Tornagyőzelem Szegeden

Itthon tartotta a Tiszavirág-kupát a férfi U20-as vízilabda-válogatott, miután mindhárom mérkőzését megnyerte a szegedi nemzetközi tornán. Horkai György szövetségi kapitány azt kapta, amit várt, de az almati világbajnokságig támadásban még javulnia kell a csapatnak. Pusztai Viola • Meggyőző teljesítményt nyújtva, … Bővebben

Read More

Jet-Sol Liga: kupaformában játszva győzött a Ferencváros

A légiósok játszották a főszerepet a Jet-Sol Liga 2. fordulójában. Az MTK Hungária FC az erdélyi Herczeg Andrea remeklésének köszönhetően ütötte ki az újonc Győri ETO-t, a Ferencvárosi TC a feltartóztathatatlan afrikai duó, Ebere Orji és Lizzy Addo vezérletével gázolt át a bajnokságban gólzáporos győzelemmel rajtolt Astra HFC-n, és az 1. FC Femina – Viktória-FC mérkőzés egyetlen gólját is a szombathelyiek osztrák középpályása, Heike Manhart lőtte.

Read More

A hajrában győzött a Puskás, továbbra is hibátlan a Fradi

A Puskás Akadémia játékosa, Pekár László a harmadik gólját szerezte a bajnoki idényben. Debrecenben kiegyenlített a Loki ellen, majd kétszer ért győzelmet a gólja. A hatodik forduló után a DVTK már két értékesített büntetőnél jár, ennél több senkinek sincsen a mezőnyben. Legutóbb a 2000–2001-es idény végén fordult elő, hogy a DVSC három egymást követő hazai mérkőzésen nem tudott egynél több pontot gyűjteni.

Read More

Kerényi Ádám: Minden csatának megvolt a maga szépsége

A hétvégén a tököli reptéren csaptak össze egymással Európa legjobb driftesei a 2015-ös King of Europe sorozat ötödik állomásán. A háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám folytatta azt, amit az előző angliai futamon elkezdett, és végre hazai közönség előtt is győzni tudott. A Tomracing Motorsport versenyzője nagyon boldog volt, hiszen magyarországi Eb-futamon még dobogóra sem állhatott eddig. Ádám az újabb győzelemnek köszönhetően ismét egy lépéssel közelebb került a történelmi címvédéshez.

Read More

FINA: a szerbek világ-, és Európa-bajnoka négy évet kapott kokainfogyasztásért

Mint ismeretes a szerb világ-, és Európa-bajnok vízilabdázó még februárban egy doppingellenőrzés során akadt fent, amikor kokain nyomait találták a szervezetében. A FINA ma kiadott közleményében négy évre tiltotta el a sportolót. Még februárban egy válogatott mérkőzés után doppingellenőrzésre hívták a szerb klasszist. A vizsgálat kokain nyomait mutatta ki a szervezetében, ezek után azonnal felfüggesztette […]

Read More

Évforduló: Hét évvel ezelőtt nyert Pekingben a férfiválogatott olimpiai aranyat

A döntő után még Kemény Dénes is elérzékenyült, Kásás sírt, a fiatal Varga Dani 25 év beteljesülésének nevezte a sikert… Zsinórban hamardszor, összességében kilencedszer állhatott fel a magyar férfi vízilabda-válogatott a világ tetejére 2008. augusztus 24-én. A pekingi olimpián hengerelt csapat. A csoportban a spanyolokat, az ausztrálokat, a görögöket és a kanadaiakat verte, egyedül csak […]

Read More

Elkészült a 2017-es budapesti vb reklámfilmje

Elkészült a 2017-es budapesti vizes világbajnokság első reklámfilmje. A videóban a festői szépségű budapesti látkép mellett fellelhetőek egykori és jelenlegi olimpikonok és világbajnokok is, akik a két év múlva esedékes világbajnokságot próbálják népszerűsíteni. Az első reklámfilmet mindössze 30 másodpercbe zsúfolták bele a készítők. Természetesen helyet kaptak benne Magyarország nevezetességei is, mint például a Parlament, a […]

Read More

Gergely István: Múltról, jelenről, jövőről

A Reggeli Start vendége volt Gergely István a magyar férfiválogatott kapusedzője, csapatvezetője. A beszélgetés során az idei világligáról és világbajnokságról, de a jövőről is szó esett. Nemcsak a szakmai oldalára, de az emberire is fókuszálnunk kell. Újra meg kell újulnunk, újra motiválni kell a játékosokat. Könnyű azt mondani, hogy mondjon le a stáb, de nem […]

Read More

Cseh László nyolc év után összeházasodott kedvesével, Diával

Kimondta a boldogító igent Cseh László, aki egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a legutóbbi kazanyi világbajnokságon. Az emlékezetes pillanatokról két képet osztott meg közösségi oldalán. Cseh László kedvesével, Diával nyolc évvel ezelőtt, egy uszodában ismerkedett meg. Azóta egymásba szerettek és négy éve élnek együtt. A hétvégén Nógrádon keltek egybe, az úszó elmondása […]

Read More

Kinek kell a hó?

Még csak tizenhárom éves, de már 130 méteres sáncról is magabiztosan emelkedik el a Kőszeg SE síugrója, Molnár Flórián. Édesapja és olasz szakemberek szerint is eljuthat a Világ Kupáig. Legközelebb annak az egyik előszobájában, a FIS-kupán indul. Nagy-Pál Tamás • … Bővebben

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.