A példaképe Pljuscsenko

Élete első Európa-bajnokságára, rögvest felnőtt kontinensviadalra készül a 17 éves Maszljanko Alexander. Az orosz anyanyelvű fiú izgul, de igyekszik visszafogni magát, és minél tisztább programot futni Pozsonyban. Példaképe a legendás Jevgenyij Pljuscsenko.

reb Utánpótláskorú magyarokkal az indulók között kezdődik el Pozsonyban a felnőtt műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokság. No, persze nem olyan fiatal versenyzőkkel, mint akiket jellemzően az oroszok indítanak, de az egyaránt 17 éves Tóth Ivett és Maszljanko Alexander a márciusi junior-világbajnokságon is érdekelt lehet. Csakhogy míg Tóth már rutinosnak tekinthető, felnőtt- és korosztályos világversenyen is szerepelt, Maszljanko először képviseli a magyar színeket hasonló rangú viadalon.

alexander_mazsljanko

Maszljanko Alexander izgulós típus

„Jól halad a felkészülésem, bár a zsúfolt program miatt néhány elemet nem tudtam megtanulni, kellően gyakorolni – mondja Alexander. – A tripla-tripla ugrást, valószínűleg Rittbergerrel, még szeretném beilleszteni az előadásba a juniorvébéig. Második éve futom a kűrömet, mostanság sokkal magabiztosabban, jobban hajtom végre, mint az első szezonban. Persze, nagyon tiszta rövidprogramot kellene futnom Pozsonyban ahhoz, hogy egyáltalán bemutathassam (Azt csak  legjobb 24 versenyző teheti meg – A szerk.).”

Mivel elmondása szerint ő még a kisebb megméretéseken is izgul, természetesen ideges a kontinensviadal miatt. Nincs tuti receptje arra, hogy megnyugtassa magát, de ha csak az előtte álló feladatra koncentrál, és átfutja magában a programját, kicsit lehiggad. Mivel még rutintalan, elsősorban tapasztalatszerzési lehetőségnek fogja fel az Európa-bajnokságot.

Maszljanko Budapesten született, szülei azonban oroszok, így az anyanyelve is az. A magyart némi akcentussal, de jól beszéli. Megítélése szerint későn, nyolc évesen kóstolt bele a sportágba, csakhogy gyorsan jöttek a sikerélmények, így nem is volt kérdés, hogy műkorcsolyázó lesz belőle.

„A nővérem is korcsolyázott, anyukám pedig szerette volna, ha én is jégre lépek. Idehaza kevésbé támogatják a sportágat, de Oroszországban megtiszteltetés és kiváltság, ha valaki műkorcsolyázó lesz. A legjobb érzés a jégen, amikor pontosan végrehajtottam, amit rengetegszer gyakoroltam, és a közönség tapsol. Azt nagyon élvezem.”

Az ilyen pillanatokért igencsak meg kellett küzdenie az elmúlt időszakban. Nőtt, magasodott, azzal párhuzamosan szétesett a koordinációja, és fájni kezdett a térde.

„Ameddig fizikailag, lelkileg bírom, űzni fogom a sportágat. Már nagyon sokat időt szántam a műkorcsolyára, éppen ezért a nehézségeket látva sem szoktam elbizonytalanodni. Dolgozni kell, és sohasem feladni.”

Valahogy így gondolkodhatott példaképe, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Jevgenyij Pljuscsenko is, akihez mentalitásban és tudásban is minél inkább szeretne hasonlítani.

Ha csak tizedannyit elérne a pályafutásában, mint a legenda, valószínűleg már elégedett lehetne a magyar tini.

Itt megnézheti Maszljanko kűrjét.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS