„Csak egy hideg italra és pihenésre vágyom”

F1

2016. május 28. szombat, 16:15

A brit pilótának csapattársával ellentétben nem igazán jött össze a monacói időmérő – 2009 F1-es világbajnoka ezért nem is gondol még a futamra, inkább a pihenést választja.

Amíg Fernando Alonsónak sikerült a Q3-ba jutás, ahol a spanyol a 10. helyen zárt, Jenson Button csak a 13. legjobb időt tudta megfutni a monacói időmérő edzés második szakaszában. A brit szerint jobban is teljesíthettek volna, de egy hiba miatt már nem volt képes megfelelő mért körre.

„Nagyobb tempót vártunk erre a hétvégére, de csak Fernando tudta elkapni a fonalat” – nyilatkozta Button az időmérő edzés után a Sky Sports kamerái előtt. „A Q1-ben még boldog voltam, hiszen minden összejött, remek kört futottam, de a Q2-ben elfékeztem magam a Casino-téren lévő gyors jobbosban, onnantól pedig túlhevült abronccsal már nem tudtam mit kezdeni.”

„Néha jól alakulnak a dolgok, mint a Q1-ben, néha pedig nem, ahogyan azt a Q2-ben láthattuk. Hosszú verseny vár ránk, de még nem gondolok rá: csak egy hideg italra és pihenésre vágyom, hogy ki tudjak kapcsolódni egy kicsit” – tette hozzá Button, aki mosolyogva konstatálta azt is, hogy az őt kérdező riporter felvetette neki a vasárnapi eső lehetőségét.

Forrás: www.formula.hu – RSS