Rio 2016 olimpiai kvóta: Jelenleg 153 a magyar indulók száma

Az ökölvívó Bacskai Balázs csütörtökön kvótát szerzett a 69 kilogrammosok mezőnyében, a műugró Kormos Villő pedig a szabad kvóták egyikét kapta meg, így a jelenlegi állás szerint 153 magyar sportoló indulhat a riói olimpián. Kvótát ennél nyolccal többen, 161-an gyűjtöttek, de több sportágban és versenyszámban a maximálisan indíthatónál többen is szerezhetnek kvalifikációt a játékokra. A […]

Read More

Rio 2016 – Akár nagyobb is lehet a londoninál a magyar csapat

A riói magyar csapat létszáma elérheti vagy meg is haladhatja a londoniét – fejezte ki reményét Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Magyar Telekommal közösen az olimpia nemzetközi napján, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón, amelyen a cég többek között bemutatta új támogatottjait. A MOB-elnök emlékeztetett rá, hogy 20-22 sportágban lehet magyar induló, és összességében […]

Read More

Lemondás és bánat

Nem indul a riói olimpián Rory McIlroy északír golfsztár, aki pillanatnyilag negyedik a világranglistán. – Megbeszéltem a dolgot a hozzám legközelebb állókkal – mondta a 27 éves McIlroy. – Ezek után úgy döntöttem, hogy nem veszek részt az Ötkarikás Játékokon. Bár sokak szerint csekély annak a veszélye, hogy valaki a Brazíliában fellelhető Zika-vírussal megfertőződjék, számomra […]

Read More

75 év, 77 olimpiai érem – ünnepelt a kajak-kenu szövetség

Fennállásának 75. születésnapját ünnepelte június 18-án a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a budapesti, Latorca utcai felújított székház területén. Az eseményen sportolók – köztük az ötkarikás hősök – és sportvezetők közösen emlékeztek az elmúlt évtizedek sikereire. Fábián László a riói sikerekben bízva üdvözölte a jelenlévőket, Siklós Erik pedig névre szóló adidas-pólókat adott át olimpiai bajnokoknak.

Read More

Gór-Nagy Miklós: a riói olimpián vízilabda-válogatottunk visszakerülhet méltó helyére

Gór-Nagy Miklós úgy érzi, a riói olimpián vízilabda-válogatottunk visszakerülhet méltó helyére. A vívó Márton Anna világbajnoki bronzérme óta kivívta a tiszteletet a felnőttek mezőnyében is. Kozma Dominik egy műtét után a villanykapcsolót sem tudta lekapcsolni, azóta megúszta a szintet és éremért utazik az olimpiára. A Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat sok mindenben segíti olimpikonjainkat…

Read More

106 éves brazil nő lett az olimpiai láng legidősebb hordozója

A 106 éves brazil Aida Gemanque lett legidősebb az olimpiai láng legidősebb hordozója, miután ő futott a fáklyával az amazóniai Macapá városában szombaton. Gemanque három évvel ezelőtt már elért egy világrekordot: 103 éves korában a világ legidősebb ejtőrenyőse lett. Az olimpiai láng legidősebb hordozója címét Alekszander Kaptarenko asztalitenizezőtől vette át, aki 101 évesen a 2014-es […]

Read More

Nem lesz magyar íjász Rióban

Egyik magyar versenyző sem szerzett kvótát az íjászok utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán, amit a vasárnapig tartó antalyai világkupaverseny keretében rendeztek, így nem lesz íjászunk Rióban. Legutóbb húsz esztendeje, Atlantában szerepelt magyar íjász az olimpián.

Read More

Nagy László átvette a fair play-díjat

A szerdai magyar-szerb világbajnoki selejtező előtt a kézilabdázó Nagy László átvette dr. Kamuti Jenőtől a fair play-díjat. A magyar válogatott csapatkapitánya nem tudott részt venni a múlt heti díjátadó ünnepségen, ezért a MOB Fair Play Bizottságának elnöke személyesen vitte el neki Veszprémbe az elismerést. 

Read More