Bajnokok akarnak lenni a visszatérő Tigrisek

A Tigers jelentős erősítéseket tett és hazai meccseinek a nagy részét a Nyíregyházi Városi Stadionban rendezik.

Tavaly szerintem sokan meglepődtek, amikor a Nyíregyháza Tigers nevét a Divízió II. indulóinak sorában látták. NNM_0988Nemes céllal lépett lejjebb ugyanis a szabolcsi gárda, hiszen a fiataloknak akart esélyt adni a fejlődésre és a bizonyításra. A kitérő annyira jól sikerült, hogy végül bajnokok lettek a Tigrisek. Most viszont újra a Hungarian Football League-ben (HFL) indulnak. Ráadásul nem kis erősítésekkel, hiszen nagy neveket igazolt a Nyíregyháza mind edző, mind játékos fronton.

Dr. Szépe József sportigazgató ki is emelte, hogy szeretnének idén bajnokok lenni az elitligában. Elmondta, hogy a fiatalok is sok lehetőséget fognak kapni a legmagasabb osztályban. Emellett beszélt a Pro Football Hall of Fame Academy-ről, ahol több magyar fiatal is megmutathatja majd mire képes.

Fotók: Csutkai Csaba, Facebook, Kelet-Magyarország/Pusztai Sándor

Tavaly a Divízió II-ben indultatok, hogy a fiatalokat felkészítsétek a HFL-re? Hogyan sikerült ez a program?
A 2017-es esztendő a tudatos építkezés jegyében telt. Azt gondolom, minden vidéki csapat tudja mennyire nehéz egy állandó, megbízható létszámot fenntartani vidéken az edzéseken, hiszen a legtöbb fiatal a továbbtanulás érdekében a középiskola végén általában Budapesten tanul tovább, így a kiöregedő játékosok helyét nagyon nehéz betölteni. Egyesületünk tudatosan szüneteltette HFL tagságát tavaly és már a 2017-es nevezések idején jeleztük a Szövetségnek, hogy 2018-ban élni fogunk a HFL indulás jogával. Sokan értetlenül fogadták, hogy Divízió II-ből hogyan lehet HFL-be indulni, nos nagyon egyszerű: a szabályzat erre lehetőséget adott, mi pedig éltünk vele. Utólag visszatekintve nagyon jól sikerült a 2017-es programunk, mind a felnőtt, mind az U19 tekintetében. A tudatos építkezés meghozta gyümölcsét és nagyon sok munkát tudtunk elvégezni a fiatalokkal. Meccsrutint szereztek, ahol nagyon sok fontos tapasztalattal lettek gazdagabbak. Volt időnk a videó elemzésekre a szezon során és azt gondolom, ez nagyon sokat segített a srácoknak abban, hogy saját magukat is kielemezzék egy-egy mérkőzés után, ezáltal könnyebben tudtuk azonosítani a hibákat a játékunkban. Elég, ha megnézi valaki az alapszakasz első meccsét és az alapszakasz utolsó fordulóját. Nagyon szép ívet írt le a csapat játékának fejlődése, főként az újoncokkal teli támadó oldalon.Nyíregyháza Tigers Szombathely amerikai foci DSC_1509

Ők mennyi lehetőséghez juthatnak idén a HFL-ben?
Sajnos egy nagyon rossz általánosítás, hogy a Divízió II. egy „futottak még” bajnokság és szerintem általános az a nézet, hogy igazán csak a Divízió I-nek vagy a HFL-nek van presztízse. A személyes véleményem az, hogy a 2017-es harmadosztály színvonala és erőssége megközelítette, sőt talán voltak olyan találkozók, ahol meg is haladta a tavalyi másodosztály színvonalát, elég csak olyan csapatok Divízió II-es teljesítményére gondolni, mint a Crushers, Bad Bones, vagy a Rebels Oldboys. A mi fiataljaink ebben a mezőnyben állták a sarat és adtak számot tudásukról és büszkén mondhatom, hogy egyáltalán nem voltak lemaradva a mezőnytől, sőt a szezon végén mi lettünk a bajnokok. Azt gondolom, ez a teljesítmény alapozza meg azt a feltevésemet, hogy a srácok – megfelelő edzésmunka mellett természetesen –, de bírni fogják a lépést a HFL-ben. Természetesen erősítettünk is, de azt már most le kell szögezni, hogy Tóth Gábor, Benő Márk, Suller Ádám, vagy Panykó Patrik biztosan pályán lesz a HFL mérkőzések során. Ők a következő generáció a Tigers történelmében, a pályán a helyük a kiemelt ligában is.

Mekkora átalakulás volt nálatok a keretben?
Voltak érkezők és voltak távozók is természetesen, viszonylag mozgalmas off-season van mögöttünk. Szakmai szempontból volt néhány nehéz döntés, amit meg kellett hoznom a távozók tekintetében éppúgy, mint az érkezők kapcsán, de tavaly után 2018-ban is teljesen szabad kezet kaptam az igazolási piacon és igyekeztem következetesen kitartani a 2017-ben megkezdett fiatalítás párti szemlélet mellett. Hat régi barátunktól váltunk meg a szezon végeztével, őket 2018-tól már a Steelers-ben láthatjuk, viszont 8 új érkezőt is köszönthetünk a Tigers-ben, akik reményeim szerint maradéktalanul be fogják tudni tölteni a távozók helyét.T1

