Babos Monterrey királynője

image

Megszerezte első tornagyőzelmét a WTA-körversenyen Babos Tímea! A magyar lány a Monterreyben zajló torna döntőjében 6:4, 6:4-re nyert a román Alexandra Cadantu ellen.

„Babos megnyerte első WTA-tornáját”, illetve „Babos a nagy bajnok”.
A WTA honlapja az első, a Monterreyben lezajlott, 220 ezer dollár összdíjazású tenisztorna honlapja pedig a második főcímmel fogadta a látogatókat, ebből már kiderülhet, hogy megvan a hétvége egyik magyar sportszenzációja. A még mindig csak 18 éves Babos Tímea ugyanis nem csupán bejutott pályafutása első WTA-torna döntőjébe, de meg is nyerte azt!

A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő magyar tehetség az elődöntőben a torna második kiemeltjét, a világranglista 36. helyén álló olasz Sara Erranit búcsúztatta (6:4, 6:7, 6:4), aki eddigi pályafutása legmagasabban jegyzett áldozata volt. A fináléban a román Alexandra Cadantu várt a magyar lányra, aki három hellyel állt mögötte a világranglistán (107 kontra 110), és aki szintén az első nagy tornagyőzelmére hajtott.

Babos végig kiválóan adogatott, bréklabdához sem engedte jutni riválisát, szervái mögül a pontok 77 százalékát (52-ből 40-et) megnyerte, fogadóként pedig mindkét szettben egyszer elvette riválisa adogatójátékát – nagyjából ennyiben foglalható össze a 6:4, 6:4-es diadal. Babos a pontok (66-53) és az ászok (5-1) tekintetében is lepipálta Cadantut, és 1 óra 21 perc alatt begyűjtötte az első tornagyőzelmét a WTA-körversenyen.

„Meglepődtem, mert ez volt az első döntőm, mégsem voltam ideges vagy fáradt" – nyilatkozta a finálé után Babos Tímea. – "Megpróbáltam a saját játékomra figyelni, agresszíven akartam teniszezni. A legfontosabb az volt, hogy hozzam az adogatójátékaimat, ami sikerült is, hiszen riválisom még csak bréklabdához sem jutott, ami nagyon pozitív volt a számomra. Amikor pedig esélyem nyílt az ő szerváinál vagy nagyon jó pontot játszottam, vagy amikor nagy szükségem volt rá, ütöttem egy nyerőt. Begyűjtöttem néhány nagy skalpot, mint például Sara Erraniét, aki kiváló játékos, és aki a héten a legnehezebb akadály volt előttem. Nagyon boldog vagyok. Új érzés kerített hatalmába, csodálatosan érzem magam!”

A WTA honlapja nem mulasztja el megemlíteni, hogy Babos a WTA-tornákon egy győzelmet és két vereséget könyvelhetett el, mielőtt megkezdte amerikai versenykörútját. Azóta az első ottani tornáján karrierje során először jutott elődöntőbe WTA-versenyen, a következő héten pedig összejött az első tornagyőzelem is.

Babos a tervek szerint Acapulcóban indult volna a selejtezőben, de a remek monterreyi szereplése miatt nem ért oda, így egyesben lemondta a versenyt, csak párosban vesz részt rajta. Azt követően a Bahamákon indul egy 100 ezer dollár összdíjazású viadalon, majd kis pihenőt követően újabb három WTA-torna következik.