Az AS Monaco támadója a görög bajnokságba szerződött – HIVATALOS

A görög labdarúgó-bajnokságban (Szúper Línga Eláda) szereplő Olympiakosz a francia élvonalat erősítő AS Monaco együttesétől igazolt fürgeléptű szélsőt.

Az Olympiakosz hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták az AS Monacótól a korábbi portugál válogatott Gelson Martinst. A 28 éves támadóért 3 millió eurót fizettek a görögök a franciáknak, a játékossal pedig egy 2026-ig szóló szerződést kötöttek meg.

Martins a Sporting CP csapatában nevelkedett, majd innen igazolt 2018-ban az Atlético Madrdihoz. A spanyoloknál nem jöttek be a számításai, így félévet követően a Monacóhoz került kölcsönbe, majd a franciák másfél évvel később végleg megvásárolták őt 30 millió euróért cserébe. A hercegségieknél 6 évet húzott le, ezen idő alatt 129 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a csapat színeiben, amelyeken 16 gólt és 14 gólpasszt jegyzett.

fociclub

A Az AS Monaco támadója a görög bajnokságba szerződött – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.