Contador nem üzent Amstrongnak

albertocontador.jpg

Alberto Contador szereplésével nem üzent fő riválisának, Lance Armstrongnak a Korzikán rendezett hétvégi nemzetközi kerékpárosversenyen.

    A kétszeres Tour de France-győztes spanyolnak a hegyekkel tarkított első szakaszon allergiás problémái voltak, de így is jobb volt, mint a hétszeres Tour-bajnok amerikai, aki láthatóan kényelmesen tekerte a pedált. A vasárnapi időfutamon, amely viszonylag rövid, alig 7,7 km-es volt, Contador 17 másodpercet vert Armstrongra.

    A spanyol versenyző klubjának, az Asztanának a vezetője, Yvon Sanquer elmondta: Contador nem tudott rendesen lélegezni, és amikor támadhatott volna, a lábai "nem válaszoltak".

    Armstrong jelezte: ezúttal nem egymás ellen versenyeztek, és ezt mindenki tudta. Viszont ha Contador csak azért választotta a korzikai viadalt, hogy provokáljon, akkor az visszafelé sült el. A versenyen összesítésben Contador a 15., Armstrong pedig a 47. lett.

    A két kerékpáros között meglehetősen fagyos a viszony. Tavaly mindketten az Asztanában szerepeltek, de amióta Armstrong hosszú kihagyás után visszatért, nem tudja legyőzni fiatalabb vetélytársát. A mostani évadban az amerikai bringás az érette alapított klub színeiben szerepel.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.