Csak kezdetben volt némi áramkimaradás

Nehéz mérkőzésen, az utolsó harmadban törte meg az U18-as jégkorong-válogatott a dél-koreait az asiagói divízió I/B csoportos világbajnokságon. A magyar csapat a nyitómeccsen 6-2-re győzte le ellenfelét.

Pusztai Viola Az U18-as jégkorong-válogatottból hárman abban az évben születtek, jelesül 2000-ben, amikor a romániai női kézilabda Európa-bajnokságon az, a máig emlékezetes ominózus eset történt, amikor a házigazdák elleni elődöntőben, magyar vezetéskor valaki nemes egyszerűséggel lekapcsolta a csarnokban a villanyt. Most is ez a végül remekül végződő történet – Eb-győzelem – jutott eszembe, amikor a hokisok divízió I/B csoportos világbajnokság nyitómeccsének ötödik percében kialudtak az asiagói csarnok fényei.

Persze csak a véletlen műve volt, mondjuk az sem bizonyított, hogy tizenhat éve más történt volna…

A korong a hálóban, ezt látszik a remekül játszó Szita Donát mozdulatából is

A korong a hálóban, látszik a remekül játszó Szita Donát mozdulatából is

A 2000-eseknek, azaz Almási Márknak, Révész Marcellnek és Szécsi Márknak egyébként a vasárnap esti vacsora után a szokásos válogatott beavatáson kellett bizonyítania énektudását. Nos, a három fiú kicsit félénken kezdett bele a többiek által választott Bëlga Boros című klasszikusába, a Bukott diák azonban már remekül ment nekik. Nem beszélve a Wellhello Apu vedd meg!-jéről. Úgyhogy ezen a vizsgán ötöst érdemeltek. Ráadásul már a több vb-t is megjárt Szita Donát – az U20-as válogatottban decemberben még ő cipelte a kulacsokat – megjegyezte, ennyit még soha senki nem énekelt.

Míg ezt leírtam, a lámpák is újra életre keltek, így folytatódhatott a játék. Nem kapott mást a magyar csapat a dél-koreaiaktól, mint amire számított. Villámgyorsan a kapu elé értek, ott azonban Szeles Martin biztos pontot jelentett, többször is bravúrral hárított. Azért az ellenfél kapusa sem unatkozott, a fiúk kínálgatták rendesen a koronggal, és úgy tűnt, nem lakott jól az olasz tésztákkal, mert folyton elnyelte. Egészen az első harmad utolsó percéig, akkor ugyanis Kreisz Brúnó megszerezte a vezetést.

A második harmad kiegyenlített játékot hozott, bár az egyik koreai anyuka többször a magyar kapuban vélte látni a korongot, amit hangos sikoltással jelzett. Annyiszor azért nem talált az ellenfél, amennyiszer szólt a gólöröm, de tény, hogy az egyenlítő találatukat szépen kidolgozták, játékosuk a szélen elkorcsolyázva a védők mellett a jobb felsőbe emelte a pakkot. Ennek csupán egy percig örülhettek, mert akkor a másik oldalon már mindenki Tóth Renátót ölelgette, aki ismét vezetést szerzett a magyar csapatnak.

Ez az előny nem tartott sokáig, hiszen a koreaiak Majoross kétperces büntetését kihasználva a harmadik harmad elején gyorsan egyenlítettek. Ennek következménye azonban az lett, hogy a magyarok a kapujukhoz őket, és bár a kapusuk néhány lövésig állta a sarat, Szita Donát, majd húsz másodperccel később Horváth Bálint lövését sem tudta hárítani. Ekkor már azért jó hangosan szólt a „Ria, ria, Hungária!” a csarnokban.

A győztes magyarok

A győztes magyarok

A fiúk a hajrában továbbra is adtak okot a vidámságra: Kreisz és Horváth is duplázott, így a nyitómeccsen 6-2-re nyert a magyar csapat.

Remek kezdés, hasonló folytatást várunk.

„Az első harmadban fel kellett vennünk tempót, de amikor ez megtörtént, akkor már jöttek a helyzetek. – értékelt a két gólt szerző Kreisz Brúnó. – Fizikálisan mindkét csapat remekül bírta, azonban az utolsó harmadban a góljainkkal sikerült megtörnünk a koreaiakat. Az ukránok ellen ott kell folytatnunk, ahol abbahagytuk. Felvettük a sebességet, megszoktuk a környezetet, a palánkot, a jeget. A saját játékunkat kell játszanunk, és akkor minden rendben lesz.”

Máthé Csaba, a válogatott kapusedzője ilyennek látta a találkozót:
„A 6-2-es végeredmény nem mutat reális képet, hiszen nagyon kemény meccset játszottunk. Voltak pillanatok, amikor a mérleg nyelve a másik oldalra billenhetett volna. Szeles Martin, a kapusunk nagyon jól védett, a nehéz pillanatokban tartást adott a csapatnak, higgadtan tette a dolgát.”

U18-AS DIVÍZIÓ I/B CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁG, ASIAGO (OLASZORSZÁG)
Hétfői eredmény: Magyarország‒Koreai Köztársaság 6-2 (1-0, 1-1, 4-1)
Április 19. (kedd): Magyarország‒Ukrajna 13.30
Április 21. (csütörtök): Magyarország‒Olaszország 20.30
Április 22. (péntek): Magyarország‒Japán 16.00
Április 24. (vasárnap): Magyarország‒Szlovénia 17.00

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS