Bíró Attila: Nem szeretnék megnyugodni

Biroattila02

A védekezésünk és a támadásaink is a helyén voltak a görögök ellen. Bíró Attila szövetségi kapitány dicsért, de már az oroszok ellen készül a csapattal…Biroattila02

Bíró Attila a női válogatottunk kapitánya: Túlzottan nem szeretnék megnyugodni, mert jövő héten vár egy orosz csapat ránk. Próbáltunk változtatni a kezdésen, ez nem volt egyszerű illetve nem játászottunk tökéletesen. Úgy gondolom, ezeknek az izzadtságszagú mérkőzésen elért győzelmeknek vannak a legnagyobb jelentőségei. Az első félidőben három gólt kaptunk, ez megalapozta a mérkőzés további részét. Jó blokkok, jó kapusteljesítmény volt. Tudatosan készültünk a centerjátékra, nagyon sokat videóztunk. Van olyan játékos, aki Aszimakival játszott együtt Görögországban. Az lesz a legfontosabb, hogy a soron következő két meccs előtt illetve után csináljunk egy jó edzést, mert úgy gondolom, hogy a győzelem a portugálok és a törökök ellen nem lehet kérdéses. Öt napunk van arra, hogy az oroszok ellen egy hasonló játékot produkáljunk mint a mai meccsen. – fejezte be az M4 Sport-nak.

Gangl Edina (kapus) Jól játszottunk. A két nappal ezelőtti meccsel össze sem tudom hasonlítani ezt a mait. Védekezésben és támadásban is sokkal jobbak voltunk. Összeszedetten és koncentráltan játszottunk. Úgy néz ki, hogy összeállt a védelem. Sokkal, de sokkal több blokkom volt, szerintem ez jelentette a meccs egyik legfontosabb részét.

Emlékeztető:

Belgrádi Európa-bajnokság, harmadik játéknap

Görögország-Magyarország 6-9 (2-3, 1-2, 2-2, 1-2)

Görögország: Kouvdou – Tsoukala 1, Avramidou 1, Asimaki 2, Roumpesi 1, Kotsia, Manolioudaki. Csere: Chydirioti, Diamantopoulou, M. Pelvritou, E. Plevritou 1, Xenaki. Szövetségi kapitány: Athanasios Kechagias

Magyarország: Gangl – Czigány 1, Antal 1, Kisteleki H. 1, Szücs 1, Keszthelyi 1, Bujka 1. Csere: Illés 2, Takács O., Tóth I. 1, Csabai, Garda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Gól/emberelőny: 2/10, illetve 3/10
Gól/ötméteres: 1/1, illetve 1/1

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS