Kuss maradt az élen összetettben, Valter a 20.

A német Lennard Kämna nyerte a Vuelta a Espana spanyol kerékpáros körverseny kilencedik, a rossz idő miatt lerövidített szakaszát, melyen Valter Attila a 35. helyen ért célba. Összetettben Valter csapattársa, az amerikai Sepp Kuss maradt az élen, a magyar versenyző négy helyet javítva a 20.

Kuss
Sepp Kuss (Jumbo-Visma) megőrizte a vörös trikót

A pihenőnap előtti utolsó etapon a Cartagena és Collado de la Cruz de Caravaca közötti 184,5 kilométer, benne egy első és egy második kategóriás emelkedő, valamint hegyi befutó várt a mezőnyre

Valter együttese, a Jumbo-Visma a szakasz elején hatalmas tempót diktált a nagy szélben, a holland csapattal mindössze hat versenyző tudott eltekerni, mielőtt a mezőnyben és időfutamban is magyar bajnok kerekes defektet kapott és lemaradt. Az első hegyhez érve a Jumbo visszavett a tempóból, az összerázódó mezőnytől hétfős szökevénycsoport tekert el, az előnyük pedig hamar hét perc fölé nőtt

Később egy második, nagyobb szökevénycsoport is kialakult, de a főmezőny is többször több kisebb részre szakadt szét a szélben, így minden összetett menőnek nagyon kellett figyelnie, hogy ne maradjon le.

A rossz időjárás miatt – a nagy eső sarat mosott az úttestre – a szervezők 2,6 km-rel lerövidítették az utolsó emelkedőt, amelyet a szökevények 5:14 perces előnnyel kezdtek megmászni. Végül közülük a német Lennard Kämna bizonyult a leggyorsabbnak, így a Giro d’Italia és a Tour de France után most már a Vueltán is van részsikere.

Az összetett esélyesei közül a szlovén Primoz Roglic „robbantott” az összetett eredménybe már nem számító utolsó kilométerek előtt, s végül kilenc másodpercet faragott hátrányából csapattársához, az éllovas Kusshoz képest. 

Valter a győztestől 4:39 perccel elmaradva a 35. helyen tekert a célba, összesítésben pedig feljött a 20. helyre.

Vuelta a Espana

    9. szakasz, Cartagena-Collado de la Cruz de Caravaca, 184,5 km, hegyi befutó:
1. Lennard Kämna (német, Bora-Hansgrohe) 4:34.03 óra
2. Matteo Sobrero (olasz, Team Jayco Alula) 13 másodperc hátrány
3. Christopher Hamilton (ausztál, Team DSM-Firmenich) 1:12 perc h.
…35. Valter Attila (Jumbo-Visma) 4:39 p h.

    Az összetett élcsoportja:
1. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 35:23.30 óra
2. Marc Soler(spanyol, UAE) 43 másodperc hátrány
3. Lenny Martinez (francia, Groupama-FDJ) 1:02 p h.
4. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 2:24 p h.
5. Mikel Landa (spanyol, Bahrain Victorious) 2:29 p h.
6. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 2:29 p h.
7. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 2:35 p h. 
…20. Valter 10:33 p h.

    A hétfői szünnap után kedden a valladolidi 25,8 kilométeres egyéni időfutam vár a versenyzőkre. A 78. Vuelta a Espana szeptember 17-én Madridban zárul.

(MTI)

Roglic szakaszt nyert, Valter 28. lett, Kuss az élre állt

Post Views: 7

JochaPress