Az MLSZ titokzatos eminenciása, aki négy évtizede irányítja a szervezetet – INTERJÚ

– Azt mondják, amit Ácsné Judit nem tud elintézni az MLSZ-ben, azt nem lehet elintézni. Tényleg ekkora hatalom?

– A hatalom szó az én szótáramban nem szerepel. Én beosztott voltam, vagyok, ha hozzám fordulnak, és van lehetőségem, segítek, de soha nem éltem vissza a beosztásommal.

– Például, be tud beszélni a válogatottba, mondjuk a középpályára? Vagy tizenegyesrúgónak?

– Még csak meg sem próbálnék soha beleszólni a jól képzett szakmai vezetők, vagy a szövetségi kapitány munkájába. Különben is, Rossi kapitánynak én aligha tudnék újat mondani, tanácsot adni.

Számos titok tudója Szepesi György és Buzánszky Jenő között

Számos titok tudója Szepesi György és Buzánszky Jenő között
Fotó: MLSZ

– És az elnökhöz be tud juttatni egy interjúra?

– Ez meg a sajtóosztályra tartozik, mindenki bizalommal fordulhat hozzájuk. Jól dolgoznak.

– Tényleg, ön mióta dolgozik a szövetségben?

– A mexikói világbajnokság éve, ezerkilencszáznyolcvanhat óta.

– Honnan, miként került oda? Igaz, hogy a színész Koltai Róbert édesapja, a csepeli szakosztályvezető juttatta be az MLSZ-be?

– Valóban Csepelről kerültem ide, a Csepel SC háziasszonya voltam. Ott hívta fel a figyelmemet Koltai Pista bácsi, valamint Vincze Miklós technikai vezető arra, hogy az MLSZ titkárnőt keres.

Aranylabdások között: Franz Beckenbauerrel és Michel Platinivel

Aranylabdások között: Franz Beckenbauerrel és Michel Platinivel
Fotó: MLSZ

– Egyébként futballfertőzött családból származik?

– Igen, férjem az Egyetértésnél focizott Mészáros Bubuékkal, de egy komolyabb sérülés miatt abba kellett hagynia a futballt. Annak idején apósommal, az ifi mérkőzésektől kezdve, minden meccsen kint voltunk. Emlékszem, sokszor vitába is keveredtünk apósom rózsaszín szemüvege miatt, mert úgy védte a Csepelt.

– Úgy tudom, még az Andrássy úton kezdett. Hányszor költözött az MLSZ-szel az idők során?

– Ha jól számolom ötször: Andrássy útról, Népstadionba, a Királyok útjára, vissza a Népstadionba, a Róbert Károly körútra, majd végleges, mostani székházunkba, a Kánai útra.

– Hány elnökkel dolgozott már együtt?

– Szepesi György leköszönése után, Somogyi Jenő, majd a triumvirátus, Tisza László, Vadászi Tibor, Varga Miklós. Őket követte Laczkó Mihály, majd Benkő László. aztán nyolcvanhattól ismét Laczkó doktor, utána Kovács Attila, Bozóky Imre, őket követte Kisteleki István. Most pedig kétezer-tíz óta Csányi Sándor az én elnököm is.

– Nem kérdem, ki volt a kedvence, vagy kinek volt a kedvence, mert a többi megsértődik. Igaz, nemrég Benkő László, előtte Laczkó Mihály is meghalt, így aztán már csak néhány ember sértődhet meg jelenlegi főnöke, Csányi doktor mellett.

– Minden felettesemmel jó volt a kapcsolatom, minden elnök a magyar labdarúgás jobbításán munkálkodott, én meg igyekeztem szolgálni a labdarúgást. Volt egy-két év, ami nagyon megviselt, de az már a múlt. Ne kérdezze, mikor volt! Sajnos, négy korábbi elnököm már eltávozott az élők sorából, de a többiekkel a mai napig is jó a kapcsolatom. 

Puskás Ferenc is Ácsnét kereste, ha valami dolga volt az MLSZ-ben

Puskás Ferenc is Juditkát kereste, ha valami dolga volt az MLSZ-ben
Fotó: MLSZ

– Néhány egykori játékos, de még egy-két mai is legendákat mesél Ácsné kedvességéről, segítőkészségéről. Állítólag még olyan válogatott focista is volt, akit kocsival vitt ki Ferihegyre, mert az tévedésből az MLSZ-be ment, úgy tudta, ott lesz a találkozás.

– Ez valóban így volt, s egyszer meg is jegyezte Berzi Sándor alelnök, hogy szinte intézmény vagyok, az MLSZ mindenese. Úgy, ahogyan korábban az aranycsapat tagjaival, most a jelenlegi válogatottakkal is élő kapcsolatom van, hiszen ez is a munkám része. A Válogatottak Klubját én vezetem. Az egykori válogatott játékosok hozzám fordulnak ügyes-bajos dolgaikkal. Jó érzés, hogy bíznak bennem.

