“Tégy ma a holnapodért” – a debreceni pólósok is csatlakoztak
A cívisvárosi alakulat októberben nemes ügy mellé állt. Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja világszerte, melyhez csatlakozva az Együtt a rák ellen Debrecenben – Holnapom Egyesület immáron a hatodik nagy rendezvényét szervezi a cívisvárosban. A rendezvény elsődleges célja a megelőzés, a szűrés, a korai felismerés jelentősége, és nem utolsó sorban a lakosság figyelmének felhívása a […]

A szerb klub anyagi gondokkal küzd, de a tavalyi eredményeit az idei szezonban is megtartaná. A napokban a közelgő szezon végett sajtótájékoztatót tartott a Partizán Belgrád. A klub előljárója, Alexander Sostar elmondta: Ez egy új csapat, egyformán kell kezelni minden ellenfelet. Mint ismeretes a gárda 2/3-a kicserélődött, a játékosok átlagéletkora alig több, mint 19 év. A vezetőség […]
A Tatabánya elleni győztes meccs után, a hétvégén a Kaposvár ellen gyűjtené be a Miskolc az újabb három pontot. A Miskolc a Tatabányát verte az Ob I második fordulójában, míg az elsőben drámai körülmények között játszott döntetlent a Honvéd otthonában, így négy pontjával holtversenyben a csoport első helyén áll. Hétvégén a Kaposvárt fogadja a gárda, […]
Jelentős összeggel támogatja a város a vízilabda klubot. Kaposvár 43 millió forinttal segíti a helyi vízilabdaklubot a 2016/17-es idényben, a tavalyival megegyező támogatásról szóló szerződést Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester és Dobos Pál klubelnök szerdán. A dokumentum szerint a Kaposvári Vízlabda Klub ezen felül ötmillió forintot kap, ha élvonalbeli férfi csapata az első hatban végez a […]
Hosszú Katinka öt győzelemmel zárta szereplését szerdán az úszók rövidpályás világkupájának ötödik, dubaji állomásán. A háromszoros olimpiai bajnok a viadal honlapja szerint a szerdai döntők közül hétben szerepelt és nyert 100 méter háton (56.56 másodperc), 200 méter pillangón (2:05.62 perc), 400 méter gyorson (4:03.14), 100 méter vegyesen (58.09) és 400 méter vegyesen (4:33.84). Emellett második […]
A Fradi jól hajrázott, egy pontot elcsípett Egerben. A Szolnok-OSC meccsen kívül, az Eger-Fradi meccs is rangadónak számított a férfi Ob I 2. fordulójában. A mérkőzés végig szorosan alakult, az első negyedben Avramovics majd Varga Dániel révén megfordította a Fradi a meccset, de Bedő góljával 2-2 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben Erdélyi majd […]
Az újbudai alakulat otthon leckéztette meg a címvédő Szolnokot a férfi Ob I-ben. Az első negyedben bekezdett az OSC. Zalánki, Bátori majd Nikics révén már 3-0-ra vezetett a vendég gárda. A folytatásban sem tudott közelebb jönni a címvédő, Mezei találatára Kovács tudott válaszolni, így 1-4 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben tartotta magát az […]
A döntés megszületett, jó hírünk van a vízilabda kedvelők számára. Nagyon sokan kérdezték tőlünk is, hogy lesz-e tv-közvetítés Biros Péter vasárnapi búcsúmeccséről. Egészen mostanáig nem tudtunk pontos választ adni, de úgy tűnik, az M4 Sport műsorára tűzi az eseményt. – írja a heol.hu. A legfrissebb hír az, hogy 21.25-től felvételről lehet megtekinteni a gálát, de […]
Róma visszalépett, ám Párizs nagyot ment a NOB elnökénél. A francia köztársasági elnök, Francois Holland fogadta Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét az Elysée-palotában. A vendéget egy különleges ajándékkal is meglepték, hiszen a NOB elnök megkapta az 1924-es párizsi olimpia zászlaját, emelett egy üzenetet is. „Ennek a zászlónak a története egy évszázadra nyúlik vissza, és […]
Hosszú Katinka négy első és két második hellyel zárta az első, keddi versenynapot az úszók rövidpályás világkupájának ötödik, dubaji állomásán. A háromszoros riói olimpiai bajnok a viadal honlapja szerint sorendben 200 méter gyorson (1:54.37 perc), 50 méter háton (26.35 másodperc), 200 méter vegyesen (2:05.87 p) és 800 méter gyorson (8:27.45 p) győzött. 100 méter pillangón […]
El sem kezdődtek a világliga küzdelmei, máris visszalépett egy ország a sorozattól… Törökország előbb nevezett, majd mai hír, hogy vissza is lépett a világliga selejtezőtől. A C-jelű csoportban így három válogatott játszik az egy kiadó helyért, így mindig lesz egy szabadnapos. Mint ismeretes, sem a magyar, sem a montenegrói, sem pedig a spanyol válogatott nem […]
Túlnyomó részben egy nap alatt elfogytak a jegyek a Biros-gálára, már csak nyerni lehet. Mint beszámoltunk róla, Biros Pétert gálameccsel búcsúztatják Egerben. A találkozóra szinte egy nap alatt elfogytak a jegyek, így már csak kétféleképpen lehet belépőhöz jutni. A szervezők a szerdai Eger – FTC bajnoki mérkőzésen a belépőt váltók között sorsolnak ki öt páros […]
Az OSC vezetőedzője a keretről, a szuperrangadóról és az idei tervekről is beszélt… Százalékot nem tudok mondani, de különösen a két centerre rengeteget erősödtünk. – kezdte Vincze Balázs a beszélgetést a Digi Sport Reggeli Startban – Nemcsak a gólerősségüket tekintve támadásainkban, hanem azért is mert közelebb tudunk kerülni a kapuhoz. Zalánki Gergő Kevin Grahamhez képest […]
A férfi Ob I, 2. fordulójában két csoportrangadót is játszanak, ami az első helyekről dönthet. Jön a Szolnok – OSC, és az Eger – FTC meccs. Egy hét pihenő után hétközi fordulóval ismét jelentkezik a férfi Ob I. A párosítások pedig igen izgalmassá teszik ezt a kört is. Az A-csoportban a címvédő Szolnok az OSC-t […]
A női szövetségi kapitány a riói olimpiáról és a közeljövő terveiről is beszélt a Digi Sport-ban. Kudarcként éltük meg, mégis menni kell tovább, ha érmet szeretnénk nyerni a világbajnokságon. – kezdte Bíró Attila a Reggeli Startban – Nekem nem volt könnyű újranézni a mérkőzést. Leültünk megbeszélni, külön a játékosokkal és a stábbal illetve közösen másnap. Még […]
A Bajnokok Ligája második körének az Eger házigazdaként vág neki, míg az OSC Bresciába utazik. Mindkét magyar csapatnak alaposan meg kell küzdenie a továbbjutásért. Az elmúlt hétvégi 1. forduló után, ma kisorsolták a második kör csoportjait a Bajnokok Ligájában. Itt már két magyar csapatért szoríthatunk, hiszen az OSC mellett az Eger is bekapcsolódik a küzdelmekbe. […]
Ami a szabályokat illeti, nagyon úgy tűnik, hogy minden marad a régiben a FINA-nál is. Mint ismeretes a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) az elmúlt években úttörője volt a szabálymódosításoknak. Emlékezhetünk rá, hogy a utánpótlás vb-ken gazdagon kísérletezett. Bevezették a kisebb pályát és a kisebb labdát valamint a csapatok 11 fős kereteket nevezhettek egy meccsre. A felnőtteknél […]
Az UVSE együttese nyerte a rangos kecskeméti serdülő tornát. A lilák a Partizán Belgrádot és a Vasast előzték meg… Négy napon át tartott az UVSE-Tropicarium nemzetközi vízilabdatorna Kecskeméten. A mezőny is népes és illusztris volt. A házigazdák mellett a Vasas és a Debrecen vett részt a tornán és itt volt a Partizán Belgrád, az Olympiakosz […]
Az első körből nyolc csapat menetelt tovább. A következő fordulóban a OSC mellé az Eger is csatlakozik már… Az A-csoportból simán jutott tovább a Nagyvárad. A román csapat mellett a Mornar menetelt be a második fordulóba. A B-jelű hármasban, az OSC elsőként, míg a Hannover másodikként jutott a következő körbe. A C-csoportban nagy volt a […]
Egyetlen gól döntött a Bajnokok Ligája B-csoportjának rangadóján. Vincze Balázs csapata végül behúzta a mérkőzést, és így csoportgyőztesként menetelt tovább. Nagyot küzdött az OSC a Hannover elleni csoportrangadón. Két 100%-os csapat találkozott a B-csoportban, hiszen mind az újbudaiak, mind pedig a Hannover magabiztosan verte a Barendrecht gárdáját. Ahogy azt várni lehetett az elejétől kezdte nagyon […]