Bajnokok Ligája: Utolsó másodperces góllal kapott ki a Szolnok

BL2016Finalsix060207Már 6-3-ra is vezetett a Szolnok, mikor elkezdett zárkózni az Olympiakosz. A mérkőzés végén a Tisza-partiak kapaszkodtak az eredmény után, az utolsó másodpercek pedig balul sültek el. Az Olympiakosz most mutatkozott be, hiszen megnyerték a csoportjukat, így rögtön az elődöntőbe jutottak. Népes szurkolótábor kísérte el a görög együttest, de a mieinket nem tudták túlkiabálni. A […]

Read More

Bajnokok Ligája: A Barceloneta legyőzte az Egert

BL2016Finalsix060301Négy góllal győzött az Barceloneta az Eger ellen. A hevesi gárda így a 6. helyen zárt, Biros Péter pedig befejezte csodálatos pályafutását. Tegnap azt mondta, ez nem róla szól, de mi úgy látjuk, egy kicsit mégis. Biros Péter az utolsó meccsét játszotta a Barceloneta ellen a BL 5. helyéért, ugyanis visszavonul háromszoros olimpiai bajnokunk. A […]

Read More

Férfi Ob I: A Vasasnál is alakul a jövő szezonbeli csapat

vasas201604Debrecenből, a Fradiból, a Miskolcból és Hollandiából erősített a piros-kék gárda, ahol már vannak távozók is.  A Vasas hivatalos honlapján jelentette be a hírt, hogy négy játékossal erősített. A cívisvárosiaktól érkezik Babay Árpád, a Fradiból Marnitz Gergő, a Miskolctól – ahogy már mi is megírtuk – Aleksandar Njegovan, míg Hollandiából Jesse Koompan is piros-kék színekben fog […]

Read More

Bajnokok Ligája – Az 1. nap margójára

bl1nap02Szót ejtünk a 26-os buszról, a horvát kollégáról, aki megoldotta a programfüzetes gondunkat. Megemlékeztünk a mérkőzések utáni csalódottságról és örömről a vegyes zónába, végül egy lehetséges átigazolási hírbe is beletenyerelhettünk. A BL nyitónapján a mérkőzés előtt jó 40 perccel parádés szereposztás jött össze már a 26-os buszon. Szép sorjában szálltak fel a múlt klasszisai és […]

Read More

Hosszú Katinka 2021-ig tervezi a versenyzés

hosszukatinkalondon2016Hosszú Katinka négy év múlva a tokiói olimpián még mindenképpen versenyezne, s tervei szerint körülbelül 2021-ben fejezné be pályafutását. Az ötszörös világbajnok 27 éves úszó ezt azon a sajtóbeszélgetésen árulta el, amelyet az ötkarikás játékok nemzetközi szponzora, a Procter&Gamble által elindított “Köszi, Anyu!” kampánya keretén belül rendeztek meg. A 200 méter vegyes világcsúcstartója hangsúlyozta, egyelőre […]

Read More

Programváltozás – A Szolnok 20.30-tól játszik

blfinal sixlogo2016A nap zárásaként rendezik meg a Szolnok – Olympiakosz mérkőzést a Bajnokok Ligája mai napján, így a Tisza-partiak 20.30-tól ugranak vízbe. A Bajnokok Ligája Final Six mai napján kisebb programváltozást eszközöltek a szervezők, hiszen megcserélték a két elődöntőt, így a Jug Dubrovnik – Pro Recco mérkőzés lesz 19 órától, míg a Szolnok a görög Olympiakosszal […]

Read More

A Szolnok 19 órától játszik

blfinal sixlogo2016Mégis az első elődöntő lesz a Szolnok – Olympiakosz mérkőzés a Bajnokok Ligája mai napján, így a Tisza-partiak 19 órától ugranak vízbe. A Bajnokok Ligája Final Six mai napján kisebb programváltozást eszközöltek a szervezők, aztán vissza változtatták, így minden marad az eredetiben, a Jug Dubrovnik – Pro Recco mérkőzés lesz 20.30-tól, míg a Szolnok a […]

Read More

Bajnokok Ligája: A Szolnok ott van a legjobb négy között

BL2016Finalsix060207Két góllal győzött a Szolnok a Barceloneta ellen, ezzel a magyar együttes holnap az Olympiakosszal meccselhet a döntőbe jutásért. Az Eger-Jug meccs után a Szolnok-Barceloneta összecsapás közvetkezett. Cseh Sándor együttesének volt mit törlesztenie, hiszen tavaly is összekerült a két együttes, akkor kikapott a Dózsa ötösökkel. Az első negyedben már kétszer is vezetett a magyar együttes, […]

Read More

Bajnokok Ligája: Jobban bírta a Jug a végét

BL2016Finalsix060204A mérkőzés utolsó perceiben bukta el az Eger a Jug elleni BL meccset. A hevesi alakulat elfáradt a hajrára, Loncsar pedig könyörtelenül belőtte Jug helyzeteit. Az Eger és a Jug Dubrovnik csatájával kezdődött meg a Bajnokok Ligája Final Six. A mérkőzésen nem volt telt ház, de annál több magyar szurkoló látogatott ki már az első […]

