Reménysugár a kick-box vb kihirdetése a sportágnak

Az elmúlt bő egy évben a koronavírus járvány miatt gyakorlatilag minden számottevő kick-box versenyt törölni vagy halasztani kellett. Jó hír ehhez képest, hogy a sportág világszövetsége, a WAKO most kijelölte az idei felnőtt világbajnokság helyét és időpontját: a versenyt az olaszországi Jesolóban rendezik meg október 14. és 24. között. Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke a vb kihirdetésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ez reménysugár arra, hogy lassan visszatérhet az élet a kick-boxba, és ismét felpöröghet a sportág – adta hírül az MKBSZ.

„Végre megint van mire készülni, hiszen olyan eseményről van szó, amelyre az egész éves tevékenységünket fel szoktuk fűzni. Hiszen a hazai bajnokságokat nem számítva az utánpótlás világ- és Európa-bajnokság mellett a felnőtt vb-k és Eb-k a legfontosabb versenyeink” – jelentette ki Galambos Péter.

A sportvezető kifejtette: azzal, hogy a WAKO kijelölte a világbajnokság időpontját, támpontot adott a magyar szövetségnek is, hogy miként alakítsák ki a felkészülési edzőtáborok és a vb-re kvalifikáló országos bajnoki döntők menetét, akárcsak azok előversenyeit. A jesolói helyszín pedig azt jelenti az MKBSZ számára, hogy a „fogyasztható” távolság folytán nem kell repülőre szállni az utazáshoz, ezáltal csökkennek a részvételi költségek, így várhatóan nagyobb magyar válogatott léphet majd tatamira és szállhat ringbe ősszel a vb-n – hangsúlyozta az elnök.

Utóbbi azért is fontos, mert a világbajnokság kvalifikációs lehetőséget jelent két 2022-es multisport eseményre: a Világjátékokra, illetve a Küzdősport Világjátékokra. A nem olimpiai sportágak legnagyobb seregszemléjén – amelyet az egyesült államokbeli Birminghamben rendeznek meg jövő júliusban – a sportág szabályrendszerei közül a K1 szerepel majd, míg a Küzdősport Világjátékokra a pointfighting és a full-contact szakágakban lehet majd részvételi jogot kiharcolni Jesolóban.

A vb a magyar szövetség által hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő világkupára is abszolút pozitívan hathat – jegyezte meg Galambos Péter. A vk-t tavaly a pandémia miatt törölni kényszerült az MKBSZ, idén azonban mindenképpen szeretnék megtartani.

„A mi időpontunk szeptember 16. és 19. között van, vagyis gyakorlatilag egy hónappal előzi meg a jesolói világbajnokságot. Ez azt jelenti, hogy a vb-n indulók számára kiváló felkészülési állomás lehet, ami a budapesti világkupa vonzerejét és szakmai értékét egyaránt növelheti” – jelentette ki Galambos Péter. 

Read More

Kosárlabda – Az egyik legnevesebb egyetemi klubhoz került Juhász Dorka

A kosárlabdázó Juhász Dorka legjobb idényét produkálta az amerikai egyetemi bajnokságban, ennek is köszönhetően a nyártól már az egyik legnevesebb klubban, a UConn együttesében folytatja karrierjét. A pihenőidejét Magyarországon töltő kosaras – aki az elmúlt idényben ohiói csapatában meccsenként 14,6 pontot és 11,1 lepattanót átlagolt, valamint az alapszakaszban 12 dupla duplája volt – az M4 Sport […]

Read More

Euroliga – Döntőbe jutott a Dunaújváros

A Dunaújváros ötméteresekkel 15-14-re jobbnak bizonyult pénteken az orosz Dinamo Uralocskánál a női vízilabda Euroliga budapesti négyes döntőjében, így fináléba jutott a Tüskeuszodában. Fotó: MTI/Kovács Tamás A szombati programban a görög Olympiakosz lesz az ellenfele a döntőben, míg a harmadik helyért az Uralocska az UVSE-vel találkozik. Története során másodszor jutott a legrangosabb európai kupasorozat fináléjába a Dunaújváros. […]

Read More

 Euroliga: az UVSE a bronzért játszhat a négyes döntőben

A pénteki nyitómérkőzésen az UVSE kikapott az Olympiakosztól, így a görög gárda jutott be a fináléba a női vízilabda Euroliga négyes döntőjében, amelynek a budapesti Tüskeuszoda ad otthont. Fotó: MTI/Kovács Tamás Az UVSE rögtön vezetéshez jutott a válogatott center, Rybanska Natasa révén, a 2015-ben kupagyőztes, 2017-ben és 2019-ben pedig második athéni alakulat azonban egyenlített, sőt a […]

Read More

Tokió 2020 – A Kreml szerint az orosz himnusz hiányát kompenzálják a győzelmek

Az orosz elnök szóvivője szerint az orosz sportolók sikerei ellensúlyozzák majd a nemzeti himnusz hiányát a nyári tokiói olimpián. Shutterstock.com Dmitrij Peszkov a Kreml álláspontját a TASZSZ-nak adott nyilatkozatában fejtette ki. “Mindannyian szeretnénk hallani gyönyörű himnuszunkat az ötkarikás játékokon, de most az a legfontosabb, hogy sportolóink nyerjenek. A győzelmük mindent kompenzál” – fogalmazott a Kreml […]

Read More

Itt a bejelentés: Szombattól újra lehetnek nézők az NB I-es meccseken is – de csak védettségivel

A koronavírus ellen – legalább egyszer – beoltottak száma szombatra minden bizonnyal eléri a 4 milliós számot, így újabb enyhítések jönnek Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentése szerint. Legalábbis azoknak, akiknek van védettségi igazolványuk, ehhez kötötte ugyanis a kormány a hazai focimeccsekre történő belépést is.

Read More

25 évesen vonul vissza a magyar foci elfelejtett nagy ígérete: „Ennek már semmi értelme” – exkluzív interjú

Szántó Tamás, a Rapid Wien korábbi utánpótlás-válogatott támadó középpályása a csakfoci.hu-nak adott exkluzív interjújában jelentette be, hogy mindössze 25 évesen befejezi profi labdarúgó-pályafutását. Egy edzésen történt térdsérülés miatt három évig nem játszhatott az osztrák klubban, ezzel együtt három műtéten is átesett. Tudta és érezte, a térde sosem lesz többé a régi, majd ha nehezen is, de elfogadta az orvosai véleményeit, így a visszavonulás mellett döntött. A vele készült interjúban Szántó részletesen mesél arról, min ment keresztül, illetve a jövőjéről is szót ejt.

Read More