Kategória: Olimpia
Rio 2016 – Tátrai Miklós 42. légpisztolyban
Tátrai Miklós 567 körrel a 42. helyen végzett férfi légpisztolyban szombaton, a riói olimpia első versenynapján. A zalaegerszegi, ötkarikás újonc versenyzőről Győrik Csaba szövetségi kapitány előzetesen azt mondta, hogy 578 kör már jó eredmény lenne tőle, ettől azonban ezúttal messze elmaradt a győri légfegyveres Európa-bajnokságon ötödik sportlövő. A 60 lövéses alapversenyben Tátrai már az elején […]
Rio 2016 – Bacskai a mumusa ellen kezd
A vasárnapi versenynap egyik legérdekesebb magyar érdekeltségű eseményének az ökölvívó Bacskai Balázs bemutatkozása ígérkezik a riói olimpián. A 69 kilogrammosok között 2010-ben Európa-bajnok Bacskai pályafutása első ötkarikás szereplése előtt áll, s magyar idő szerint 23.15-kor mumusát, a francia Souleymane Cissokhót kellene legyőznie ahhoz, hogy bejusson a legjobb 16 közé. Eddig négyszer bokszoltak egymással, s mindig […]
Rio 2016 – Középfutamban a Simon, Juhász kormányos nélküli kettes
A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes harmadik helyen végzett szombati előfutamában, így bejutott a középfutamba, azaz a legjobb 12 közé a riói olimpia evezősversenyén. Az idén Európa-bajnoki címet szerzett magyar egység legközelebb kedden száll vízre a Rodrigo de Freitas Lagúnában, akkor már a finálé lesz a tét. A szolnoki Tisza EE kettősének első […]
Rio 2016 – Kanadai riválist kapott Póta Georgina
Az ázsiai származású, kanadai Mo Zhang lesz Póta Georgina ellenfele a riói olimpia egyéni asztalitenisz-tornájának második fordulójában. Mo Zhang a 109. a világranglistán, s a szombati nyitófordulóban nagy csatában, 4-3-ra nyert a cseh Hana Matelova (81.) ellen. A világranglistán 41. Póta Georgina 23. kiemeltként csak a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, a kanadai játékos […]
Rio 2016 – Csernoviczki vigaszágra került a cselgáncstornán
A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva kikapott a negyeddöntőben a riói olimpia cselgáncstornájának szombati nyitónapján, így a vigaszágon folytatja szereplését. A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva kikapott a negyeddöntőben a riói olimpia cselgáncstornájának szombati nyitónapján, így a vigaszágon folytatja szereplését. A magyar dzsúdósra a nyolc között lényegesen nehezebb feladat várt, mint első meccsén, amikor három jukóval győzte le […]
Haj nélkül is jól ment
Manhercz Krisztián (19) és Zalánki Gergő (21) is góllal mutatkozott be a riói olimpián. A férfi vízilabda-válogatott remek meccsen ikszelt a nagy rivális szerbekkel. Pusztai Viola • Még szerencse, hogy Manhercz Krisztián és Zalánki Gergő ereje nem a hajában rejlik. … Bővebben
Rio 2016 – Szász Emese bejutott a legjobb 16 közé
Szász Emese bejutott a nyolcaddöntőbe a riói olimpia szombati női párbajtőr versenyében. A legjobb 32 között a 2013-ban, Budapesten világbajnok Julija Beljajeva volt az ellenfele, akit 15-11-re győzött le. A 3-as Karióka Aréna zöld pástján zajló asszó elején az észt vívó volt pontosabb, úgy tűnt, Szász nem vette fel a ritmust, de 1-4 után magára […]
Benedek Tibor: ugyanezt a harcosságot kell fenntartanunk
A szerbek elleni döntetlen után értékelte Benedek Tibor a mérkőzést. Benedek Tibor az M4 Sport-nak: – Tegyük félre a csalódottságot, nagyon büszke vagyok arra, ahogy a csapat elkezdte a játékot, ez már az a csapat, mely – úgy gondolom – olimpiát tud nyerni. Nagyon-nagyon hosszú az út és nagyon nehéz mérkőzéseink lesznek, ugyanezt a harcosságot […]
Rio 2016 – Egy nagy hiba tizedikre, Miskolczi Julianna 22. légpuskában
Miskolczi Julianna 414 körös teljesítménnyel a 22. helyen végzett női légpuskában a riói olimpia első versenynapján. “Reggel már elment, mire felébredtem, most, amikor lementem hozzá, azt mondta, nincs jól, csak annyit mondtam neki, hogy szeretem, aztán jól megöleltük egymást” – árulta el a bemelegítés előtt történteket az Olimpiai Sportlövő Központ 10 méteres versenytermének lelátóján Tobai-Sike […]
Rio 2016 – A szerbek elleni döntetlennel rajtolt a Benedek-csapat
A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-13-as döntetlent játszott a világ- és Európa-bajnok szerb csapattal a riói olimpiai pólótornájának nyitómérkőzésén. Benedek Tibor együttese egészen az utolsó pillanatig vezetett a rendkívül látványos, kemény és gólgazdag mérkőzésen. A magyar válogatott két nap múlva az ausztrálokkal, majd a görögökkel, a japánokkal, végül augusztus 14-én a házigazda brazilokkal játszik a csoportban, […]
Rio 2016 – Obama egységesebb Egyesült Államokat vár az olimpiától
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke azt reméli, hogy a riói olimpiai játékok nagyobb egységbe forrasztja az amerikai nemzetet. Obama szerint az ország sikerei arra emlékeztethetik a világot, hogy egy “bevándorlók alkotta nemzet” a sokszínűségből meríthet erőt. Az elnök heti rádióbeszédében kiemelte, hogy a rióban versenyző első amerikai sportoló egy vívó, aki egy hidzsábban, a […]
Rio 2016 – Miskolczi Julianna 22. légpuskában
Miskolczi Julianna a 22. helyen végzett női légpuskában a riói olimpia első versenynapján, szombaton. A 2014-ben Európa-bajnok magyar versenyző – aki a magyarok közül elsőként kezdte meg szereplését a játékokon, miután helyi idő szerint már 8.30-tól lőtt – a 40 lövéses alapversenyt kereken 414 körrel zárta, s 1,9 körrel maradt le a nyolcas döntőről. […]
Rio 2016 – Phelps négy aranyat akar nyerni
Michael Phelps 18-szoros olimpiai bajnok amerikai úszó négy aranyérmet akar nyerni a riói ötkarikás játékokon. A 31 éves versenyző a német Die Weltnek adott interjúban elmondta, hogy egyéniben három, váltóban egy elsőségre tör. “Nincs kedvenc számom. Négy aranyat szeretnék összesen, de az nem segít, ha elmondom melyik számban, mert ha megnevezném, akkor az még nagyobb […]
Rio 2016 – Az olimpiai megnyitó nemzetközi sajtóvisszhangja
Felemásan értékelte a nemzetközi sajtó a XXXI. riói ötkarikás játékok pénteki ünnepélyes megnyitóját. Több lap szerint túl egyszerű műsort terveztek a házigazdák, más beszámolók a brazilos karneváli hangulatot emelték ki. Oroszország: ———— Sport-Expressz: “Az olimpiai láng reményt ad ahhoz, hogy ne csak a tüntetésekről és a botrányokról szóljon minden. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) […]
Rio 2016 – Pétervári-Molnár Bendegúz negyeddöntős egypárevezősben
Pétervári-Molnár Bendegúz második lett előfutamában, így bejutott a negyeddöntőbe, azaz a legjobb 24 közé egypárevezősben a riói olimpia szombati versenynapján. A 23 éves magyar sportoló – az első a magyar küldöttség tagjai közül, aki eredményt ért el a pénteken kezdődött játékokon – legközelebb kedden száll majd vízre a Rodrigo de Freitas Lagúnában. A Budapest Evezős […]
Rio 2016 – Döntetlen a szerbek elleni szuperrangadón
Végig vezetett a Benedek-csapat a szerbek ellen, a világ-, és Európa-bajnok csak egyenlíteni tudott. Az utolsó fél percben azonban Filipovics beállította a 13-13-as végeredményt. Rögtön egy szuperrangadóval kezdődött meg az olimpia, hiszen a magyar és a szerb válogatott feszült egymásnak. Nem kell mondani, presztizstalálkozó volt a javából. Riói idő szerint délelőtt kilenckor rendezték a meccset. […]
Olimpia – Szerbia-Magyarország ÉLŐ
Megkezdi a Benedek-csapat a riói olimpiát, rögtön egy hatalmas rangadóval, hiszen a mieink Szerbiával csapnak össze. – érdekesség, hogy ez a találkozó nyitja az olimpia sorát. – a mérkőzés magyar idő szerint 14 órakor kezdődik. – Minden, amit tudni kell a riói olimpiáról! – Programok, csapatok, érdekességek, esélyek Az 1. játéknap programja: augusztus 6. (Szo), 14.00: […]
Nekik szurkolhatunk az első napon
Szombaton 8 sportág 12 versenyszámában avatnak bajnokot Rióban. A magyarok 7 számban lesznek érdekeltek az olimpia első napján, de több sportágban is megkezdik a küzdelmeket.
Nekik szurkolhatunk szombaton
Szombaton 8 sportág 12 versenyszámában avatnak bajnokot Rióban. A magyarok 7 számban lesznek érdekeltek az olimpia első napján, de több sportágban is megkezdik a küzdelmeket.
Rio 2016 – A szerb sztárt is kirabolták
A szerbekre is rájár a rúd, most rablás áldozata lett a 2015-ös év legjobbja. Mint ismeretes a szerbeknek már a riói repülőúttal is voltak gondjaik. Most pedig Dusko Pijetlovics bosszankodhat, hiszen ellopták mind a három mobiltelefonját is. „Valóban igaz, nem sokkal az érkezésünk után három mobiltelefontól szabadítottak meg, de még egész jól jártam, hiszen az ausztrálok szálláshelyén […]


























