Győztes labdaszerzés

A magyar válogatott javítani tudott a nyitónapon elszenvedett vereséget követően az U18-as fiú B divíziós Európa-bajnokságon: a belgák ellen győztesen jött ki a szoros végjátékból. Pongó Marcell hét másodperccel a mérkőzés vége előtt szerezte a győztes kosarat.

Lakner Gábor A belgák elleni mérkőzés – akárcsak a fehéroroszok elleni, előző találkozó – egyenlő erők küzdelmét hozta. Hol az egyik, hol a másik csapat jutott lélegzetvételnyi előnyhöz, de egyik sem tudta leszakítani az ellenfelet. A kiegyenlített első negyed után a második szakasz a belgáknak sikerült jobban. De jó hajrával négypontosra csökkent a magyar hátrány.

u18_as_valogatott_kormenden_pongo

Ezúttal a magyaroké volt a végjáték  •  Fotó: Vágvölgyi Bálint.

Térfélcsere után válogatottunk átvette az irányítást, jól védekezett, sorra szerezte a labdákat és abból a kosarakat. A pár pontos vezetést ezúttal végig sikerült megtartani, a záró negyedet hatpontos magyar előnyről kezdhették a felek.

Ferenczi Tamás együttese továbbra is kézben tartotta a mérkőzést, és amikor hétpontosra hízott az előny, úgy tűnt, sikerül eldönteni a mérkőzést. A belgák azonban hatalmas rohamot indítottak, és másfél perccel a vége előtt 72-72-es döntetlent mutatott az eredményjelző.

A hajrában mindkét csapat sokat hibázott, de végül jött Pongó Marcell, aki labdát szerzett és hét másodperccel a vége előtt értékesítette is a ziccert.

A magyar válogatott drámai körülmények között nyerte meg a mérkőzést, ami erőt és önbizalmat adhat a folytatásra.

Remélhetőleg ez a korosztály is követi az U20-asok példáját, akik tudtak meríteni a kiélezett, sikeres végjátékból.

A csapat holnap 18 órakor Hollandia ellen lép pályára.

U18-AS FIÚ B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, AUSZTRIA
B csoport, 2. forduló.
Magyarország–Belgium 74–72 (19–16, 16–23, 23–15, 16–18)
Magyarország: Pongó 18/6, Pápai 2, Horváth K. 15/3, Durázi 12, Fülöp 2. Csere: Demeter 4, Mócsán 7/3, Doktor 7/3, Rudner , Kiss 2, Kucsora 5/3. Edző: Ferenczi Tamás.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS