A pécsiek a súlyos vereség után, kárpótolni akarják szurkolóikat
A mecsekaljaiak a szentesi fiaskó után, elnézést kértek drukkereiktől. Mint ismeretes, a 9-12. helyért menő csatában szerdán 16-2-re nyert a Szentes a Pécs ellen, ezzel 6-6-ra módosítva a párharcot. A mindent eldöntő szombati mérkőzés előtt a pécsi vezetőség és a játékosok a klub hivatalos facebook oldalán kértek elnézést a drukkerektől. Egyben kijelentették, hogy ingyenes lesz a […]

Szívós István idén Csík Ferenc-díjat kapott a Magyar Sport Napja alkalmából. Három egykori remek sportolókat rézesült az idén Csík Ferenc-díjban. Szívós István olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának tagja; Hegedüs Csaba, az 1972-ben a 100. magyar olimpiai aranyérmet nyerő birkózó, majd később sikeres szövetségi kapitány és szövetségi elnök, a Birkózó Hírességek Csarnokának […]
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint az alapoknál kell kezdeni a sportág megújítását. Kemény Dénes az InfoRádióban hozzátette: a játékvezetőknek követni kellene a leírt szabályokat, és védeniük kellene a tehetséges pólósokat. Az elmúlt héten Budapesten tartott konferencia után az MVLSZ elnöke elmondta, “a játék átláthatósága egy néző számára akkor működne, hogyha a szabálytalanságokat egyértelműbben definiálnánk, és az […]
Szinte lenullázta ellenfelét a Partizán a szerb bajnokságban. A csapat a siker mellett, átvette a vezetést a tabellán. Fotó: Milán Rasic Ismét három ponttal gazdagodott a Partizán. Dőryék áldozata a Sabac volt, ráadásul 16-1-re győzték le ellenfelüket. A magyar játékos a meccsen két gólt szerzett. A sikerrel átvették a vezetést a tabellán. Szerb bajnokság, 6. forduló: […]
Május 7-én és 8-án a Szigeten válogatott összetartást vezényelnek a 2002-ben születettek számára. A meghívott keret: Gelencsér Máté, Gyapjas Brendon, Hörömpő Botond, Katona Bálint, Lantos István, Gábor Lőrinc, Keszthelyi Atilla, Vass Benedek, Szabó Bence, Kevi Bendegúz, Dávid Zoltán, Molnár Erik, Nyíri Balázs, Szeghalmi Zsombor, Dubinák Szabolcs, Várkonyi Ádám, Fótos Tamás, Vigvári Vince, Kovács Milán, […]
Milák Kristóf és Verrasztó Dávid is vezeti saját számának ranglistáját három hónappal a glasgow-i úszó Európa-bajnokság előtt. A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint mindketten a március végi, debreceni ob-n elért eredményeiknek köszönhetően állnak az élen. Rajtuk kívül a férfiaknál Németh Nándornak, Kenderesi Tamásnak és Bernek Péternek is van top 3-as ideje, míg a nőknél Kapás […]
Úgy vágtunk neki az idénynek, hogy bajnoki döntőt játsszunk, a csapat összetétele alkalmas is volt erre – nyilatkozta Apáthy Endre az OSC főszponzora, aki a jövőről is beszélt. Fotó: Balogh Máté A Reggeli Start vendége volt az újbudaiak főszponzora, a téma pedig az idei szezon volt. Apáthy Endre a műsorban elmondta, “úgy vágtunk neki az […]
Nagy nap volt szerda este a Komjádiban: Köszöntés, Vasas-győzelem, öröm és bánat is vegyült a medence vízébe. Fotó: Vasas Attila / Vasassc.hu Bár már tavaly szó volt róla, hogy Steinmetz Ádámnak ez az utolsó szezonja, mégis sokan reménykedtek, hogy még hosszabbít a Vasassal. Szerdán azonban világossá vált, mikor a Vasas vezetése köszöntötte az 560. bajnokija […]
Faragó Tamás edzést vezényel meghívottjainak. Íme, a kerete. Május 9-én trénigeket vezényelnek a Szőnyi úton. A 2017/2018 évi OB1/B válogatott májusi névsora: Kibédi Botond, Németh Dominik, Balli Kristóf, Petrényi Botond, Fazekas Gergő, Ladányi Ákos, Kotlár Péter, Bodoróczki Tamás, Balangó Benedek, Szécsi László, Hajós Jácint, Korom Tibor, Békési Bulcsú, Sipos Dávid, Csányi Márk, Tüttő Máté, Hertzka […]
Mindent eldöntő mérkőzésére került sor az Eger-Szolnok elődöntőben, miután a Tisza-partiak győztek a Bitskeyben. Fotó: Egri Vízilabda Klub / facebook archív 6-3-ról folytatódott ma az Eger-Szolnok párharc. A Tisza-partiaknak így élet-halál harc volt ez a találkozó. Nos, a mérkőzés második percében már a szolnoki kezek a magasba kerültek, hiszen Mezei vezetést szerzett a vendégeknek. Nem […]
