A napokban vette át vasdiplomáját az akkori nevén Marx Károly Közgazdagsági Egyetemen 65 évvel ez előtt végzett dr. Ormai László. A magyar asztaliteniszsport egyik ikonikus alakja sportágában, az asztaliteniszben még régebben tevékenykedik. Sikereiről és a sportág helyzetéről is beszélgettünk.
Dr. Ormai László a vasdiplomára emeli poharát (fotó: JochaPress)
– Az ötvennégyben volt diplomázást már megbeszéltük. Legyen most szó a sportági sikereiről!
– El kell mondanom, hogy mint pesterzsébeti srácnak, kutya kötelességemnek tartottam az EMTK labdarúgó csapatának erősítését, ahonnan egyébként ifjúsági válogatottságig vittem. Ami pedig a közgazdasági vonalat illeti, én eredetileg jogot szeretettem volna tanulni, de ez nem jött össze, így kerültem a „közgázra”. Már ott is pingpongoztam, mellette a Hazai Fésűsfonónak a csapatát is megszerveztem. Az egyetem 1954-ben elvégzése után jutottam első és utolsó munkahelyemre, a Központi Statisztikai Hivatalba, ismertebb nevén a KSH-ba.
– Ahol folytatta a versenyszerű sportolást, párhuzamosan a szervezési vonalon is beleerősített.
– 1954-ben azonnal megalakítottam a Statisztika Petőfi SC női pingpong csapatát. Az első években szinte kizárólag a „Stat” női dolgozói alkották az együttest, amely 1958-ban feljutott az NB I-be. Akkor az én feleségem, Komlódi Etelka volt a legerősebb játékos, mellette Dénes Magda, Kántor Éva, Moczó Kálmánné és Reisz Gizella kapott rendszeresen játéklehetőséget.
– Az első országos bajnoki címre 1958 után pontosan egy évtizedet kellett várniuk.
– Ez így történt, 1968-ban mienk lett Magyarország legjobb együttese, amelyben Juhos Eszter, Kisházi Beatrix, Lothaller Henriette, Papp Angéla és Zacher Gizella alkották a gerincet, de a keretünkbe tartozott Rózsás Péterné Faludi Júlia is. Ettől kezdve négy évtizeden keresztül a Statisztika PSC sikereitől volt hangos a sportág. A bajok 2008-ban kezdődtek, amikor a KSH-ban eldöntötték: leépítik a felnőtt csapatunkat. Tették ezt annak ellenére is, hogy a négy évtized során nem kevesebb, mint 25 alkalommal nyertük el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.
– Hogyan tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez?
– A felnőttek elvesztését követően mindinkább az utánpótlás felé kellett fordulnunk. Annál is inkább, mivel a csarnokunkat átvette az országos szövetség, ahol szép lassan mind kijjebb szorítanak bennünket, mind kevesebb asztalon játszhatunk. Amíg húsz évvel korábban a szakosztályunkhoz minimum 100-120 fő igazolt játékos tartozott, addig mára ez a szám húszra csökkent. És ennek ellenére ott vagyunk a pontverseny elején az utánpótláskorúak között, mert majdnem minden játékosunk egyben tagja a válogatott keretek egyikének is.
– Ön örökös tiszteletbeli elnöke a sportági szövetségnek (MOATSZ), a Mesteredzői Kollégiumnak és a Magyar Edzők Társaságának (MET), mégsem tud érdemben lépni e negatív tendencia megállításáért, illetve visszaszorításáért?
– Sajnos nem. Az ok egyszerű: A KSH végleg levette rólunk a kezét, már odáig jutottunk, hogy tőlük egyetlen fillért sem kapunk. Bánatosan asszisztálom végig ezt a leépítési folyamatot, amelyben az eredményes, minőségi munka értelmét veszti. Sajnos, az én korosztályom tagjai – akik közül kikerültek a támogatóink – vagy már régen nyugdíjban vannak, vagy végleg elköltöztek. Az egyetlen, érdemi támogatónk a Metalloglobus, amely cég több mint 25 éve igyekszik tartani bennünk a lelket. A legnagyobb baj az, hogy a szövetségben nagy a szakmai fejetlenség! Az elnök, Nátrán Roland meg sem próbál a dolgok mélyére nézni, a főtitkárok pedig előbb váltogatják egymást, mint valamelyest el tudnának navigálni a sportág útvesztőiben.
(jochapress / Jocha Károly)