– És úgy tudom, a klubvezetők is tisztelik.

– A klubokkal való kapcsolattartás nélkül nem is lehet dolgozni, hisz egymásra épül a munkánk. Én úgy gondolom, hogy aki jól dolgozik, és megadja másoknak is a tiszteletet, azt tisztelik.

– Tényleg, jár meccsre? Csak nem a lelátóról ült át közel negyven éve a titkárnői székbe?

– A futballt ma is nagyon szeretem, természetes, hogy előfordulok a lelátókon.

– Tudom, nem az a fajta, aki kapitányt buktat, elnököt választ magának, de gondolom, a napsugaras mindennapok mellett így is voltak kemény, kényelmetlen pillanatai, órái a szövetségben. Egy titkárnő a világon bárhol ütközőpont, sokszor maga az elhárítás.

– Amikor idekerültem, egy idős titkárnő dolgozott a szövetségben. Ő mondta: készüljön föl mindenre, legfőképpen arra, hogy itt nem csak józan, intelligens emberekkel találkozik majd! Igaza volt, de szerencsére többségében intelligens, okos, művelt emberek dolgoznak sportágunkban.

– Jól fölkészülhetett, mert azóta is fogja a hely. Jó régen, úgy tudom, több éve nyugdíjba ment, de változatlanul nem tudja letenni a munkát.

– Nyugdíjba vonulásom után még pár évig dolgoztam a titkárságon, s már három éve valódi legendák között dolgozom, egy szobában Nyilasi Tiborral, Dunai Antallal, Gellei Imrével és még sorolhatnám.

Azt is tudom, hogy nagyon sok egykori válogatott önön keresztül tartja a kapcsolatot az MLSZ-szel. Ácsné küldi a meghívókat, Ácsné tud róluk, Ácsné segít nekik, már ha tud, ha valami gondjuk van. Gondolom, össze tudna állítani egy remek válogatottat azokból, akiknek már segített valamiben.

– Valóban, akár még többet is, de nem lenne ízléses, ha neveket mondanék. Visszaélés lenne a bizalommal. Ha valakinek segítségre van szüksége, az a segítségkérő és köztem marad. Ez a munka tapintatot, megértést, diszkréciót követel, ezért bíznak meg bennem.

Nem csak a labdarúgók szerették, a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóval

Nem csak a labdarúgók szerették, a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóval
Fotó: MLSZ

– Az nem legenda, hogy Ácsnét bármikor fel lehet hívni telefonon, soha nem szakítja meg a hívást. Egyébként hadd kérdezzem meg: a Csepelen kívül szurkolt-e valamelyik csapatnak?

– Nem, illetve a válogatottnak. A klubmérkőzéseken mindig igyekeztem pártatlan maradni. Megtanultam még munkám elején, amikor egyszer Páncsics Miklós megdorgált, mert egy MNK-döntőn lila-fehér kosztümben jelentem meg, és az egyik döntős csapat történetesen az Újpesti Dózsa volt. Először nem is értettem, hogy miért mondja, hogy ne mutassam ki ilyen egyértelműen, hogy kinek szurkolok. Miután segédkeznem kellett az érmek átadásánál, előtte átöltöztem, de egy életre szóló tanulság volt számomra, hogy minden apró részletre figyelni kell.

– Mennyire izgul egy-egy válogatott meccsen?

– Nagyon. Eléggé érzékeny vagyok, s megesett, amikor nyertünk meghatódtam, de bevallom, volt olyan is vesztes mérkőzés után, hogy végigsírtam az utat hazáig. A szövetség munkáját egyébként első sorban a válogatott teljesítménye alapján értékelik: ha jól teljesít a csapat, minden rendben, ha nem, akkor mindenbe bele lehet kötni, pedig a háttérben elvégzett munka mennyisége ugyanannyi.

– Nyilván voltak nagy meccsek, amelyekre még ma is szívesen gondol. Vagy, gondolom, elátkozott mérkőzések is akadtak. Ilyenek után nyilván más az atmoszféra a szövetségben.

– A két vb-selejtező, 1–7 meg 0–5 a jugók ellen rémálom.

– Kapott-e kellemetlen kéréseket, netán feladatokat a közel negyven év során?

