Alonso: Egy kicsi még mindig hiányzik…

F1

2016. július 10. vasárnap, 17:18

Szerző: Czinege Ádám, fotó: McLaren

Nem sikerült jól a Brit Nagydíj a McLaren F1-es pilótáinak, hiszen mindketten a pontszerző helyeken kívül tudták befejezni csak a versenyt. Button a 12. pozíciót, Alonso pedig a 13.-at szerezte meg.

Fernando Alonso a pálya felszáradásáig a pontszerző helyekért tudott harcolni, de aztán hibázott és a kavicságy mellől kellett visszajönnie az autójával a pályára. Jenson Button eleve hátulról rajtolt, és csak a 12. pozícióig tudott előrejönni a mezőnyben.

Alonso csalódottan kezdte nyilatkozatát: „Tizenkettedikek és tizenharmadikak vagyunk, nem hiszem, hogy büszkék lehetünk a mai versenyre. De ez van.”

A spanyol világbajnok elmondása szerint kockázatot kellett vállalni egy-egy manőverhez: „Talán egy vagy két pontot szerezhettünk az autóval, de nehéz előzni bárkit a mostani erőforrásunkkal, tehát meg kellett próbálni néhány olyan helyet, mint az egyes vagy a kettes kanyar, de ott ki is mentünk a pályáról.”

A spanyol a McLaren teljesítményét értékelte zárásként: „Kemény futamon vagyunk túl. A tempónk nem elegendő a pontszerzéshez. Közel kerültünk, különösen amikor a pálya még félszáraz volt, ekkor még egy kicsit gyorsabban is mentünk. A felszáradás után szenvedtünk, de gyorsabb pilóták versenyeztek előttünk, például a Williams, Force India és a Toro Rosso versenyzői. Még mindig hiányzik egy kicsi a versenyeken.”

alonso_07.10.

Csapattársa, Button már a kezdettől nem volt előkelő pozícióban: „Nem segít az embernek, ha a 17. pozícióból rajtol. A helyzetünkben az első tízbe kell kvalifikálni magunkat, és azt megtartani – mert nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy a legjobb tízbe bekerüljünk. Ez nem az a pozíció, ahol jelenleg tartunk.”

A 2009-es világelső egy szituációval zárta mondandóját: „Remek volt, amikor a srácok azt mondták a rádióba, hogy vess be mindent, támadj, Vettelhez képest öt másodpercen belül kell maradnod! Azt hiszem elfelejtették, hogy ő egy Ferrarit vezet! Nem volt esélyem.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS