Báki Alex döntőbe jutott

Az aranyéremért mérkőzhet szombaton a 48 kilós Báki Alex a kaposvári junior Európa-bajnokságon. Az MTK Budapest ökölvívója – utolsó, versenyben maradt magyarként – az orosz Magomed Samszajevet győzte le az elődöntőben. Felföldi László is a fináléért bokszolhatott volna, de sérülés miatt visszalépett.

Majer Dániel Úgy tűnik, mégsem ér olyan szomorú véget a magyar csapat szereplése a kaposvári junior ökölvívó Európa-bajnokságon, mint ahogy az a nyolcaddöntő vereségsorozata után tűnt. Pihenőnapot követően az elődöntőkkel folytatódtak a kontinenstorna küzdelmei, és eleinte a magyarok vesszőfutása is, Felföldi László ugyanis sérülés miatt kénytelen volt visszalépni a 80 kg fölöttiek elődöntőjétől, így bronzéremmel zárta a tornát. De jött Báki Alex, és megmentette a becsületet: 2-1-re nyert, így az aranyéremért bokszolhat szombaton.

Báki Alex és edzője, Drexler Géza

Báki Alex és edzője, Drexler Géza

Báki az orosz Magomed Samszajev ellen lépett szorítóba az elődöntők napjának második felében. Akkor már tudtuk, hogy ő a magyar csapat utolsó reménye, nagy feladat várt tehát rá.

Elbírta a terhet, szoros mérkőzésen győzte le az oroszt. „Nagyon rossz sorsolása volt az Alexnak, de rettentő jó tulajdonsága, hogy rögtön le tudja reagálni az ellenfél stílusát, és képes hozzá alkalmazkodni. Emellett végtelenül fegyelmezett, a taktikát szóról szóra betartja, és hatalmas küzdő. Fölmegy a ringbe, és egyből otthon érzi magát. Nyerő típus” – jellemezte az edzője, Drexler Géza. A mester egyébként abszolút verhetőnek tartotta Alex orosz ellenfelét a mérkőzés előtt, és a jóslata be is jött.

Felföldi László, a másik, negyeddöntőn túljutó hazai öklöző vállsérülés miatt nem tudott kiállni szintén orosz ellenfele ellen. „Valószínűleg az előző mérkőzésemen húzhattam meg a vállamat. Akkor még nem éreztem, hogy bármi baja lenne, később jött ki a sérülés. Farkas József szövetségi kapitány döntött úgy, hogy ilyen állapotban ne lépjek szorítóba az elődöntőben” – mondta az érintett.

Az elnök nem volt teljesen elégedett. Forrás: ripost.hu

Az elnök nem volt teljesen elégedett  •  Forrás: ripost.hu

Az elődöntőket Csötönyi Sándot, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke is a helyszínen tekintette meg, és elégedetten nyilatkozott:

„Kitettek magukért a bokszolóink, dicséret illeti őket. Ezzel együtt rengeteg méltánytalanság ért minket. A 2-1-es vereséget hozó magyar mérkőzések közül négyet a hazai versenyző nyert, az öt bíróból három őt hozta ki győztesnek. A másik kettő között négyszer ott volt a svéd bíró, háromszor a litván. Ők ketten elvettek tőlünk négy érmet, de megtehetik, mert ilyen a szisztéma. De nem szeretnék kifogásokat keresni, még jobban kellett volna bokszolni. Viszont sokan ezek miatt a csalódások, lepontozások miatt hagyják abba felnőttkoruk előtt, és ez ellen nagyon nehéz tenni.”

Az elnök hangsúlyozta, a fiatalok felkészítésében nem az eredményesség a legfontosabb szempont. Az edzők feladata érzékeltetni a gyerekekkel, hogy ez a sport kitörési lehetőséget ad nekik. Erre egyébként teljes mértékben alkalmasak a magyar szakemberek.

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR
A magyar mérkőzés (elöl a győztes)
Elődöntő
48 kg: Báki Alex–Magomed Samszajev (orosz) 2-1

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS