Kategória: Autó-motor
Hiába vagy jó, a mezőny végén senki sem lát
A címben jelzett autósportos alapigazság a legnagyobb bánata Jolyon Palmernek, aki attól fél, hogy más csapatok figyelmét gyenge autója miatt képtelen lesz felkelteni. Így hát kénytelen lesz a Renault-ét.
Még hogy nem éri meg kiscsapatnak lenni!
Gyakran hallani arról, hogy az F1 csak viszi a pénzt, ami különösen a középmezőny istállóinak okoz fejtörést: ehhez képest az általában veszteséges Williams profitot termelt az első félévben.
A széria, ahol fizetős versenyzőnek nincs helye
A Formula-E-ben olyan nevek is szerepelnek, mint Nick Heidfeld vagy Jose Maria Lopez: vetélytársuk szerint fizetős pilótáknak esélyük sincs, ellentétben például a GP2-vel.
Bianchi apja látni akarja a FOM felvételeit
Mint kiderült, nem a család kérésére tartják titokban az elmúlt két évtized egyetlen halálos F1-es balesetének felvételeit – Philippe Bianchi szerint akadályozni kívánják az igazságért folytatott küzdelmét.
Button: Vandoorne sokáig lesz a McLarennél
A csapatból fiatal belga által kiszorított Jenson Button szerint amennyiben utódja boldogul Alonso oldalán – ami persze nem egyszerű feladat –, évekre bebetonozhatja helyét a Honda-motoros F1-es gárdánál.
Ricciardo visszakapná az elvesztett monacói győzelmet
A karmát hívja segítségül – bár nem hisz benne – a Red Bullos, aki szerint Szingapúrban jó esélye lehet idén először nyerni. Arról is beszélt, miért nem kísérletező kedvű mostanság csapata.
Már érzi a nyomást a Williams szupertehetsége
Lance Stroll szerint egyszerre csak egy dologgal kell foglalkoznia, de természetesen ha van rá lehetősége, akkor szeretne az F1-ben versenyezni – persze ha nem jön össze, a GP2-vel sem lenne gondja.
Nyerj egy exkluzív Ice Watch BMW-karórát!
Újabb nyereményjátékkal készülünk a közelgő DTM-futamra: egyetlen helyes válasszal egy több mint 70 ezer forint értékű Ice Watch BMW-karórát nyerhetsz – erről kár lenne lemaradni!
Még reménykedik a Williams elfelejtett tehetsége
Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a 2014-es szezon GP2-es bajnoka, Alex Lynn egy szép napon lehetőséget kap a Williams-nél, de úgy tűnik, hogy az ifjú Lance Stroll hamarabb bejut az F1-be – a brit a Formula.hu-nak elárulta, hogyan látja most a helyzetét.
Retro – Két McLarent ütni egy csapásra
Egy csapat két autója aligha veszítette el valaha is olyan gyorsan a vezetést egy futamon, mint a McLarenek az 1998-ban ezen a napon rendezett Olasz Nagydíjon. A két Schumacher először ünnepelhetett együtt.
Itt a Peugeot 2017-es Dakar-autója
Egy ötletes videó kíséretében leplezte le a Red Bull által támogatott Peugeot a tereprali-csapatának új, 2017-es modelljét, amelynek első igazi próbája a januári Dakar Rali lesz.
Nem hagyom, hogy Lorenzo bemocskolja a nevem
A Yamaha gyári pilótái a vasárnapi misanói futamot követően szólalkoztak össze az olasz verseny elejei manőverével kapcsolatban: a címvédő szerint kollégája túl agresszív volt, a „Doktor” azonban nem fogja hagyni, hogy csapattársa bemocskolja a nevét.
Tényleg sportautózássá válhat az F1?
Napjainkban egyre több szempontból lehet hasonlóságokat találni a sprintversenyként számon tartott F1 és a hosszútávú versenyzésről szóló sportautózás között. Ha fedél kerül a formulaautók pilótafülkéjére, még eggyel több lesz a kapcsolat.
Hónapok óta csak 2017-re figyel a Haas
Az újonc F1-es istálló ennek ellenére még hoz egy fejlesztési csomagot Szingapúrra, amelytől stabil pontszerzéseket remél – azonban már június óta a 2017-es autóra koncentrálnak Günther Steinerék.
Erős versenyre számítanak a Williamsnél
A grove-i F1-es istálló általában jól szerepel Szingapúrban és most is erre számítanak Pat Symonds-ék – Felipe Massa és Valtteri Bottas is a nagy hőséget emelte ki a hétvégével kapcsolatban.
Legalább 8 F1-es ülés sorsa teljesen bizonytalan
Nagyon komoly mozgolódás zajlik a Formula-1-ben, de egyelőre még sok a kérdőjel: 8 ülés sorsa teljesen bizonytalan, s négy másik is a hivatalos megerősítésre vár még.
Húsz éve indult a Skoda sikertörténete
Pontosan húsz esztendeje, 1996. szeptember 3-án Václav Havel akkori cseh köztársasági elnök startjelére indult el a Skoda Octavia gyártása a vállalat székhelyén működő gyár újonnan megnyitott részében.
Mansell mágikus felépülése utolsó bukása után
Különös történet látott napvilágot nemrég 1992 F1-es bajnokáról: élete utolsó versenyén, a 2010-es Le Mans-on elszenvedett bukása után még beszélni sem tudott, de a kártyatrükkök segítettek rajta.
A Sauber nem igazol fizetős pilótákat!
Legalábbis ők azt állítják, még akkor is, ha legalább az egyik idei F1-es versenyzőjükre nagyon is illik ez a megnevezés – a csapatfőnök állítása szerint jövőre csak a tehetség számít náluk.
Keszthelyi Vivien: Hét trófea és bajnoki cím
Keszthelyi Vivien, az Audi Sport versenyzőakadémiájának egyetlen magyar tagja hét trófeát nyert és a magyar bajnoki címet is megszerezte az elmúlt hétvégén, a Közép-európai Zóna Kupa túraautós-sorozat Brnóban rendezett futamain, szenzációs eredményeinek értékét külön növeli, hogy pályafutása során először versenyzett a csehországi pályán.



























