Chelsea–PSG finálé

A címvédő Chelsea az Anderlechtet, míg a PSG meglepetésre a Real Madridot búcsúztatta az ifjúsági Bajnokok Ligája nyoni elődöntőjében. Az angolok ezzel a kupasorozat mindegyik szezonjában eljutottak a döntőig, míg a franciák az első győzelmükre készülnek.

Nagy-Pál Tamás A címvédő Chelsea az egy évvel ezelőtt az elődöntőig jutó Anderlechttel találkozott a nyoni napsütésben az ifjúsági Bajnokok Ligája első, döntőbe jutásért rendezett mérkőzésén. A pálya melletti domboldalon szép számú kék mezes, vagyis az angol gárdáért szorító szurkoló gyűlt össze, és nem lehetett elégedetlen a látottakkal.

PSG U19

Döntőben a PSG

Már a 12. percben nagyon közel jártak a londoniak az első gólhoz, amikor Abraham jobb oldali szöglet után fejelt a kapufára, a védelem kővé dermedve nézte a jelenetet. Nem sokkal később azt is, ahogy megszerzi a Chelsea a vezetést. A 21. percben jártunk, amikor Palmer a 16-os előtt Abrahamhoz passzolt, majd a kapu elé futott, és amint visszakapta a labdát, laposan a kapufára továbbította, ahonnan a gólvonal mögé pattant, tetszetős akció volt (1-0).

Az Anderlecht bekkjei a folytatásban is nagyon bizonytalanok voltak, többször is eladták a labdát, az angolok lecsaptak, és szabálytalanul kellett megállítani őket, így már a szünet előtt besárgult a védelem két tagja is.

A fordulás után mégis egyenlíthettek volna a belgák, Collins kapus ugyanis röviden rúgta ki a labdát, de gyorsan javított, és lábbal szerelte a lőni próbálkozó játékost, az ismétlést pedig már kézzel hárította. A meccs képe egyébként nem változott, az 56. percben jött is a menetrendszerű második angol gól. A csereként beálló Mount adott laposan középre a bal szélről, a csapatkapitány Colkett pedig a második hullámból érkezve vette célba 14 méterről a kaput. Svilar rajta volt a labdán, bele is ütött, de a kezéről a léc alá pattant, így a hathatós közreműködésével nőtt kétgólosra a különbség (2-0).

Bár már ekkor is érezni lehetett, hogy az Anderlechtben nincs elég erő az egyenlítéshez, a 75. percben dőlt el végleg a találkozó: Mount a kezdőkörből adott a védők között zseniális lapos passzt Abrahamnak, akinek csak át kellett vennie a labdát, és 10 méterről a kapus mellett a hálóba gurítania (3-0).

Ez lett a vége, a Chelsea játszi könnyedséggel jutott be a döntőbe, a sorozat hároméves történetében sorozatban harmadik alkalommal…

A másik ágon a Real Madrid és a PSG találkozott, korábban még egyik klub korosztályos gárdája sem jutott a fináléba. A semmiből született meg az 5. percben a mérkőzés első gólja: Edouard ment el a bal oldalon, középre adott, Borja Mayoral pedig (aki már a Királyi Gárda felnőttcsapatában is többször pályára lépett) vállal próbált menteni, de onnan – a kapus Luca Zidane-t becsapva – a saját kapujába pattant a labda (1-0).

Még a szünet előtt jött az egyenlítés: Georgen kapus szabálytalanságáért ítélt büntetőt a játékvezető, Mayoral pedig a hibáját javítva, magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba (1-1). Mindkét gárda előtt jócskán adódott lehetőség a második félidőben, nyílt mérkőzést játszottak a fiatalok, mégis úgy tűnt, döntetlennel ér véget a rendes játékidő.

Nem így lett.

A 84. percben ugyanis Kanga kapott remek ütemű kiugratást a védők mögött, csak a kapussal nézett szembe, és a hálóba gurított (2-1). Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a spanyolok kitámadtak, amit Augustin használt ki, amikor gyakorlatilag nullszögből lőtt Zidane kapujába (3-1).

A párizsi gárda így meglepetésre kétgólos győzelmet aratott, és készülhet a hétfői, Chelsea elleni döntőre. Érdekesség, hogy a két klub felnőttcsapata is találkozott egymással a BL-ben, a nyolcaddöntőben a franciák vették sikerrel az akadályt. Most ez meglepetés lenne. De attól még megtörténhet, lásd az iménti elődöntőt…

IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJA, NYON
Colovray Sports Centre
Elődöntő
Chelsea (angol)–Anderlecht (belga) 3-0 (1-0)
Gól: Palmer (21.), Colkett (56.), Abraham (75.)
PSG (francia)–Real Madrid (spanyol) 3-1 (1-1)
Gól: Mayoral (33. – büntető) ill. Mayoral (5. – öngól), Kanga (84.), Augustin (90.)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS