Alonso: A szerencsére is szükségünk volt

F1

2016. május 1. vasárnap, 16:39

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A kétszeres F1-es világbajnok szerint látszik a fejlődés, de az üzemanyaggal spórolni kellett – Button úgy véli, hogy számukra továbbra is nehéz az előzés, de a dupla pontszerzés nagyon jó.

Idei legjobb versenyét teljesítette a McLaren-Honda, hiszen Fernando Alonso és Jenson Button is pontot szerzett Szocsiban – mindketten először fértek be a legjobb tízbe és idén először szerzett mindkét autóval pontot az istálló. A pilóták tudják, hogy ehhez az eredményhez a szerencse is kellett, de összességében boldogan nyilatkoztak a futamot követően.

“Volt némi szerencsénk az első kör elején, jól jöttünk ki az akciókból és kaptunk pár pozíciót ingyen. Tavaly ilyenkor az ilyen helyzetek után mindig elvesztettük ezeket a helyeket, most viszont sikerült megtartani. Ha jól tudom, az ötödik legjobb időt futottam a verseny során, úgyhogy látszik a fejlődés” – nyilatkozta Alonso.

“Az időmérőn nem mentünk jól, de most már a cél az, hogy mindig pontokat szerezzünk és olyan pályák következnek, ami jobban is fekszik az autónknak. Jól működött most egyébként, viszont az üzemanyaggal nagyon spórolni kellett” – tette hozzá a kétszeres spanyol világbajnok.

AlonsoSochi

“Ha húsz körrel előbb megelőzöm, akkor a másik két autóval is tarthattam volna a lépést” – mondta Button arról, hogy nagyon sokáig követte Carlos Sainzot. “Nem könnyű előzni ezen a pályán, nekünk főleg nem az, így várni kellett a hibára, de mindkét autóval pontot szereztünk, ami nagyszerű” – értékelt a brit pilóta.

Button az első körre és Vettel esetére is vissazemlékezett. “Nem tudtam pontosan, hogy mi történik, csak azt láttam, hogy valaki a forgalommal szemben áll. Ilyenkor elveszed a gázt automatikusan és mindenki elmegy. Sajnos kívül voltam, ahol Sebastian is, egyszerűen rossz helyre kerültem”.

Forrás: www.formula.hu – RSS