Kedden értesülhettünk róla, hogy Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság korábbi elnöke életének 94. évében, családja körében elhunyt. A veszteség nem csak szeretteit, de az országot és a Magyar Speciális Olimpia Szövetséget is lesújtotta, hiszen mozgalmunk pártfogója, védelmezője, támogatója és sokáig aktív segítője volt. Pótolhatatlan személyiséget veszítettünk el Árpi bácsi távozásával. A speciális olimpikonok tettei a küzdelemről mesélnek, meg arról, hogy mennyire fontos értelmet adni az életünknek. Bátorságuk lefegyverző és arra inspirál minket, hogy a lehető legteljesebb életet éljük. Göncz Árpád is ezt vallotta, amikor 2003-ban a fogyatékkal élők európai éve alkalmából az írországi Speciális Olimpia Nyári Világjátékok lángjának érkezésekor és az eskütétel alkalmából a Hősök terén feleségével, Zsuzsanna asszonnyal együtt sok sikert kívánt a versenyzőknek.
Akkor azt mondta: “A világnak és Magyarországnak is figyelni kell arra, mit tehet annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő emberek is ugyanolyan életet tudjanak élni, mint bárki más. Aki itt versenyez, annak elsősorban önmagát kell legyőznie, a maga problémáit, akár pszichikai, akár testi alkalmatlanságát és fogyatékosságát. Akkor lennék a legboldogabb, ha mindenki kaphatna aranyérmet!”
Fővédnöke volt 2006-ban a VI. Nemzeti Játékoknak, Kecskeméten. Azt vallotta, hogy a speciális olimpikonok példái mindig bátorítóan, sőt vigasztalóan hatnak rá, ha némelykor szomorúnak érzi magát. Ölelésük, simogatásuk megnyugtató és szeretetteljes. Őket nézve a sportpályákon, minden olyan könnyűnek tűnik. Sportban nyújtott elszántságuk magával ragadta. Biztos volt benne, hogy azt a meggyőződést szeretnék örökül hagyni ránk, hogy ha szívvel-lélekkel vetik bele magukat abba, amit csinálnak, remélhetik, hogy példájuk inspirálnak minket is.
Szerettük volna, ha szövetségünk 20. évfordulója alkalmából rendezett gálaműsorainkra ellátogat, azonban már 6 évvel ezelőtt is visszavonultan élt, de figyelte mozgalmunkat. Figyelemmel kísérte különleges versenyeinket, meglátta a sportolók egyéni értékeit, amely mindenkit csak bátoríthat. Leveleivel, telefonhívásaival bátorította versenyzőinket, és erőt adott a vezetőknek, gyógypedagógusoknak egy céltudatosabb, együttműködőbb szemlélet kialakításában.
Annyi emberrel találkozunk az életben, de csupán néhány gyakorol nagy hatást szívünkre és lelkünkre. Ők azok, akik kitöltik gondolatainkat, s akik mindig fontosak maradnak számunkra. Göncz Árpád ilyen ember volt. Rajongtak érte a gyerekek és ez a szeretet soha nem fog elmúlni. Elfogadó volt és mindig segítőkész. Hitt az emberek közötti egyenlőségben, hogy nincs különbség ép és fogyatékossággal élő embertársaink között. Mert a speciális olimpikonok minden helyzetben megmutatják, hogy lehet és érdemes küzdeni, megtanítanak arra, hogy jó érzés segítséget kapni, de adni is. Mert tőlük csak tanulhatunk.
Áprily Lajos: Útravaló című költeményével, végtelen szomorúsággal búcsúzunk Árpi bácsitól és mélyen osztozunk Zsuzsanna asszony gyászában…
Áprily Lajos: Útravaló
A lélek,
mikor búcsúzva bontja szárnyait,
visz magával a földről valamit.
Eszmét, melyet világra ő hozott,
virágot, melyet ő virágoztatott.
Én Istenem, én mit vigyek neked?
Nem vihetek én mást, csak verseket.
Kiválasztok pár utamra valót,
a többinél tisztábban dalolót.
S ahol ösvénnyel vár az égi rét,
zenét hallok majd, felséges zenét.
Barátom, aki már előre ment,
azt a zenét rég hallja odafent.
S ahogy azt a muzsikát hallgatom,
azt a keveset rendre hullatom.
Az a zene csak vallatja velem:
Süket sor… nem merem… ezt sem merem.
S amikor, Uram, hozzád érkezem,
könnyű kezem miatt szégyenkezem.
A választottakból csak egy maradt,
az, melyben elfogtam egy sugarad.
Az, amelyikben elmondtam neked,
hogyan szerettem drága földedet.
S szólok: Csak ennyit hoztam. Ó, Uram,
ne ítéld meg nagyon szigorúan…
Fotó: Wikipedia
