZ Versenybizottsága a klubokkal és a jogtulajdonos MTVA-val történt egyeztetéseket követően kijelölte az OTP Bank Liga első öt fordulójában rendezett mérkőzések kezdési időpontjait.
Múlt hétvégén 16 csapat részvételével, a tolnai megyeszékhelyen rendezték meg az idei Farkas János Labdarúgó Emléktornát.
Nagy név érkezett a román csapathoz. Fotó: zimbio A Rijeka nagyágyújával, a 2012-es olimpiai bajnokkal, Ivan Buljubasziccsal erősített a Steaua Bukarest. A pólós most is oszlopos tagja a horvát válogatottnak. A napokban bronzérmet szerzett a ruzai világliga szuperdöntőjében a csapattal. Érdekesség, hogy a román csapat a szeptemberben induló Bajnokok Ligájában akár szabadkártyát is kaphat, így […]
Egybehangzó sajtóhírek szerint Fabio Borini, a Sunderland támadója a Milanban folytathatja pályafutását és csütörtökön reggel…
Csütörtökön rendezik az Európa Liga-selejtező 1. fordulójának első mérkőzéseit, a Videoton FC és a Ferencváros itthon, a Vasas idegenben lép pályára.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Tokióban vizitáló alelnöke, John Coates elégedett a 2020-as olimpia szervezőinek költségcsökkentési erőfeszítéseivel.
A legfrissebb hírek szerint a Milan visszautasította a török bajnok Besiktas ajánlatát Gustavo Gomezért. Gomez…