Az idő urai

Hatalmas létszám és magas színvonalú játék jellemezte az országos korcsoportos rapidsakk-bajnokságot, amelyen papírforma győzelmek mellett meglepetések is születtek.

Lakner Gábor Hajdúböszörményben rendezték meg az országos korcsoportos rapidsakk-bajnokságot, amelynek az egyéni versenyében összesen háromszáznyolcan ültek asztalhoz. A fiúk és a lányok is nyolc-nyolc korcsoportban (U8, U10, U12, U14, U16 és U18  mérték össze tudásukat, és ahogy az lenni szokott, a lányok megmérethették magukat a fiúk között is. A csapatversenyt három korcsoportban (U10 U14 és U18) rendezték meg, amelyben szintén népes mezőny gyűlt össze: egy híján hetven csapat indult.

sakk1A rapidsakk sajátossága, hogy a rövidebb gondolkodási idő (jelen esetben játékosonként 20 perc, lépésenként 3 másodperc bónuszidővel) miatt nem mindig a magasabb Élő-pontszámmal rendelkező versenyzők bizonyulnak a legjobbnak. A kilencfordulós, svájci rendszerben megrendezett egyéni ob-n több meglepetésről is beszámol Varga Péter, a szövetség ifjúsági bizottságának elnöke.

„A tíz éven aluli lányok mezőnyében Kreiter Lilla megelőzte a világbajnoki ezüstérmes Gaál Zsókát, az Európai-bajnoki ezüstérmes Márkus Molli Amina pedig negyedik lett. A tizennégy éven aluli lányok között meglepett, hogy Kovács Lilla nyert, Lukács Anna Katát megelőzve. Érdemes kiemelni, hogy a nyolc éven aluli lányok között hibátlanul nyert Herczeg Viktória, könnyen előfordulhat, hogy rövid időn belül újabb tehetség érkezik Hódmezővásárhelyről, Márkus Molli nyomdokain haladva. Karácsonyi Kata a tíz éven aluli fiúk között lett ezüstérmes, ami dicséretes teljesítmény.”

A fiúk U12-ben vívták a legnagyobb harcot, hármas holtversenyben mindössze fél Buchholz-pont döntött az első helyről Karácsonyi Gellért javára. U10-ben Pásztor Balázs hibátlan teljesítménnyel győzött, U16-ban pedig a rapidsakkban erős Buzás Bertalan több, nála magasabb Élő-pontszámmal rendelkező versenyzőt utasított maga mögé. A többi korcsoport az esélyesek győzelmével zárult.

A hatfordulós, svájci rendszerben megrendezett csapatversenyben az Aquaréna Kőbánya SC és a Baptista Sakkiskola Velence teljesített a legjobban, a két egyesület egyaránt egy-egy aranyérmet és ezüstérmet vihetett haza.

KORCSOPORTOS RAPID ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, HAJDÚBÖSZÖRMÉNY.
Fiúk. U8: 1. Szabó Márton Nándor (Aquaréna Kőbánya SC), 2. Horváth Barnabás (Tapolca VSE), 3. Giang Nam Tram (Sárkány SE). U10: 1. Pásztor Balázs (Géniusz SE Tata-Naszály), 2. Karácsonyi Kata (Aquaréna Kőbánya SC), 3. Mecsnóber Máté Soma (Szentendrei Sakkiskola). U12: 1. Karácsonyi Gellért (Aquaréna Kőbánya SC),2. Borhy Marcell (Haladás VSE), 3. Losonczi Marcell (Baptista Sakkiskola Velence). U14: 1. Kozák Ádám (Budapesti Titánok), 2. Kovács Gábor Etele (Aquaréna Kőbánya SC), 3. Tubak Dániel (Maróczy Géza SE). U16: 1. Buzás Bertalan (Tapolca VSE), 2. Polyik Péter (Aquaréna Kőbánya SC), 3. Papp Levente (MVSI-Miskolci Kisbocsok SE). U18: 1. Korpa Bence (DVTK-EMSE), 2. Ngo Tan Don (Barcza Gedeon SC), 3. Juhász Ármin (Budapesti Titánok)
Lányok. U8: 1. Herczeg Viktória (Vásárhelyi Pákozdi Ferenc Sakk SE), 2. Kovács Réka (Aquaréna Kőbánya SC), 3. Paksai Nikolett (BEAC). U10: 1. Kreiter Lilla (Barcza Gedeon SC), 2. Gaál Hanna (Tapolca VSE), 3. Kovács Sára Kata (Aquaréna Kőbánya SC). U12: 1. Juhász Judit (Tapolca VSE), 2. Majoros Rózsa (Egri SRSK), 3. Hegedűs Luca (Maróczy Géza SE). U14: 1. Kovács Lilla (Barcza Gedeon SC), 2. Lukács Anna Kata (Baptista Sakkiskola Velence), 3. Gömböcz Zsófia (Szombathelyi Sportközpont). U16: 1. Egyed Judit (Barcza Gedeon SC), 2. Érseki Tamara (Tapolca VSE), 3. Kiss Rebeka (Meritum-Tiszaparti SI). U18: Gaál Hanna Krisztina (ASE Paks), 2. Fekete Ágnes (Kisújszállási SE), 3. Kassay Lilla (MVSI-Miksolci Kisbocsok SE)
Csapatverseny. U10: 1. Baptista Sakkiskola Velence, 2. Tapolca VSE, 3. Barcza Gedeon SC. U14: 1. Aquaréna Kőbánya SC I., 2. Baptista Sakkiskola Velence I., 3. MVSI-Miskolci Kisbocsok SE. U18: 1. Budapesti Titánok, 2. Aquaréna Kőbánya SC I., 3. Haladás VSE

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS