A végén lendül bele a Debrecen

image

Hamarosan zárul a magyar átigazolási piac, a Loki most erősített bele.
A dvsc.hu beszámolója szerint mától Debrecenben készül Roguy Meyé, gaboni válogatott futballista. Az előző szezont a Zalaegerszegnél töltő támadó vélhetően a hajdúságiakhoz igazol. Csatár poszton sok bevethető játékosa van Kondás Elemérnek, így az is lehet, hogy bár szerződtetik a gaboni nemzeti csapatban 36-szor pályára lépő labdarúgót, de a tavaszi idényre kölcsön is adják.
Meyé leigazolása mellett egy csereüzletet is nyélbe üthetnek a piros-fehérek vezetői. Balajti Ádám az NB II-ben szereplő MTK-hoz kerülhet, míg helyette Szabó Ádám érkezhet a kék-fehérektől. Ezt az információt mindkét klub hivatalos honlapja közölte. A Loki csatára, Balajti eddig nem sok lehetőséghez jutott Debrecenben, legutóbb az Újpestnek adták kölcsön, de most végleg megválnának tőle. Szabó Ádám stabil kezdő volt a néhány éve bajnokságot nyerő MTK-nak, elsősorban védekező középpályás poszton bevethető. A tárgyalások zajlanak a két fél között, de mind a DVSC-nek, mind az MTK-nak az az érdeke, hogy hamar pont kerüljön az ügy végére.