Read More

Négy magyar úszóváltó indulhat

uszasNégy magyar úszóváltó indulhat a nyári riói olimpián. A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerdai közleménye szerint az Európa-bajnok női 4×200 méteres gyorsváltó, a kontinensviadalon bronzérmes 4×100 méteres férfi vegyesváltó, illetve a 4×200 és a 4×100 méteres férfi gyorsváltó versenyezhet Brazíliában. Előbbi két staféta részvétele várható volt – négy éve, Londonban mindkettő döntőbe jutott -, utóbbiak […]

Read More

Sikeres volt Tempesti műtéte

stefanotempesti-operatoA Recco és az olaszok ászát már meg is operálták, a beavatkozás sikeres volt, júliusban akár megkezdheti a riói olimpiára való felkészülést. A legrosszabbkor, a BL előtt esett ki Stefano Tempesti a Reccóból. A hétvégén még Olasz bajnoki címet ünnepelhetett, de szerdán már kés alá feküdt, ugyanis a jobb szemén részleges retinaleválást állapítottak meg, amit […]

Read More

Bajnokok Ligája: Már mindenki a kezdősípszót várja

BL2016060101A holnapi kezdés előtt a főszereplők osztották meg, mit várnak a BL Hatos Döntőjétől. A LEN képviselői és a csapatok vezetői is mind nagyon várják a csütörtöki rajtot. Barcelona után két évig Budapest ad otthont a Bajnokok Ligája Final Six-nek. A holnap startoló eseménysajtótájékozatóval indult, ahol Aleksandar Sostar a LEN Büró képviseletében köszöntötte a vízilabdabarátokat. […]

Read More

Bajnokok Ligája, Final Six – Parádés mezőny gyűlt össze

blfinal sixlogo2016Sorra vettük a Bajnokok Ligája hatos mezőnyét – játékoskereteket, az egyes csapatok idei teljesítményét valamint esélyeket is latolgattunk – egyszóval mindent, amit a BL-ről tudni kell! A tavalyi barcelonai mezőnyhöz képest egy csapat cserélődött ki, a Rijeka helyett az Olympiakosz van ott a csütörtökön kezdődő Final Six-ben. A helyszín is változott, hiszen a katalán fővárost, Budapest […]

Read More

Műteni kell – A Recco ásza nem jön a BL Final Six-re

Stefano TempestiNagy csapás érte a Reccót, hiszen a BL Final Six előtt vesztette el csapatkapitányát, így jócskán csökkentek a csapat esélyei a végső győzelemre. A hétvégén bajnoki címet ünnepelhetett a Recco csapatkapitánya, szerdán pedig műtét vár Stefano Tempestire. Az olasz sztárkapus jobb szemével bajlódik, részleges retinaleválás miatt kell kés alá feküdnie. Természetesen kihagyja a csütörtökön kezdődő Bajnokok Ligája […]

Read More

Szerb válogatott: Szavics nyári programot hirdetett

dejanszavics01Részletes nyári programot hirdetett Dejan Szavics a szerbek szövetségi kapitánya, melyben szerepel egy hivatalos meccs is a Benedek-csapattal.  Nem sok pihenője lesz a Magyarországon játszó szerb légiósoknak, hiszen némely játékosnak már hétfőn jelenése lesz Belgrádban, ahol megkezdődik a felkészülés a riói olimpiai játékokra vagyis a Világliga Szuperdöntőjére. Az első ciklusban, – június 6-12. – Gojko Pijetlovics, […]

Read More

Szentes: Új elnökség, új vezetőedzők, új csapat

szentes fedett uszoda03Szentesen óriási vérfrissítésen megy át a vízilabda klub, ahol már kezdenek a helyükre kerülni a mozaikok. A férficsapat már majdnem teljes, a női pedig még alakulóban. A vezetőedzők személy már ismert és az elnök valamint az elnökségi tagoké is…  Tegnap tisztújító közgyűlést tartottak a Szentesnél. Az elnökségbe bekerült Bujdosó Tamás, Magyar József, Lángi Zoltán, Berki […]

Read More

Bajnokként érkezik a Barceloneta is a BL-re

Barceloneta2016bajnokHátrányból fordított a Barceloneta a Sabadell ellen a spanyol bajnokság döntőjében, így megvédte címét. Pár nap múlva már a Szolnok ellen láthatjuk Szirányiékat.  Három meccsesre nyúlt a finálé a spanyol bajnokságban, hiszen az első találkozót a Sabadell nyerte, így a Barceloneta rögtön hátrányba került és nem szabadott hibáznia. A második összescsapáson egyenlített a címvédő, így […]

Read More

Szinkronúszás: Második hely a Masters Eb-n

mastersebbvscA BVSC duója a második helyet szerezte meg a londoni Masters Eb-n.  A felnőtt Eb után a Masters Eb-re került sor Londonban, ahol a BVSC szinkronúszói – Kiss Júlis és Kovács Dorottya – párosa a 25-30-as korosztályban indultak Horváth Erika vezetésével. A magyar páros a 20 duó közül végül a második helyet szerezte meg.  

Read More