Thomas Smythe milyen edzőnek bizonyult eddig?
Nincsenek arra szavak, hogy mekkora tudással és rutinnal rendelkezik Coach Smythe. Nyugodt, végtelenül profi szakember, aki valóban élvezi ezt a hivatást. Korát meghazudtoló módon fáradhatatlanul oktat és magyaráz minden apró részletet, koncepciót és nagyon jó példát mutat mind a játékosainknak mind az edzőinknek abban a tekintetben, hogy miként is kell egy csapatot, valamint egy programot felépíteni. Minden rezdülésére figyelünk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legtöbb dolgot megtanuljuk tőle erről a sportról és az edzői hivatásról egyaránt.FEZEN_MAFSZ

Nyilván nem mehetünk el a Pro Football Hall of Fame Academy mellett. Hogy jött számodra a scout lehetőség és Gabinak, illetve Patriknak a lehetőség? És ez milyen előnnyel járhat a Tigers és a magyar amerikaifoci számára?
Érkezett egy megkeresés hozzám, hogy jelölhetek játékosokat a táborba. Megtettem, a srácokkal, belevágtunk és kiutaztunk Cantonba. A tábor – figyelembe véve, hogy ez volt az első nemzetközi tábor a Pro Football Hall of Fame Academy szervezésében – nagy hangsúly került a kapcsolatépítésre és az információ cserére. Ennek keretében az edzések szünetében rengeteget beszélgettünk volt NFL edzőkkel és a tábor szervezőivel az európai ligákról és játékosokról és ennek kapcsán vetődött fel egy scout hálózat kiépítésének lehetősége is. Ehhez a hálózathoz nyílt lehetőségem csatlakozni szeptemberben és azóta 16-20 év közötti tehetségek felkutatása és a táborba történő meghívása a feladatom. Sajnos ez nem túl egyszerű feladat, mert jellemzően a mi régiónkban a tábor költségét és az utazási költségeket nem túl sok fiatal engedheti meg magának, de azért szerencsére akad akinek megadatik, hogy kiutazzon és a sportág hazájában mérettesse meg magát, neves scoutok előtt. A tábor nem titkolt célja a tehetségek felkutatása, és ha valóban kiemelkedőt nyújt valaki, akkor jó eséllyel pályázhat akár ösztöndíjra is. Idén már 5 magyar fiatal jelentkezett és regisztrált a táborba, bízom benne, hogy a szezon során még több tehetséges fiatalt fogok tudni hazánkból és a környező országokból a programba bevonni. A táborral kapcsolatosan bárki fordulhat hozzám bizalommal. A Tigers számára nagyon hasznos partnerkapcsolat építés zajlik a program által, hiszen felkerültünk egy olyan térképre, ahol nem sok magyar csapat található eddig, illetve azt mondanom sem kell, hogy Magyarországot képviselni, bármilyen nemzetközi mezőnyben hatalmas megtiszteltetés, nincs ez másként ebben az esetben sem.dr. Szépe József, Panykó Patrik és Tóth Gábor Cantonban (dr. Szépe József)

Mit gondolsz az idei HFL mezőnyről? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek?
Nagyon jó látni, hogy egy népes mezőny jött össze idén. Első ránézésre egyik csapatot sem látom kitűnni a mezőnyből, nagy volt a jövés-menés a télen, mindenhol volt erősítés és persze akadtak távozók is. Szerintem egy kiegyenlített mezőny jött össze idén mégis három csapatot emelnék ki, akikre szerintem érdemes lesz odafigyelni. Az aktuális bajnok mindig esélyesnek számít a soron következő szezonban is, a Cowbells-zel sincs ez másként. Nagyon jól igazoltak, okosan építkeztek tavaly is és óriásit fejlődtek a 2017-es szezon közben is. Mentálisan nagyon stabil csapat, igazán komoly esélyes idén is. Szerintem a másik legjobban erősítő gárda a Gorillaz volt, nagyon okosan igazoltak és már tavaly is látszott, hogy egyáltalán nem lógnak ki a HFL mezőnyből. Van rutin bőven, jó játékosok érkeztek és az edzők sem ma kezdték a szakmát, nagyon sok meglepetésre számítok tőlük. Természetesen nem lehet elmenni szó nélkül a Fehérvár mellett sem, hiszen a mozgolódás igencsak nagy volt náluk és mint tudjuk szinte minden feltétel adott egy kiegyensúlyozott felkészüléshez. Az biztos, hogy tehetséges edzőkből és játékosokból nincs hiány a Koronázóknál, velük kapcsolatban a legnagyobb kérdés, hogy sikerül-e a kiváló futó játék mellé hasonlóan erős passzjátékot építeniük, mert ha igen, akkor nagyon komoly erőt képviselhetnek a ligában.

Mi lesz a csapat célja az elitligában?
Eddig mindig elődöntőig jutottunk a HFL-ben, ez alá idén sem szeretnék adni, de egyértelműen célunk a bajnoki cím megszerzése, hiszen minden feltétel adott hozzá.

Alapítás éve: 2005
Hazai pálya: NyVSC-pálya és Nyíregyházi Városi Stadion
Edzői stáb: Tom Smythe (vezetőedző), Pápa Szabolcs (defense koordinátor), Bora Tamás (pályaedző)
Távozók: –
ŰÉrkezők: Thomas Smythe, Brian Gessel, Menczel Dániel, Troy Rice, Clifford Stokes Jr., Greg Williams Jr.tigris

Forrás: http://mafsz.org – RSS