A Juventus már a szezon vége előtt menesztheti Allegrit – sajtóhír

A Juventus 1-0-s győzelmet aratott az Atalanta ellen a Coppa Italia döntőjében, ezzel története során 15. alkalommal hódította el a kupát…

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

Egybehangzó olasz sajtóinformációk szerint a Juventus vezetősége cseppet sem örült Massimiliano Allegri kupadöntő után tanúsított viselkedésének, és fontolóra vette, hogy már az idény vége előtt meneszteni a vezetőedzőt.

Az Atalanta elleni kupadöntő hajrájában reklamálás miatt kiállították Allegrit, aki ezt követően a zakóját és a nyakkendőjét hajigálva őrjöngött a partvonal mellett, majd a helyszíni beszámolók szerint a meccs után megfenyegette a Tuttosport nevű torinói lap főszerkesztőjét, Guido Vaciagót.

“Szar szerkesztő, az igazat írjátok az újságban, ne pedig azt, amit a klub lediktál nektek! udom, hol talállak. Eljövök érted, és leszakítom mindkét füledet, beverem a képedet. Az igazat írd az újságodban!” – kiabálta Allegri Vaciagónak a főszerkesztő elmondása szerint.

A Sky Sport Italia értesülései szerint Allegri ideje meg van számlálva a Juventusnál, ugyanis a klubnál ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, és a csatorna úgy tudja, hogy akár már pénteken megköszönhetik a tréner munkáját.

Allegri irányításával a Bianconeri az idény első felében még jól teljesített, a szezon második felében azonban látványosan visszaestek az eredmények és a mutatott játék is. A kupagyőzelem ellenére a Juventus támadójátéka egész tavasszal nyögvenyelősen működött, ráadásul a csapat az utolsó tíz bajnokijából csak kettőt nyert meg, és épphogy biztosítani tudta a BL-indulást.

Az olasz lapok úgy tudják, hogy a következő szezontól Thiago Motta lehet a Juventus edzője, aki nagyszerű eredményeket ért el a megleptéscsapat Bologna kispadján.

fociclub

A A Juventus már a szezon vége előtt menesztheti Allegrit – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.