Bajnokok Ligája: Jobban bírta a Jug a végét

BL2016Finalsix060204

A mérkőzés utolsó perceiben bukta el az Eger a Jug elleni BL meccset. A hevesi alakulat elfáradt a hajrára, Loncsar pedig könyörtelenül belőtte Jug helyzeteit.

BL2016Finalsix060204

Az Eger és a Jug Dubrovnik csatájával kezdődött meg a Bajnokok Ligája Final Six. A mérkőzésen nem volt telt ház, de annál több magyar szurkoló látogatott ki már az első meccsre is.

Jobban kezdte a horvát csapat a meccset, Benics középről talált be, de egy perc sem telt bele Biros szépített akcióból, 1-1. Ezek után is a Jug akarata érvényesült, Xavi Garcia szerzett ismét vezetés. A hajrában rendre maradtak ki az Eger fórjai, de Csucskovics fél perccel a vége előtt módosított az állást, így 2-2-vel ért véget az első negyed.  A folytatásban egy gólváltást követően csaknem akart megszületni a hetedik gól, köszönhetően annak, hogy  jól védekeztek a csapatok.  A hajrá meghozta, Felipe Perrone egy akcióból talált be, így 4-3-at mutatott a nagyszünetben az eredményjelző.

A fordulás után is ment a darálás. Az utolsó percekig nem is változott az állás, mikor Uros Csucskovics villant előnyből, majd Csuk passzírozott be egy gólt, ezzel először vezetett az Eger 5-4-re. A Jug-nak volt válasza, Kobescsak kért időt, előnybe került a csapata és Loncsar nem hibázott, 5-5. A záróakkorban Dabrowski Norbert sárgát kapott, a Jug pedig megszerezte ismét a vezetést, 5-6. A horvát öröm azonban nem tartott sokáig, Vapenski értékesített egy előnyt a következő támadásból, 6-6. A folytatás a Jug-nak sikerült jobban, Loncsar duplázni tudott, így 6-8 állt az eredményjelzőn az utolsó percek előtt. A hajrában sorra maradtak ki az egri fórok, így maradt a két gól közte. A horvát együttes holnap a Reccóval játszik, míg az Eger az ötödik helyért.

Bajnokok Ligája, Final Six (Budapest, Margitsziget)

ZF-Eger – Jug Dubrovnik 6-8  (2-2, 1-2, 2-1, 1-3)

Dabrowski Norbert az Eger vezetőedzője: A harmadik negyedig bírtuk, aztán elkezdtünk fáradni. A holnapi nappal most nem akarok foglalkozni. Nyilván a szurkolóinkat kárpótolni akarjuk, így mindent megteszünk.

Braniszlav Mitrovics, az Eger kapusa: A végén kicsit elfáradtunk. A Szolnok elleni öt meccs  fáradtá tett minket. Pontatlanok voltunk a végén, ez a Final Six, Európa hat legjobb csapatával, ez nm fér bele már itt.

Biros Péter, az Eger csapatkapitánya: Ez nem rólam szól. Nyilvánnem jó a szám ze, nem így szerettem volna. Megyünk tovább a holnapi meccset meg kell nyerni.

Maro Jokovics: Nagy meccs volt, elsősorban fizikálisan, a végét mi bírtuk jobban. Nagyon boldog vagyok.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS