A Kecskemét elleni hazai sikerével élen a Debrecen

Az előző szezonban bronzérmes, házigazda Debrecen 2-0-ra legyőzte az ezüstérmes Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén, ezzel az élre ugrott a tabellán.

Loncar
A debreceni Stefan Loncar gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Debreceni VSC-Kecskeméti TE mérkőzésen a Nagyerdei Stadionban Debrecenben. Fotó: MTI/Derencsényi István

Jó iramú első félidőt láthatott a Nagyerdei Stadion közönsége. Mindkét együttes feltolta a védekezését, a támadásra helyezte a hangsúlyt, ezzel együtt sok volt a kapkodás, a hiba. A labdát többet birtokló Debrecen próbálkozásaiban nagyobb volt a lendület, bár ezek sokáig igazi veszélyt nem jelentettek a kapura.

A játékrész hajrájában aztán mindkét oldalon akadt két-két veszélyes helyzet: előbb Bódi hibázott Varga kapuja előtt, Dzsudzsák beadása után nem találta el a labdát, majd Szécsi lőtt mellé, a következő percekben pedig Romancsuk, illetve Lagator mentett óriásit Megyerit kisegítve.

A szünet után kissé visszaesett az iram, a kapuk egy ideig nem forogtak veszélyben. Negyedóra elteltével aztán a DVSC könyörtelenül kihasznált egy védelmi megingást, Bárány a 16-oson belül elvette a labdát Nagytól, majd Stefan Loncar elé tálalt, aki közelről a hálóba lőtt.

A gól óriási lendületet adott a hazaiaknak, akik néhány perccel később egy gyors kontrából növelték előnyüket és a folytatásban is támadásban maradtak. A vendégek nagyon pontatlanul játszottak, így nem volt esélyük még a szépítésre sem, a DVSC pedig magabiztosan őrizte előnyét, s végül megérdemelten tartotta otthon a három pontot. 

A Kecskemétnek ez volt a második idegenbeli meccse a mostani idényben, és másodszor is alulmaradt úgy, hogy még gólt sem szerzett.

OTP Bank Liga, 6. forduló

Debreceni VSC – Kecskeméti TE 2-0 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4521 néző, v.: Pintér
Gól: Loncar (62.), Kusnyír (66.) 
Debreceni VSC: Megyeri – Kusnyír, Romancsuk, Mojzis (Dreskovic, a szünetben), Manrique – Loncar, Lagator, Szécsi (Kiziridisz, 86.), Dzsudzsák (Ojediran, 94.), Bódi (Baranyai, 87.) – Bárány (Varga J., 91.)
Kecskeméti TE: Varga B. – Szűcs K., Belényesi, Szalai G. – Nagy K. (Májer, 67.), Szendrei (Zsótér, 61.), Vágó (Pálinkás. 84.), Szuhodovszki, Leoni (Zeke, 46.) – Tóth B. (Kiss B., 83.), Horváth K.

Mezőkövesd Zsóry FC – Puskás Akadémia FC 1-3 (1-0)
Gól:
 Drazic (13.), illetve Gomis (73., öngól), Soisalo (76.), Gruber (86.)

Zalaegerszeg – Ferencvárosi TC 2-6 (2-3)
Gól:
 Mance (4.), Mim (19.), illetve Varga B. (27., 37., 51., az első kettőt 11-esből), Traoré (38., 85.), Zachariassen (90.)

MTK Budapest – Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)
Gól:
 Kata (5.), Bognár (57.), illetve Vallejo (60.)

Paksi FC – Fehérvár FC 2-0 (0-0)
Gól:
 Windecker (53.), Mezei (73.)

Újpest FC – Kisvárda Master Good 3-2 (1-1)
Gól: Ljujic (28.), Ambrose (53.), Mörschel (81.), illetve Mesanovic (6.), Jovicic (72.)

A tabella:
 1.  Debreceni VSC           5  4   –   1  11- 5  12 pont
 2.  MTK Budapest            6  3   2   1   8- 5  11
 3.  Puskás Akadémia FC      6  3   2   1  12-11  11
 4.  Újpest FC               6  3   2   1  11-11  11
 5.  Diósgyőri VTK           6  3   1   2  11- 7  10
 6.  Ferencvárosi TC         4  3   –   1  18- 8   9
 7.  Kecskeméti TE           5  3   –   2   8- 5   9
 8.  Paksi FC                5  2   2   1   8- 8   8
 9.  Fehérvár FC             6  1   1   4   8-12   4
10.  Kisvárda Master Good    6  1   1   4   6-12   4
11.  ZTE FC                  6  1   –   5   6-15   3
12.  Mezőkövesd Zsóry FC     5  –   1   4   5-13   1

Forrás: MTI

Post Views: 1

JochaPress