Cselgáncs: Joó Abigél aranyat nyert

cselgancs.jpg

A 78 kg-os Joó Abigél aranyérmet nyert vasárnap a cselgáncs Világkupa-sorozat varsói állomásán, míg Prágában ifj. Nagysolymosi Sándor a harmadik helyen végzett.

A viadal honlapja szerint a KSI tehetsége az algériai Uallal Hauter, az orosz Natalja Kazanceva és az amerikai Kayla Harrison legyőzésével menetelt be az elődöntőbe, ahol ipponnal verte a kanadai Amy Cottont. A fináléban ismét egy kanadaival került szembe, de Catherine Roberge még akciót sem tudott bemutatni rajta, miközben a magyar dzsúdós vazaarit kapott egy nagy ívű dobására, és végül magabiztosan nyert.

    A zárónapon ugyancsak tatamira lépett Szabó Franciska (63 kg) helyezetlenül zárt.

    A prágai férfi Vk-versenyen – ahol szombaton Burján László (60) bronzérmet szerzett – vasárnap ifj. Nagysolymosi Sándor (81) is felállhatott a dobogó harmadik fokára. A kecskeméti cselgáncsozó egy mongol és egy grúz rivális búcsúztatása után kikapott a dél-koreai Kim Dzse Bumtól. A vigaszágon aztán ipponnal verte a román Marian Halast és – immár a bronzmeccsen – a moldovai Valeriu Dominicát is.

    A többi magyar, azaz Krizsán Szabolcs, Csoknyai László, Bürgés Milán (81) és Farkas Bálint (100) egyaránt helyezetlenül zárt a cseh fővárosban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.