Abszolút 2. helyen a célban!

Kis_Czegledi5.jpgNehéz és hosszú verseny után a dobogó második fokán zárta az Italian Baja-t a Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős. A páros az első napi prológot leszámítva végig dobogós helyen autózott, az összetett harmadik hely nem volt egyszer sem komoly veszélyben.

Ugyanakkor minden gyorson meg kellett vívni azért, hogy ezt a helyet megtartsák, egy percig sem volt szabad leengedni. A verseny két különböző arcát mutatta, mert amíg az egyik pálya inkább ralis, a másik már igazi, nehéz tereprallye-s szakasz volt.A három nap és a több száz kilométer alatt az autónak komoly baja nem volt, a versenyzés mellett sikerült egy remek tesztet is futni, amin az autó, a felkészítés és a csapat is remekül vizsgázott.

Kis Sándor
Kis_Czegledi3.jpgÓriási küzdelem volt ez a mai nap, folyamatosan kellet figyelnünk, hogy a harmadik helyünk ne legyen veszélyben. Ezért erőn felül is vállaltunk már, ami az eredményeinken is meglátszott.Az utolsó gyors volt a legnagyobb kihívás, mert kb. 2 perc harminccal vezettünk, a negyedik RE előtt ugyanakkor az autó is és mi is már a koncentrációba kezdtünk belegyöngülni. Kb. a szakasz közepén láttuk a spanyol Blazquez autóját az út szélén félreállva, és ekkor már tudtuk, ha kiérünk épségben a második helyen vagyunk. A hátralévő részen talán épp ezért már nagyon kellett koncentrálnunk, nehogy kiengedjünk, és a pálya mint előtt, most is tele volt veszéllyel. Sajnos ennek a nagy igyekezetnek az lett a vége, hogy rendesen megütöttük egy tuskón a bal első kereket, onnan óriásit estünk valami gödörbe, úgyhogy eléggé kalandos lett a vége.Az egész verseny nagyon kemény volt, hosszú és fárasztó, no meg ahogy már mondtam korábban is felemás. Nagyon örülünk ennek az eredménynek, tulajdonképpen elértük, amit terveztünk – a dobogón vagyunk. Ez a nagyszerű nemzetközi eredmény újabb ambíció és lökést ad, hogy tovább nyomjuk a gázt tiszta erőből!

Ideiglenes végeredmény
Gadasin 5:37:12,7
Kis Sándor + 5:30,7
Re A. + 10:55,7

Forrás: www.technosport.hu