Csapatban az erő

A férfi junior tőrcsapat a hatodik, a női az ötödik helyen végzett a Világ Kupa-versenyen. A kadet kard és párbajtőr országos bajnokságon a négy aranyérem négy egyesületbe került.

UP-info Annak ellenére sem lehetett érmet várni a férfi junior tőrcsapattól az Aix-en-Provance-i Világ Kupa-versenyen, hogy ezúttal a szezonban leginkább a felnőttversenyeken induló, junior Eb-ezüstérmes Dósa Dániel is tagja volt az együttesnek. Ennek oka, hogy a korábbi eredmények alapján nem jegyzik a legjobbak között a magyarokat, így a nemzetközi versenyeken a négy közé jutásért rendre nagyon nehéz ellenféllel találkoznak.

A női junior tőrcsapat Forrás: hunfencing.hu

A női junior tőrcsapat  •  Forrás: hunfencing.hu

Franciaországban a Balogh Boldizsár, Dósa Dániel, Frühauf Benjámin, Mészáros Tamás alkotta együttes a nyolcaddöntőben még legyőzte a lengyeleket 45-39-re, a nyolc között már nem bírt a későbbi ezüstérmes oroszokkal, s végül a helyosztókon a hatodik helyet szerezte meg. A győztesek a fegyvernemet uraló olaszok lettek.

A lányok – Balogh Orsolya, Mesteri Viktória, Pásztor Flóra és Tóth Janka – Zágrábban a tizenhat között nagy skalpot gyűjtöttek be, a németek ugyanis szintén az élmezőnyhöz tartoznak. Ezúttal azonban a magyarok bizonyultak jobbnak, 45-41-re győztek. Kár, hogy a négy közé jutásért máris megkapták a németeknél is erősebb amerikaiakat, mert a 45-36-os vereséggel el is szálltak az érmes remények. A lányok ennek ellenére is szépen teljesítettek, hiszen a helyosztón a románokat, majd a franciákat is legyőzték, s végül ötödikek lettek. Az aranyérmet a döntőben az amerikai csapatot felülmúló lengyelek szerezték meg.

Az érmes kadet párbajtőrcsapatok Forrás: hunfencing.hu

Az érmes kadet párbajtőrcsapatok  •  Forrás: hunfencing.hu

Budapesten kadet kard- és párbajtőrcsapatok csaptak össze. A megszerezhető négy aranyérmet négy különböző klub vihette haza. A fiú kardozók mezőnyében az UTE első számú csapata − Felföldi Ferenc, György Lehel, Kaiser Balázs, Kozmanovics Gábor −  nyert, miután a döntőben 45-32-re diadalmaskodott a Nagykanizsa – Horváth Barna, Horváth Gergő, Milassin Mór – ellen. A lányok mezőnyében a Balogh Zita, Bérczy Dorottya, Pusztai Liza, Nagy Valentina alkotta BVSC lett az aranyérmes, a fináléban 45-25-re legyőzve a Horváth Petrával, Marton Dórával, Malomsoki Boglárkával és Rédey Zsófiával felálló Szigetszentmiklóst.

A fiú párbajtőrözők viadalát a várakozásoknak megfelelően a Bányai Botond, Koch Máté, Nagy Dávid, Sárvári Merse alkotta Vasas nyerte. A fiúk egyéniben is remekeltek, ezért legénynek kellett lennie a talpán annak, aki megállította volna őket. Nos, az a döntőben a négy között nagy csatában a BVSC-t búcsúztató Balatonnak – Csere Bence, Farkas Csaba, Nagy Géza Raffai Kristóf − sem sikerült, hiszen 45-19-re kapott ki. A lányoknál a békéscsabai Alföld Vívó Akadémia üdvöskéi − Csiaki Dorottya, Dékány Kinga, Kazár Dóra, Petri Renáta – bizonyultak a legjobbnak, a fináléban 45-33-ra múlták felül a Barta Luca, Borsody Emma, Szondi Laura, Turcsák Bianka alkotta BVSC-t.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS