Bíró Attila: Vb-aranyat szeretnék nyerni a csapattal
Hosszas interjút készített az elmúlt napokban az inforadio.hu Bíró Attilával. A női válogatott szövetségi kapitánya, az elmúlt időszakot értékelte valamint a jövőbe is tekintett. A 2016-os évről így vélekedett a kapitány az Inforadio-nak.: Nem hiszem, hogy szégyenkeznünk kellene egy Európa-bajnoki arany és egy olimpiai negyedik hely után. Persze voltak nüansznyi dolgok, amelyekből jobban is […]

Az Ob I/B-ben szereplő AVUS egyik meghatározó játékosa Olaszországban igazolt. A vízilabdázóra nemcsak meccsen számítanak… Karácsonyi Vazul az olasz másodosztályú Crotone együtteséhez igazolt. A játékos Fradi nevelés, de játszott Pécsen az első osztály, Szegeden és Egerben az Ob I/b-ben játszott majd egy év Franciaországi kitérő után került az AVUS-hoz. – Már korábban is megkeresett az […]
Németországban ki-ki meccset játszanak. A szerbek b-válogatottal is gálázhatnak, az olaszoknál bemutatkozhat a szupertehetség is. Öt mérkőzéssel kedd este folytatódik a világliga küzdelemsorozata, ahol immár a harmadik fordulót rendezik meg. Az A-csoportban németek Duisburgban fogadják a románokat. A két csapat azonos játékerőt képvisel, így nagy csata várható. A másik találkozón – mint írtunk róla – […]
Nem szerepel már többet az olasz válogatottban az anyai ágon magyar klasszis. Alex Giorgetti maga döntött úgy, hogy búcsút int az olasz válogatottnak. A 29 éves játékos sokáig kirobbanthatatlan volt a válogatottból. 2011-ben Vb-t nyert a csapattal, egy évvel később ezüstérmes lett a londoni olimpián. Mint ismeretes, a trieszti olimpiai selejtezőn még ott volt a csapatban […]
Nem kell sokat várni, hiszen februárban rögtön egy tornán már bemutatkozik a megújult válogatottunk. Immár hiavatalos február 10. és 12. között rendezik meg a hagyományos Volvo Kupát. A helyszín a Tüske uszoda lesz. A három ellenfél pedig a szlovák, a montenegrói és a horvát válogatott lesz. A szövetségi kapitánynak már vannak tervei is a tornára, […]
Háromnapos szolnoki összetartáson van túl férfiválogatottunk. A csapat szövetségi kapitányát, Märcz Tamást kérdeztük a látottakról. Mint ismeretes, az előző hétvégén először találkozott a válogatott a riói olimpia óta, immár az új kapitány, sydney olimpiai bajnoka tartotta az edzéseket. Milyen az összkép az összetartásról, ilyennek tervezted? Märcz Tamás: Abszolút, pozitív az összkép. Többet láttam, mint, amit […]
Dejan Szavics a szlovákok elleni világliga meccsre csak két olimpiai bajnokot hívott meg és három újonc is van az együttesben. Radojevics, Lazics és Jankovics abszolút első bálozó lesz a szerb csapatban a szlovákok ellen. Érdekesség, hogy csak két olimpiai bajnok szerepel a jövő szerdán világliga meccset játszó válogatottban. Dejan Szavics Nikola Jaksicsnak és Dusan Mandicsnak […]
Megvan Gyárfás Tamás utódja. A MÚSZ rendkívüli közgyűlésén végül egyedüli jelölt volt a posztra, ugyanis a másik két induló, Hornyák Viktor és Tóth István nem kapta meg a szükséges támogatást. A 62 éves Bienerth – aki a 24 év után leköszönő Gyárfás Tamást váltja a poszton – korábban a Magyar Labdarúgó Szövetségnél és a Magyar […]
A Spandau soraiban Baksa Lászlóval rangadót húzott be. A német bajnokság tabellájának másik illetve harmadik helyezett csapata játszott egymás ellen az újévben. A Duisburg a rekordbajnok Spandaut fogadta. A mérkőzésen a vendégek, Restovics vezérletével, aki négyet hintett hat góllal jobbnak bizonyultak. A siker azt is jelenti, hogy Baksáék feljöttek a pontvadászat második helyére. Hamarosan már […]
Meghatározó órák előtt a magyar úszósport. Ma dőlhet el, ki lesz Gyárfás Tamás utódja. Vasárnap tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), amelyen megválaszthatják Gyárfás Tamás utódját. A MÚSZ tájékoztatása szerint a 11 órakor kezdődő közgyűlésen három jelöltről mondhatnak majd véleményt a tagok, miután az elnökjelölti listára Bienerth Gusztáv, Hornyák Viktor és Tóth […]
Ismét erőnyerőnek bizonyult az UVSE csapata a BVSC ellen. Nem született meglepetés az UVSE-BVSC mérkőzésen. A lilák az első negyedtől kezde irányították a mérkőzést. A találkozó elején 2-0-ra elhúztak és innen csak növelték a különbséget, a vége 13-7 lett. Keszthelyi Rirta csapata és a mezőny legeredményesebbje volt. 2016-ban az év női játékosa néy gólt szerzett. […]
Nem akármilyen győzelmet zsebelte be a háromszoros olimpiai bajnok és csapata. Mint ismeretes, az Eger az alsóházban folytathatja őszi teljesítménye után a küzdelemeket a női Ob I-ben. Szombaton az 1. fordulóban a hevesiek az UVSE II. együttesét fogadták. Nos, ellentmondást nem tűrően verték a vendégeket Biros Péter lányai. 12-1-re győztek az egriek, így rögtön megvan az […]
Június közepére készül el a szinte teljesen átépített Komjádi Uszoda, amely a nyári vizes világbajnokság edzőközpontja lesz. Ezt Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője jelentette ki azon a sajtóbejáráson, amelyen Seszták Miklós fejlesztési miniszter elmondta, Bienerth Gusztávot támogatná a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vasárnapi elnökválasztásán. Fürjes Balázs kiemelte, hatvan nap telt el az átépítésből, […]
Bizonyítási vágy és jó hangulat jellemezte az új szövetségi kapitány, Märcz Tamás első edzését a férfi vízilabda-válogatott élén. A keret csütörtökön este Szolnokon találkozott, a közös vacsora, majd a péntek délelőtti edzés után délután már a játékon volt a hangsúly. Az új időszak első kétkapus mérkőzésének első gólját Manhercz Krisztián, a szegediek olimpiát is megjárt […]
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt az Országházban fogadta Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség leköszönő elnökét, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökét – tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t. Havasi Bertalan elmondta: a kormányfő nagyra értékeli Gyárfás Tamásnak az elmúlt két évtizedben a magyar úszósport érdekében, a kormánnyal összhangban végzett munkáját. Orbán Viktor a […]
Három-négyezer versenyzőt várnak a szervezők a júliusi vizes világbajnokságra, amelyre a résztvevők január 17-étől küldhetik el nevezésüket. Az Egy asztal körül című, több művészeti ágat felvonultató ünnepséget Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója rendezte, fellép mások mellett a Nemzeti Filharmonikusok Zenekara, a Lutheránia Énekkar, a Budapesti Vonósok, a Baptisták Központi Énekkara, a Debreceni Református Kollégiumi Kántus […]
Bő egy hónap alatt majdnem 34 ezer jegyet adtak el a Budapesten és Balatonfüreden július 14. és 30. között sorra kerülő vizes világbajnokságra. A szervezők tájékoztatása szerint a legnagyobb érdeklődés Hosszú Katinka várható versenyszámai, a vízilabdadöntők, valamint a férfi 10 méteres toronyugrás döntője iránt mutatkozik, így nemcsak az épülő Dagály Úszóarénába, hanem a többi helyszínre […]
Janáur 2-án vezényelte Varga Péter az első edzését az újévben a fiúknak. A csapat jövő héten már fontos bajnokit játszik. – Nincs megállás – kezdte a delmagyar.hu-nak a beszélgetést Varga Péter, a ContiTech Szeged Diapolo vezetőedzője – január 2-án 9 órakor már edzést vezényeltem a fiúknak. Bőven kaptak pihenőt, igaz, azt kértem tőlük, hogy a […]
A klub egy közlemény adott ki, melyben megnevezik a férfi válogatotthoz távozó szakember utódját. 2017. január 1- től Märcz Tamás a BVSC- Zugló Vezetőedzője a magyar férfi vízilabda- válogatott szövetségi kapitánya lett. Helyét az OB I- es csapat élén Szűcs Levente veszi át. – áll a közleményben. Mint ismertes, január 1-jétől a férfi válogatott kapitánya Märcz […]
2016-ban is egy szerb vízilabdázót választottak a világ legjobbjának. A szerb válogatott tavaly is mindent bezsebelt. A csapat a világligát és az olimpiát is megnyerte. Természetesen, hogy a csapatból került ki 2016 legjobbja. Emlékezhetünk rá, hogy 2015-ben Dusko Pijetlovicsot látta a Swimming World Magazine a legjobbnak, most pedig a balkezes bombázót, Filip Filipovicsot. Nem csoda, […]