Férfi Ob I: esélyt sem adott a Szolnok az OSC-nek

gocicsszolnok2017

A középszakasz 6. fordulójának zárótalálkozóján a Tisza-parti együttes Újbudáról vitte el a három egységet.

gocicsszolnok2017

Fontos meccset húzott be a Szolnok az OSC ellen.

Az első negyedben Cseh Sándor csapata Prlajnovics akciójából, majd Alekszics büntetőjéből már a hajrára elhúzott 0-2-re. Az OSC egyet tapasztott az utolsó percekben, mely csapatból Ubovics és a vezetőedzője, Tóth László hiányzott, hiszen utóbbi a női válogatott kispadján is ül és a csajok most vettek részt a pontevedrai Európa Kupa szuperdöntőjében. Nos, az első etap után 1-3 volt lelolvasható a tábláról. A második nyolc percben nem változott semmi, a hazaiak egy kettős fórt is kihagytak, még a Szolnok elől pontos volt olyannyira, hogy 2-7 volt a nagyszünetben az eredmény. A fordulás után, kezdett feljönni az OSC. Két perccel a vége előtt Bundschuh révén 6-9 volt az állás. A záróetapban másfél perc után minden eldőlt, mikor Alekszics majd Younger 6-11-re módosította az állást. A végeredmény 15-8 lett.

A szolnoki siker azt is jelenti, ha a két csapat összekerül az elődöntőben a Tisza-partiak már 6-0-ra fognak vezetni a hét pontig tartó párharcban.

Férfi Ob I.,  középszakasz, 6. forduló zárómérkőzés:

Felsőház:

A-HID OSC ÚJBUDA-Szolnoki Dózsa 8-15 (1-3, 1-4, 4-2, 2-6)
Gólszerzők: Erdélyi 2, Salamon 2, Brguljan 1, Kovács 1, Juhász 1, Bundschuh 1 ill. Zalánki 4, Alekszics 3, Gocics 2, Pralajnovics 2, Bátori 1, Mezei 1, Younger 1, Csuk 1

További mérkőzések: 

FTC PQS Waterpolo-ZF-Eger 10-9 (2-3, 2-1, 2-3, 4-2)
Gólszerzők: Vámos 3, Manhercz K. 2, Jaksics 2, Jansik Sz. 1, Varga Dániel 1, Nikics 1 ill. Hosnyánszky 3, S. Rasovics 2, Lőrincz 1, Kovács G. 1, Biros B. 1, Vlachopoulosz 1

BVSC-Zugló-Racionet Honvéd 10-7 (3-1, 3-2, 2-2, 2-2)
Gólszerzők: Létay 3, Pásztor 3, Várnai 2, Kovács 1, Csapó 1 ill. Kiss G. 2, Manhercz 2, Illés S. 1, Balakiriev 1, Kiss B. 1

PannErgy-Miskolc VLC-Debrecen 15-10 (3-2, 4-3, 4-3, 4-2)
Gólszerzők: Bowen 6, Misics 3, Vadovics 2, Milicic 2, Berta 1, Nagy 1 ill. Süveges 2, Durik 2, Macsi 1, Szőke 1, Fejős 1, Kállay 1, Obradovics 1, Vidovics 1

 

Felsőház:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa 20 19 0 1 57
2. FTC PQS Waterpolo 20 19 0 1 57
3. ZF-Eger 20 16 1 3 49
4. A-Híd OSC Újbuda 20 14 0 6 42
5. Miskolc 20 10 2 8 32
6. BVSC-Zugló 20 10 1 9 31
7. RacioNet Honvéd 20 9 2 9 29
8. Debrecen 20 5 2 13 17

Alsóház:

VasasPlaket-PVSK-Mecsek Füszért 11-12 (1-3, 2-2, 4-2, 4-5)
gólszerzők: Bencz 3, Marnitz 2, Sélley Rauscher 2, Steinmetz Á. 2, Bóbis 1, Babay 1 ill. Chilkó 3, Csaba 3, Szatmáry 2, Csacsovszky E. 1, Csacsovszky A. 1, Lajkó 1, Rakonjac 1

Tatabánya-UVSE 9-6 (2-3, 2-2, 3-0, 2-1)
Gólszerzők: Kolozsi 3, Hoppál 1, Márkus 1, Máthé 1, Szabó 1, Katonás 1, Kolarik 1 ill. Tóth 2, Keresztúri 1, Korbács 1, Korényi 1, Dala 1

AVUS-ContiTech Szeged 13-11 (2-2, 5-3, 2-3, 4-3)
Gólszerzők: Garancsy 4, Baj 2, Ekler 2, Basara 2, Kiss Cs. 1, Takács 1, Polovic 1 ill. Korbán 4, Börcsök 2, Zsigri 1, Farkas 1, Irmes 1, Mekkel 1, Mickic 1

Metalcom Szentes-Kaposvári VK 7-9 (1-1, 1-2, 3-3, 2-3)
Gólszerzők: Nagy M. 2, Vörös 1, Palotás 1, Pellei F. 1, Somogy 1, Tóth 1 ill. Giga 2, Sántavy 2, Lukács Á. 2, Vindisch 1, Pataki 1, Dobos 1,

Alsóház

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
9. Pécs 20 10 2 8 32
10. Kaposvár 18 9 1 8 28
11. Vasas 20 8 3 9 26
12. Szombathely 20 7 0 13 21
13. MetalCom Szentes 19 6 1 12 19
14. Tatabánya 19 5 2 12 17
15. UVSE 20 2 1 17 7
16. ContiTech Szeged 20 0 0 20 0

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS