Ismét egy Oscar-díj vízilabdás módra!

oscarmindenkiAz Oscar-díjjal jutalmazott Mindenki című film operatőre, Maly Róbert a BVSC kapusa volt. Sőt, a mű egyik főszereplője, Hais Dorottya egy szép jövő előtt álló műugrónk. Idén sem maradtunk magyar Oscar-díjas film nélkül, hiszen Deák Kristóf Mindenki (Sing) című kisjátékfilmjét aranyszoborral jutalmazták. Érdekesség, hogy a stábban Maly Róbert operatőr Gór-Nagy Miklóssal játszott együtt a BVSC színeiben […]

Read More

Maratoni verseny Kaposváron

A januárban elmaradt országos minősítő után, most mamut mezőny állt össze a Kaposvári Lovasakadémián. A háromnapos verseny legmagasabb versenyszámai szinte az éjszakákba nyúltak, de így is izgalmas, szoros versenyeken dőltek el a győzelmek. Pénteken a Castilia Kft. lovával, Astral C-vel Mráz Tamás meg tudta előzni, a szombaton győztes, Horváth Balázs PM La Conta Z párost. Pénteken a harmadik hely is az Airvent Lovas Club lovasához, Babó Szilviához került, míg szombaton ifj. Petrik Béla Ducheval lett második, megelőzve ifj. Gombos Lászlót és Admirálist, akik a Sáripusztai Ménest képviselik. A vasárnapi, kétfázisos 140 cm-es versenyszámban győzött a favorit, utolsó indulóként Krucsó Szabolcs Chacco Boyjal magabiztosan előzte meg a Kiskunhalasi Határőr lovasát, Fazekas Istvánt, aki Cessna nevű kancáját lovagolta és ifj. Kövy Andrást, aki jelenlegi legjobb lovát, Alfát lovagolta.

bigstock-Krucso-Szabolcs-ChaccoBoy600

Folytatás péntektől a kecskeméti Airvent Lovas Clubban, a szezon utolsó fedettpályás országos minősítőjével, majd március 10-12 között ismét Kaposvár következik a Mesterek Tornájával.

Read More

Jet-Sol Liga: fölényes sikerrel kezdett a Ferencváros

A tavaszi nyitányon, a Jet-Sol Liga alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a Ferencváros tekintélyt parancsoló, jó játékkal, fölényesen győzte le üldözőjét, a Viktória FC-t. A másik két felsőházi csapat, az MTK Hungária és az ETO FC Győr egyaránt megnyerte a maga meccsét, így a bajnokság első szakaszának zárása előtt tovább nyílt az olló az első négy, és az alsóház között.

Read More

Magyar éremeső az egri uszonyosúszó világkupán

Senanszky Petra MTI01A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatának hétfői tájékoztatása szerint a felnőttek – akik közül többen a júliusi világjátékokra készülnek – hét első, nyolc második és egy harmadik helyet gyűjtöttek a búvársportok közé tartozó uszonyosúszás sorozatának idei első állomásán. A 21 ország 450 versenyzőjét felvonultató viadal legeredményesebb felnőtt női versenyzőjének Senánszky Petra bizonyult. A világ- és […]

Read More

Szkander – Kiváló magyar szereplés Csehországban

Taroltak a magyar fiatalok Csehországban. A Kosticében megrendezett 13. Junior Grand Prix-n a magyar válogatott 18 versenyzővel vett részt. A mieink összesen hat aranyat, tíz ezüstöt és hat bronzérmet szereztek.

 

Ebben a sportágban külön versenyeket rendeznek jobb, illetve balkézre. A kiváló egyéni teljesítmények mellett a csapatbajnokságot is megnyerte a magyar együttes. A második helyen a szlovákok végeztek, megelőzve a dobogón a cseheket. „Erről a versenyről azt kell tudni, hogy a visegrádi országok 20 alatti fiataljai vesznek részt rajta, és a magyarok rendszerint jól szerepelnek. Örülök, hogy a hagyományoknak megfelelően ezúttal is remek szereplés után jöhettünk haza” – mondta Csabai Attila, a magyar szövetség elnöke, aki a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is egyben.

A sportágban idén Budapest rendezi meg a világbajnokságot, amely szeptember 5. és 10. között lesz a MOM Sportközpontban. Budapest másodszor adhat otthont szkander-világbajnokságnak.

Read More

Férfi Ob I: két fiatal is debütált a hétvégén

kaposvar201701A BVSC-ben egy 17 éves játékos, míg a Kaposvárban egy 16 éves pólós mutatkozott be a férfi Ob I középszakaszának második fordulójában. Ágh György a BVSC-ben, míg Iháros Dániel a Kaposvárban debütált a hétvégén az Ob I-ben. Érdekesség, hogy mindkét játékos győztes meccsen ugorhatott vízbe az első osztályban. A BVSC 13-9-re győzte le a Szegedet, […]

Read More

Közel másfél éves átkot tört meg az MTK

Amióta Sopronban játszik pályaválasztóként a Haladás, ilyen „súlyos” vereséget még nem szenvedett, korábbi két veresége ugyanis egygólos volt. A Bp. Honvéd sorozatban a nyolcadik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen, ezek közül hetet, köztük a legutóbbi ötöt megnyerte. Az MTK 2015. október 17. óta először nyert vendégként bajnoki találkozót. A Ferencváros legutóbbi három bajnokija egyaránt döntetlenre végződött, ilyenre 2010 áprilisa óta nem volt példa. Érdekességek az OTP Bank Liga 21. fordulójából.

Read More

A 2017-es vízilabda vb teljes programja!

logovb201701Már lehet tudni, mely napokon játszik női illetve férfi válogatottunk!  Vélhetően élni fog a magyar szövetség a rendezői jogával, így a megjelölt meccsnapokon az utolsó mérkőzés lesz a válogatotté. A 2017. évi vizes világbajnokság vízilabda programja: Nők:  Csoportok: A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország D-csoport: Ausztrália, […]

Read More

Íme, a 2017-es vízilabda vb teljes programja!

logovb201701Már lehet tudni, mely napokon játszik női illetve férfi válogatottunk!  Vélhetően élni fog a magyar szövetség a rendezői jogával, így a megjelölt meccsnapokon az utolsó mérkőzés lesz a válogatotté. A 2017. évi vizes világbajnokság vízilabda programja: Nők:  Csoportok: A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország D-csoport: Ausztrália, […]

Read More

Férfi Ob I/b: nagy győzelmet aratott a Békéscsaba

bekescsaba201602Elindult a tavaszi szezon a férfi Ob I/b-ben. Az A-csoport listavezetője a fővárosban rabolt pontot, a B-csoportban az első három helyezett csapat besöpörte a három egységet. A 13. fordulóval indult el a férfi Ob I/b tavaszi idénye. Az A-csoportban a listavezető Békéscsaba a címvédő UVSE-vel mérkőzött meg idegenben, ahol a viharsarkiak az utolsó másodpercekben szerezték […]

Read More

Bombameglepetés a Regionális Ligában

jug201701A Regionális Liga 14. fordulójában botlott a listavezető Jug, ráadásul a csikócsapattal felálló Partizán Belgrád leckéztette meg. Egészen a 14. fordulóig veretlen volt a Jug Dubrovnik, mikor az ötödik helyen szerénykedő Partizán Belgrádhoz látogatott. A horvát csapatban már helyet kapott Xavi Garcia is, akinek kézsérülése miatt kellett kihagynia több hetet. Mint ismeretes tavaly mindent megnyert a […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.