Nagy F1-es évértékelő – Az év újonca
A Formula.hu évértékelő sorozatának ötödik részében a 2015-ös esztendő F1-es újoncai következnek soron. Három Manor-, két Toro Rosso- és egy Sauber-versenyző közül választhattunk.
A Formula.hu évértékelő sorozatának ötödik részében a 2015-ös esztendő F1-es újoncai következnek soron. Három Manor-, két Toro Rosso- és egy Sauber-versenyző közül választhattunk.
A brit márka főnöke bejelentette, hogy nem áll szándékukban, hogy beszálljanak az F1-be, hiszen a sportág nem lenne releváns az utcai autóik fejlesztése szempontjából.
Elek Ádám a felnőtteknél, Mezei Márk az U19-eseknél, illetve Lehmann Albert az U17-eseknél lett az év legjobbja. Évről évre megválasztja a Magyar Amerikai Futball Szövetség a naptári év legjobb játékosát. Viszont először a MAFSZ története során három korosztályban is osztottak …
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója nemrég azt mondta, a béke érdekében attól sem riadna vissza, hogy lecserélje F1-es versenyzőit – Hamilton szerint viszont nincs szükség ilyen drasztikus lépésre.
Michael Schumacher egykori menedzsere, Willi Weber már semmilyen formában nem követi az autósportokat, elmondása szerint ugyanis az egykori védencével történtek jutnak róla eszébe.
„Komoly kívánságok nem túl komoly listája” – így jellemzik a Saubernél azt a weboldalukon közzétett levelet, amit a Télapónak címeztek, és amiben a Formula-1 megmentését kérik tőle.
A szövetség hagyományaihoz híven megválasztotta az év legjobb korosztályos versenyzőit és az év utánpótlásedzőjét. A négy elismerésből kettő Dorogra került, de jutott az ESMTK-nak és a Szigetvári BC-nek is. Lakner Gábor • A Magyar Birkózó Szövetség hagyományos évzáró vacsoráján díjazták … Bővebben
Hamilton világbékét, Vettel jobb autót, egyesek csak pár szabadnapot, mások pedig egy komplett berendezést szeretnének luxusautókkal. A világ versenyzőinek kívánságlistái igencsak eltérnek egymástól.
Egybehangzó jelentések szerint a Milan érdeklődik a Fiorentina középpályása, Matías Fernandez iránt. A 29 éves…
Szokásunkká vált, hogy szerkesztőségünk tagjai ilyenkor, a decemberi ünnepek előtt megosztják önökkel a készülődés izgalmait. Idén eláruljuk, hogy mi az az emlék, az a tárgy, az a pillanat, ami nélkül elképzelhetetlen a karácsonyunk.
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója nemrég azt mondta, a béke érdekében attól sem riadna vissza, hogy lecserélje F1-es versenyzőit – Hamilton szerint viszont nincs szükség ilyen drasztikus lépésre.
A legszebb karácsonyi meglepetéssel önmagának szolgált Késely Ajna, hiszen a győri nemzetközi felnőttversenyen megúszta az olimpiai A-szintet 400 méter gyorson. A Kőbánya SC tizennégy éves versenyzőjének ez automatikusan nem ér riói repülőjegyet, de a szakemberek szerint bizonyára rajtkőre állhat a … Bővebben
A karácsonyi időszak azon ritka alkalmak közé tartozik, amikor a gyorsasági motoros vb szereplői számára lehetőség nyílik, hogy meglátogatták rokonaikat vagy egy tengerparton lazuljanak.
A Williams idén nem hozta az év elején várt eredményeket, sőt, még le is maradt a Mercedestől – Felipe Massa szerint óriási ugrásra van szükségük ahhoz, hogy a győzelmekért tudjanak harcolni a következő F1-es szezonban.
Az amerikai F1-es csapat fedélzetén már ott van két tapasztalt pilóta, de az alakulat főnöke úgy véli, nem kell sietni azzal, hogy megnevezzék, ki fogja segíteni őket tartalékként.
A korábbi hírekkel ellentétben a klub mégsem fog új szerződést kínálni a csapat jobbhátvédjének, Mattia…
A „Gachot” vezetéknév hallatán sokaknak Michael Schumacher F1-es bemutatkozása jut eszébe elsőként. Ám az élet a legnagyobb rendező: most egy Schumacher adja meg a debütálási lehetőséget az ifjabb Gachot-nak.
Karácsonykor még az élsportolók is elengedhetik magukat, ilyenkor nekik is szabad a „bűnözés”. Persze csak mértékkel, mert az ünnepek után ismét jönnek a versenyek, s bizony egy-egy plusz kiló is akadályt jelenthet. De természetesen a karácsonyt igazán ők is a … Bővebben
Két ünnep között gyakori a vendégeskedés. Ilyenkor az ember nem mindig főz, van úgy, hogy csak egy kis borkorcsolyát készít egy finom bor mellé. A fokhagyma és a bazsalikom nagyon illik egymáshoz, sajtkrémbe keverve, pirítóssal pedig kiváló kis szendvics lesz belőle.
Lassan minden létező rekord megdől az idei, 17. alkalommal megrendezendő Szilveszter Ralin. A december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen összesen 280-an hajtanak majd végig a kijelölt szakaszokon.