Dráma tizenkét menetben

Jean_Marc_Mormeck.jpgHatalmas adok-kapok az utolsó lélegzetvételig Párizsban. 
Hihetetlen izgalmakat hozott O’Neil Bell és Jean-Marc Mormeck (fotó) visszavágója a vitathatatlan cirkálósúlyú övért.

Az első, tavalyi összecsapást Mormeck erős kezdése ellenére a 10. menetben Bell nyerte meg, aki trófeáit – legalábbis azt a kettőt, ami még megmaradt, azaz a WBC és a WBA övét – riválisa közönsége előtt, Párizsban tette kockára.

A visszavágót is Mormeck kezdte jobban, bár mindkét oldalról hatalmas pofonok cseréltek gazdát már az első pillanattól kezdve. Bell a második menetben nagy bajba került, de a szünetben összeszedte magát, és a harmadikban majdnem sikerült kiütnie a franciát, aki, mintha mi sem történt volna, a további percekben hatalmas pofonokkal kínálta meg a bajnokot. Mormeck ekkor mennyiségileg és minőségileg is hatékonyabb volt riválisánál, de maga is rengeteg ütést beszedett, így nem csoda, hogy a nyílt pontozás kihirdetésekor, a 4. menet után már mindketten olyannyira elcsigázottak voltak, mintha a tizenkettőt lebokszolták volna.

A francia a következő néhány menetben is megtartotta szűk fölényét, igaz, a hatodik végén ismét majdnem lehúzták a rolót, a felvonás végén ugyanis óriási rohamot indított Bell, és a kihívót csak a gongszó mentette meg a befejezéstől. A találkozó második felében a két harcos már alig állt a lábán, és nehezen lehetett elképzelni, hogy ez a mérkőzés eljut a pontozásig, azonban a két cirkálósúlyú – számos fogás kíséretében – állta a sarat.

A pontozás egyértelmű Mormeck (33-3-0) fölényt mutatott a nyolcadik után, a végére azonban Bell volt az, akinek sikerült összeszednie magát és a hátralévő percekben, új erőre kapva megpróbálta lefiniselni teljesen elfáradt ellenfelét. A francia – akit némileg segített a gongszó, amely legalább három menetben másodpercekkel idő előtt szólalt meg – azonban kihúzta a végéig, s a nyílt pontozás miatt már tudni lehetett: sikerült a vitathatatlan trón elhódítása! A három pontozó 115-113; 116-112; 115-113 arányban látta jobbnak a kihívót, aki ezzel saját közönsége előtt koronázta meg magát a cirkálósúly királyává. (www.sportforum.hu)