Egy huszonhárom éves kiváló tehetség, aki 2003-2007-ig korosztályos, majd 2004-től felnőtt válogatott, 2005-ben felnőtt magyar bajnok, majd kétszer kupagyőztes. Itthon és külföldön is klub- és válogatott játékosként is több alkalommal a legeredményesebb játékos és a legjobb ütő. Ő nem más, mint az idei év legjobb magyar női röplabdázója: Horváth Dóra.
– Gratulálok az év legjobbja címhez. Meglepődtél? Mit szóltál a jó hírhez?
– Hűha, köszönöm szépen! Igen, meglepődtem, de természetesen nagyon jólesett. Nem számítottam rá. Az utóbbi években mindig a Magyarországon játszó játékosok közül kerültek ki az év legjobbjai, legalábbis, ha emlékeim nem csalnak.
– Két országban is az egyik legjobb vagy, ha nem a legjobb. A két elismerés között van különbség számodra?
– Nincs különbség a kettő között. Büszkeséggel tölt el, hogy Magyarországon még mindig szemmel tartanak és követik a kinti karrieremet, holott már idestova 6 éve, hogy nem játszom itthon. Míg Olaszországban a pozitív visszajelzések erőt, motivációt es lelkesedést adnak ahhoz, hogy folytassam tovább, és hogy nem hiábavaló a sok áldozat, amit hozok azért, hogy ott lehessek, ahol most vagyok.
– Azt mondod, 6 éve nem játszol itthon. Pontosan mióta is vagy kinn?
– Ez a 6. szezonom, 2006 őszén kerültem ki.
– Nehéz volt elfogadni, elfogadtatni magad?
– Lehetett volna sokkal nehezebb is, de nagy szerencsém volt a csapattal, mind a lányokkal, mind a vezetőkkel. Rengeteget segítettek, én meg igyekeztem minél előbb megtanulni a nyelvet. Sokkal könnyebben megy a beilleszkedés, ha az anyanyelvükön tud az olaszokkal kommunikálni az ember, az angolt ugyanis nem szeretik használni. Különösen azokat az idegenlégiósokat kedvelik, akik jól beszélnek olaszul, szinte mindjárt közéjük valónak tartanak!
– Mi a különbség a kinti és az itthoni röplabda között? Neked miben más?
– Nagyon sok. Erről regéket tudnék mesélni, de most inkább csak egy-két kulcsszót mondanék: elsősorban a hozzáállás, az emberek mentalitása, amit külön kiemelnék. Aztán ott van a rendszer, ahogy fel van építve egy csapat, a körülmények, segédeszközök, orvosok, gyúrók, doktorok, statisztikusok, terapeuta jelenléte……Tényleg nagyon sok mindent tudnék sorolni. Sőt még én is – több év légióskodás után is – meg tudok lepődni egy-két újdonságon!
fotó: Gianvito Matarrese
– Mit adott számodra az itthoni és mit a kinti röplabda?
– Az itthoni röplabda nekem a múlt, ahol megtanultam az alapokat, ami felkészített arra, hogy bele merjek vágni abba a kalandba, amit most élek meg. Nem mellékesen a legeslegjobb barátaimat adta, akikkel a mai napig is napi kapcsolatban vagyok, még ha több száz kilométerre is vagyunk egymástól. Az itteni röplabda viszont a jelenlegi életem, minden nap más és más érzésekkel. A sport mellett lehetőségem van rengeteget utazni, megismerni más ország kultúráit, nyelvet tanulni, na és új emberekkel találkozni.
– Hogy áll a kinti bajnokság?
– Még van hátra az odavágókból 3-4 meccs. Eddig nem rossz a mérlegünk, bár nagyon befolyásolták a csapatot az év elején történt problémák. Nehéz ennyi baj közepette dolgozni, hisz nem teljes a csapat. Igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból, amíg nem rendeződnek a dolgok.
– Hogyan tovább? Mik a terveid a jövőre nézve?
– Most jó így, ahogy van. Jól érzem magam, egy pár évig még ezt így akarom csinálni. De ezen túlmenően a jövőben be szeretném fejezni az egyetemet, és majd körülnézni egy kicsit a munka világában is. Vannak terveim, de babonából nem szeretnék róla többet elárulni, az még a távolabbi jövő.