Az Eger lezárná, a Szolnok folytatná az elődöntőt. Fotó: egrivízilabda.hu Az Eger és a Szolnok 6-3-ról folytatja a férfi OB I eldöntőjét ma. Amennyiben a hevesiek győznek, ők lesznek a Fradi ellenfelei a fináléban. Az összecsapást a Líceum TV és az Olaj TV közvetíti. Az előző Eger- meccs és a következő Eger- meccs között van egy […]
A világ vízilabda-edzőit tömörítő szervezet (WWPCA) ügyvezető igazgatója 14 pontban foglalta össze, milyen módosításokat kellene szerinte eszközölni. Az új regulákat, akár már ősztől a délszláv bajnokságban is tesztelhetik. Fotó: waterpology Mint többször beszámoltunk róla, az elmúlt hétvégén a FINA megtartotta budapesti kongresszusát, amelyen 107 országból, 200 küldött vett részt. Az üléseken az új szabályok voltak […]
Oroszország visszalépése után, döntött a FINA, kinek adja a fennmaradt helyet. Régi ismerőseinket üdvözölhetjük júniusban a budapesti fináléban. Mint ismeretes, eredetileg Oroszország rendezte volna meg a júniusban esedékes világliga szuperdöntőt, de a nyári labdarúgó-világbajnokság miatt csak távoli helyszínen tudták volna biztosítani a feltételeket, ez a résztvevőknek és a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetségnek (FINA) is […]
Egy nyári világeseménnyel szegényebbek lettünk, nem jutott ki női válogatottunk a világliga szuperdöntőjébe. Fotó: MTI / archív Már az első negyedben elhúzott az orosz együttes, hiszen 4-1-et mutatott az eredményjelző. A második negyedben 5-1 után, feljöttünk 6-4-re, de ezek után is el tudtak húzni a hazaiak 10-6. még egyszer fel tudtunk állni, hiszen 11-9-nél ismét […]
A budapesti kongresszus után, felgyorsultak az események, már az idén több a FINA által rendezett tornán tesztelhetik az új regulákat, köztük a berlini felnőtt világkupán is. Fotó: FINA / facebook Mint ismeretes, a FINA az elmúlt hét végén Budapesten tartotta konferenciáját, melyen előtérbe kerültek a szabályok módosítása is. A szervezet technikai bizottsága (TWPC) egy 21 […]
A hollandok legyőzték a spanyolokat, így a ma esti oroszok elleni meccsünknek dupla tétje lesz. Fotó: MTI / archav Mint ismeretes, ma a női világliga selejtező utolsó fordulójában Szentpétervárra látogat női válogatottunk. A meccsnek nagy tétje lesz, hiszen a csoportba már lejátszották a spanyol-holland találkozót, ahol a vendégek nyertek, így mindenképp pontokat kell szereznie a magyar […]
Négy párosítás még nem dőlt el a férfi Ob i rájátszásának első körében, köztük az Eger-Szolnok elődöntő. Fotó: Egri Vízilabda Klub / facebook A legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal a szerdai meccsek közül az Eger-Szolnok találkozót övezi, hiszen amennyiben a hevesiek győznek, ők lesznek a fináléban a Fradi ellenfelei. Amennyiben az Eger megverné a Szolnokot úgy, új […]
Zárul a női illetve a férfi Ob I. A Bajnokok Ligája főtáblája is véget ér valamint megkezdődik a női világliga szuperdöntője A májusi hónap legfontosabb eseményei: 2. Férfi Ob I rájátszás (benne többek között: elődöntő) 5. Férfi Ob I rájátszás (ha még szükséges, Playoff első kör) 5. Női Ob I döntő 9. Bajnokok Ligája 14. […]
A magyar együttes nem bírt a németekkel. A Hannover és az OSC zárta a 13. kört a BL főtáblán. Tóth László csapata az első negyedben tartotta magát, Burián majd Radjelovics révén megvoltak a válaszai a német gólokra, azonban Winkelhorst a hajrában 3-2-re módosította az állást. A második nyolc perc a hazaiaké volt, hiszen hármat is […]
Nem mindennapi élményben volt része a Fradi vízilabda csapatának. Az Euro Kupa megnyerése után, már a férfi Ob I döntőjére koncentrálhat a Fradi, ahol tizennyolc év után lehet ott ismét. Nos, a finálé előtt, még egy kis ünneplésbe lehetett része a csapatnak, hiszen az elmúlt hétvégi FTC – Haladás labdarúgó mérkőzés előtt tiszteletkört tehettek a […]