– Ha jól szerepel a válogatott, öröm felvenni a telefont, de ha nem, akkor válogatott szidalmak jönnek. Egyszer az új elnök hozta a személyi asszisztensét, aki a titkárságon dolgozott. Pont válogatott mérkőzés volt a Népstadionban, s ő akkor ott volt az MLSZ-ben. Volt egy-két probléma, nem tudtunk kimenni a mérkőzésre, s azt mondta, hogy ő majd felveszi a telefonokat, én foglalkozzak csak az aktuális gondokkal. Azt válaszoltam, készüljön fel, mert vesztésre állt a csapat, de a kolléganő azt felelte, tudja ő kezelni az embereket. Hát, nehezen ment. A második telefonáló magából kikelve szitkozódott, végül azzal köszönt el, hogy „magával együtt menjenek a …" A munkatársnőm meg kérdően rám nézett, hogy most mit mondjon. Én átvettem a készüléket, s azt mondtam: csak ön után, uram, de a szebb-jobb jövő reményében tartsa meg továbbra is érdeklődését a magyar futball iránt. Az úr elnézést kért, és elköszönt. Úgyhogy a villámhárítás fontos része munkámnak, s úgy tartom, kedvességgel, szép szóval, szinte mindenkit le lehet szerelni.

– Mi az, amit szívesen elfeledne?

– A legkellemetlenebb, lelkileg legnehezebb feladataim közé tartozik, hogy elhunyt nagyjaink temetését nekem kell koordinálnom. Nagy lelki terhet jelentett, hogy Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor, Czibor Zoltán, Buzánszky Jenő, Szepesi György, Göröcs Titi, Törőcsik András – a sort, sajnos, még hosszan folytathatnám – temetését, búcsúztatását nekem kellett megszerveznem, koordinálnom. Csupa olyan nagyszerű emberét, akikkel sok-sok időt töltöttem együtt, hallgatva történeteiket, akiknek boldogan segítettem a munkáját. De megemlíthetném Östreicher Emil bácsit is, aki élt-halt a válogatottért, vagy Fejér Miklóst, az óbudai Sipos étterem tulajdonosát, a válogatott szponzorát.

– Azért ez nem egy átlagos, szigorú mederben folyó munka, itt néha például meccsre kell menni. Ezt hogyan viselte el a család?

– A családom is szereti a futballt, mindenki pontosan tudja, mivel jár a munkaköröm. Otthon néha én vagyok a szövetségi kapitány, de többnyire az irányító középpályás, legtöbbször meg a vízhordó.  A kezdetektől erre vagyunk berendezkedve, így szoktuk meg a közös életünket. A férjem évtizedekig kamionsofőr volt, járta a világot, s megesett, hogy külföldről megérkezve, előbb letette a kamiont, majd jött utánam a Népstadionba. Úgyhogy alkalmazkodnak hozzám, és én is mindent megteszek, hogy ne menjen a családi élet rovására a szenvedélyem.

– Tudom, van egy fia és egy lánya, s nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy ők az MLSZ-ben születtek. A futballban nőttek fel? És a három unoka?

– A családom nagyon toleráns volt munkám során, a lányom és a fiam szerette, ha meséltem a munkámról, de érdekes, hogy csak a munkám miatt érdekelte őket a futball. Szemben unokáimmal, akik nagyon jól bánnak a labdával, nézik a mérkőzéseket, gyűjtik a labdarúgóalbumokat, -kártyákat. Nagyobbik unokám a Halásztelki FC-ben már igazolt labdarúgó, s a szakemberek szerint van benne jövő.

– Gondolom, most az olasz szövetségi kapitánnyal, Marco Rossival is szót ért, pedig ő nem beszél magyarul, Ácsné pedig nincs otthon az olasz nyelvben.

– Marco Rossival keveset találkoztam. A szakmai munka Telkiben folyik, de a szövetségi kapitány már volt a Válogatottak Klubjában, ahol igen jó hangulatú beszélgetést folytatott a klubtagokkal. Ja, és az általam főzött kávét szívesen elfogadja, ami azért nagy szó, mert olasz lévén nem iszik meg akármilyen löttyöt.

– Tudom, valósággal istenkísértés éppen az MLSZ titkárnőjét megkérdezni, hogy össze tudná-e állítani a válogatottat.

– A tízmillió szövetségi kapitány országában ez nem is lehet kérdés, ám jómagam a szakmai kérdéseket meghagyom azoknak, akik valóban értenek a futballhoz.

Egyébként van, volt, lesz kedvenc játékosa?

– Nekem mindig az a játékos a kedvencem, aki legjobban teljesít a válogatottban. Nagy szerencsém volt a munkahelyemmel, azt csinálom, amit szeretek. Sok helyen voltam a női válogatottal, az Aranycsapat rendezvényein, de mondhatnám hogy szinte valamennyi rendezvényen, mérkőzésen megfordultam. Nagyon sok felejthetetlen élményben volt részem, sokat dolgoztam, de sokat is kaptam a magyar labdarúgástól. Szokatlan ugyan, de nő létemre nekem a futball az életem.

Írta a Magyar Hírlap