Akadémiai fokon

A hazai szövetség elindítja új utánpótlás-nevelő központja, a Kozma István Nemzeti Birkózó Akadémia működését, melynek szakmai irányítását a korábbi kötöttfogású szövetségi kapitányra, Struhács Györgyre bízta.

Lakner Gábor A hazai szövetség bejelentette a Kozma István Nemzeti Birkózó Akadémia létrehozását. Az intézmény központja a tervek szerint 2018-ra felépülő új, minden igényt kielégítő csepeli komplexum lesz, addig is a sportág budapesti otthonában, a Körcsarnokban zajlik munka.

akademia_002

A csepeli komplexum látványterve  •  Forrás: kozmaakademia.hu

A szakmai hátteret természetesen a szövetség biztosítja főállású edzőkkel, a korábbi kötöttfogású szövetségi kapitány, Struhács György vezetésével. Az illetékesek több más sportági akadémia felépítését, szerkezetét személyesen tanulmányozták, és sok tapasztalatot gyűjtöttek, hogy elkerüljék a gyermekbetegségeket. Az akadémián tanulók maradnak az eredeti klubjukban, sőt, a küldő klub hozzájárulása nélkül nem is igazolhatnak máshová, akár 23 éves korukig.

„Könnyű döntés volt elvállalni a feladatot, hiszen részese lehettem a jogelőd Mr. Tus Akadémia működésének is. Örömmel fogadtam a felkérést, boldog vagyok, hogy újra az utánpótlás területén dolgozhatok. Bacsa Ferenc szakértelmére természetesen most is számítunk az akadémia működtetésében. Nagy felelősség lesz a vállunkon, hiszen a szülők ránk bízzák a gyereküket, hogy szellemileg és sportolóként is gyarapodjon. Remélem, hogy minden kollégám átérzi ennek a súlyát, és hatalmas lelkesedéssel dolgozik” – mondja holnapunknak Struhács György.

És hogy kik lesznek azok kollégák? A névsor még nem végleges, de körvonalazódik a szakmai stáb.

„Kötöttfogásban Fodor Zoltán és Módos Péter munkájára számítunk, utóbbi maga is akadémiai rendszerből került ki. Szabadfogásban Péteri András dolgozik, ő lesz az iskolai összekötőnk is, mellé még keresünk egy szakembert. Természetesen lányokkal is foglalkozunk, ők a szabadfogásúakkal együtt készülnek.”

A jelentkezésről minden részlet megtalálható a kozmaakademia.hu honlapon, de fontos külön megemlíteni, hogy bár több oktatási intézménnyel kötött a szövetség megállapodást, bármelyik budapesti vagy környéki iskolából lehet jelentkezni országos bajnoki vagy diákolimpiai helyezéssel. A határidő december 9., a felvételi időpontja január 20.

A névadó
Az 1970-ben, harmincéves korában hunyt el Kozma István Magyarország egyetlen, kétszeres olimpiai bajnok birkózója. Egy autóbalesetben szerzett sérüléseibe halt bele a szerencsétlenség után öt nappal. Az 1964-es tokiói és az 1968-as Mexikóvárosi játékokon is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. A nehézsúlyú kötöttfogású kiválóság három világ- és egy Európa-bajnoki címet is nyert.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS