A Vasas meg csak robog

A legkisebbek biztatása közepette, a vártnál könnyebben győzött a Vasas Akadémia a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia ellen a kiemelt kadet-fiúbajnokságban.

Lakner Gábor A várt izgalmak ugyan elmaradtak a Vasas Akadémia és a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia bajnoki összecsapásán a kiemelt fiúkadet-bajnokságban, mégis érdemes volt megnézni.

Kevés néző előtt kezdődött, amiben nyilván a hétköznap délután fél hármas kezdési időpontnak is volt szerepe. De ahogy telt az idő, úgy népesült be a Pasaréti úti csarnok lelátója a klubban kosarazó gyerekekkel, akik iskola után és edzés előtt megnézték a kadetek játékát. A legkisebbek buzgalmukban még a dobot is előszedték, hogy segítsék a nagyobbakat. Úgy tűnt, valódi családot alkotnak a srácok.

Nem kizárólag az erősödő szurkolás miatt, de a hazaiak élesebben kosárlabdáztak, és a kiegyenlített első negyed után fokozatosan növelték előnyüket. A székesfehérváriak álmosan és tompán játszottak, edzőjük, Peresztegi Nagy Ákos többször is az akaratot és az elszántságot kérte számon tanítványain.

Érdekes volt megfigyelni, hogy mindkét csapat előszeretettel kísérletezett hárompontosokkal. Mint ahogy azt is, hogy az edzők a rossz dobások után sem szegték a gyerekek kedvét. Ami viszont helyzet, az helyzet, maximum menni kell a lepattanóért – ahogy a hazaiak edzője, Bosnyák Jácint fogalmazott.

Vasas kadet

Jelenet az EYBL-tornáról, főszerepben a Vasas kadetjai

Mindkét csapat igyekezett gyors indításokra építeni, de abban a műfajban is a Vasas volt a jobb. A közelmúltban az U16-os EYBL-ben is parádézó fiatalok köreiben ráadásul a letámadás sem okozott zavart. Megfigyelhető volt, hogy lényegében mindegy, ki hozza fel a labdát, poszttól függetlenül technikailag képzett játékosok alkotják a piros-kék csapatot, ami a képzés színvonalát dicséri.

„Ügyesen szurkoltatok, de most már menjünk edzeni, a fiúk innen nélkülünk is megnyerik a meccset” – hangzott Török Katalin utasítása, így a legkisebbek szedték a sátorfájukat, és elnémult a dob a lelátón.

A négy évtizede edzősködő szakember megállapítása helytálló volt, a harmadik negyedre a különbség elérte a harminc pontot. A hajrában hazai oldalon is csökkent a koncentráció, így végül harmincon belül maradtak a fehérváriak.

„Tartalékosan érkeztünk, ráadásul az elmúlt hetekben a különböző diákolimpiai és B33-as tornák miatt nem tudtunk együtt edzeni. Mindez meglátszott a játékunkon, várom, hogy visszaálljunk a normál kerékvágásba” – értékelt Peresztegi Nagy Ákos.

„Hetek óta három meghatározó játékosunk nélkül állunk fel, de lassan megtanulunk játszani a kényszer szülte rendszerben is. Gratulálok a győzelemhez a srácoknak, persze ez a teljesítmény még mindig messze van attól, amit valójában tudunk. Úgy látom, mindenki elég fáradt már, jól jön a pihenő” – tette hozzá Bosnyák Jácint.

A Vasas továbbra is vezeti a kiemelt fiú kadetbajnokság nyugati csoportját, míg a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia eltávolodott az élmezőnytől.

Kiemelt kadetfiú-bajnokság
Vasas Akadémia–Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia 85-59 (18-17, 27-12, 21-14, 19-16)
Legjobb dobók: Bencsik 17, Somogyi 16, Kelenföldi 13, Bulyáki 12, ill. Heinrich 14, Csernavölgyi 11

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS