Calabria rendkívüli mérföldkőhöz érkezett

A Milan csapatkapitánya az első játékos a Milan aktuális keretében, aki elérte ezt a különleges meccsszámot.

Davide Calabria a vasárnapi Sassuolo elleni bajnokin a 200. tétmérkőzését játszotta a Milan színeiben.

A 26 éves jobbhátvéd – aki nyár óta a csapatkapitányi karszalagot viseli a Milanban – a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára a mérkőzésen, amelyet a csapat 5-2-re elveszített a San Siróban. Ugyan Calabria az első félidőben egy remek beadás után gólpasszt adott Olivier Giroud-nak, azonban a védekezésben elkövetett hibái mély nyomot hagytak, hiszen a második játékrész elején egy szabálytalanságot követően összehozott egy tizenegyest, amit a Sassuolo gólra váltott.

Calabria közel nyolc évvel ezelőtt, 2015 májusában 18 évesen, 5 hónaposan és 24 naposan debütált a Rossoneriben, méghozzá Filippo Inzaghi irányítása alatt egy Atalanta elleni 3-1-es győzelem alkalmával. A saját nevelésű védő eddig összesen 200 meccsen játszott és ezeken 8 gólt szerzett illetve 16 gólpasszt osztott ki.

A csapat keretét tekintve Calabria az első, aki elérte a 200 tétmeccses álomhatárt.

CALABRIA A MILANBAN:

SZEZON M G GP
2014/15 1 0 0
2015/16 8 0 1
2016/17 13 0 1
2017/18 30 1 3
2018/19 33 1 1
2019/20 27 1 2
2020/21 39 2 2
2021/22 33 2 3
2022/23 16 1 3
ÖSSZESEN: 200 7 16

megjegyzés: M – mérkőzés | G – gólok | GP – gólpasszok