Alonso tolta, tolta – de ha tudta volna…

Fernando Alonso (Fotó:Batchelor / XPB Images)

Fernando Alonso (Fotó:Batchelor / XPB Images)

És akkor Fernando Alonso a közönség tapsa közepette integetni kezdett. Mintha csak egy tiszteletkör lett volna – pedig teljesen másról volt szó. A spanyol versenyző a Magyar Nagydíj időmérő edzésének második felvonásában már az első körét követően jelezte csapatának, hogy valami nem stimmel autójával. Alighogy megérkezett a válasz, nincs miért aggódnia, McLarenje hirtelen élettelenül állt meg a boxutca bejáratának kezdete előtt…

Mivel látszólag nem sok kellett ahhoz, hogy visszatérjen a garázsba, a kétszeres világbajnok kihasználta a piros zászlós megszakítást, kiszállt autójából, s elkezdte tolni azt a pit felé. A feladat nem volt egyszerű: emelkedőn kellett több mint száz métert megtennie. „Szerencsére volt segítségem, de amikor megérkeztem a garázsba, közölték, hogy nem szabad visszatérnem a pályára” – kesergett Alonso kiesése után annak kapcsán, hogy végső soron hiába szenvedte el versenygépét a boxutca belső határáig. „A szabály kimondja, hogy az autónak önerőből kell eljutnia a garázsig, szóval minden erőfeszítésünk hiábavaló volt.”

A spanyol persze megkapta az elismerő tapsát, a vonatkozó szabályok miatt azonban elégedetlen volt. „Elég szigorúak, hiszen már sokszor láttunk hasonló esetet, amikor valaki autóját visszahozzák, és újrakezdi az edzést” – bírált. Arról azonban megfeledkezett, hogy a szabadedzésekre más szabályok vonatkoznak, mint az időmérőre és a versenyre. Míg a gyakorlásokon engedélyezett a megállások utáni újrakezdés, a kvalifikáción a pályán maradt autó kvázi kiesőnek számít, ezért a versenyhez hasonlóan itt sincs visszaút a küzdelembe…

A spanyol főnöke, Éric Boullier mindeközben az újságíróknak megsúgta, versenyzője valójában nemcsak a szabályok miatt erőlködött hiába: mint kiderült, leállását az okozta, hogy az energiatárolójánál szétcsúszott az érintkezés, amit vélhetően aligha tudtak volna orvosolni pár perc alatt…

Akárhogy is, a McLarennek újabb nagy pofont adott a hungaroringi időmérő. Miközben úgy tűnt, idén először talán lehet esélyük a Q3-ba kerülni (persze a ma délután már némiképp más képet mutatott), s olyannyira rákészültek a mostani hétvégére a nekik jobban fekvő pályán, hogy még „ingyen” motorcseréjüket is kihasználták, végül ismét műszaki hibák húzták keresztül számításaikat.

Tudniillik Alonso mellett Jenson Button is emiatt búcsúzott korábban a küzdelemtől (a Q1-ben): nála az ERS rakoncátlankodott, ami komoly időveszteséggel járt nála. Ron Dennis, a McLaren ügyvezető igazgatója elárulta, a két meghibásodás között nem volt összefüggés. „Alonsónál az egész elektronika kikapcsolt, míg Jensonnál az energia-visszanyerő rendszerrel volt gond” – magyarázta.

A két bajnok egyaránt elszalasztott lehetőségként tekint a szombaton történtekre. „Könnyedén a Q2-be juthattunk volna, ezért nagy kár. A hiba három tizedembe került körönként. Pedig az autót nagyon jónak éreztem” – kesergett Button. „Rosszkor jött ez a hiba, nagyon pechesek voltunk. Kár, mert versenyképesek voltunk, és ezt az edzések meg is mutatták” – tette hozzá Alonso, aki úgy véli, lett volna esélye a legjobb tízbe jutni.

Forrás: www.telesport.hu – RSS