Álvaro Martínt a 35 kilométeres gyaloglásban sem lehetett legyőzni

Egyértelműen a spanyol Álvaro Martín lett a budapesti atlétikai világbajnokság férfi gyalogló királya, mivel a 20 kilométert követően 35 kilométeren is diadalmaskodott. Venyercsán Bence a 30. helyen végzett.

Álvaro Martín
A győztes spanyol Álvaro Martín a célban a férfi 35 kilométeres gyaloglás versenyében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Hősök terén. Fotó: MTI/Derencsényi István

Az olimpiai műsoron nem szereplő táv női és férfi versenyét egy időben, csütörtökön kora reggel indították el a Hősök teréről.

A férfiaknál 47-en vágtak neki a távnak, köztük egyedüli magyarként Venyercsán Bence, valamint az öt nappal korábbi 20 kilométeres verseny legjobbjai is. A rajt után gyorsan kialakult egy nagyobb, mintegy 15 fős élboly, melynek tagjai a szám első harmadában együtt haladtak, aztán 13 kilométer után a francia Aurélien Quinon tempót váltott és lépésről lépesre távolodott a riválisoktól. Az élmezőny nem vette fel a támadást, a francia pedig néhány kilométeren belül félperc fölé növelte előnyét és 15 kilométeren keresztül nagy fölénnyel vezetett. 

Az üldözőboly 20 kilométer után kezdett fogyatkozni, hét sportoló maradt versenyben a dobogós helyekért, köztük többek között Martín és a címvédő olasz Massimo Stano. A favoritok csoportja folyamatosan növelte a tempót és 25 kilométer után megkezdte a franciával szembeni hátrány ledolgozását. Quinont 29 kilométer után érték utol, ekkor viszont már csak hárman, Martin, a kolumbiai Brian Daniel Pintado és a tavaly Eugene-ben ezüstérmes Kavano Maszatora voltak együtt.

Az utolsó 5000 méteren előbb a japánt sikerült leszakítani Martínéknak, majd a spanyol alig egy kilométerrel a vége előtt tudta „megtörni” dél-amerikai riválisát, így végül négy másodperces előnnyel ért be az első helyen és szerezte meg második budapesti aranyát.

Venyercsán Bence az elejétől a saját tempójában gyalogolt, végül a győztestől 16 perccel elmaradva a 30. pozícióban zárt. 

„Az árnyék hamar elillant, félárnyék maradt, ami az időeredményemen meglátszik. Még a frissítésekkel együtt is hamar elfáradtam” – értékelt az MTI-nek a BHSE gyaloglója. „A szurkolók erőt adtak, amikor mélyponton voltam, nagyon jó volt hallani a biztatást, átélni mindezt. A végén is ebből próbáltam meríteni. Azt hiszem, ebben a versenyben ennyi volt benne, maximum akkor tudtam volna jobbat, ha nem egyedül megyek nagyon sokat, hanem másokkal együtt tudtam volna haladni.”

Férfi 35 km gyaloglás, világbajnok:
    
   Álvaro Martín (Spanyolország) 2:24:30 óra
2. Brian Daniel Pintado (Kolumbia) 2:24:34
3. Kavano Maszatora (Japán) 2:25:12
…30. Venyercsán Bence 2:40:34

(MTI)

Spanyolországé az első aranyérem Budapesten, Helebrandt egyéni csúcsa

Post Views: 2

JochaPress